A Legion Honvéd nyerte a Legion Legends LoL döntőjét!
Kiélezett és szoros küzdelemben diadalmaskodott a Legion Honvéd csapata a Legion Legends LoL döntőjében. A végső győzelemért Blackii csapatával mérkőztek meg, akik a selejtezők során már összemérték tudásukat. A Legion Legends utolsó fordulójában a legjobb Valorant-csapatok harcolnak a kupáért, a szurkolók pedig a reflexjátékban és a cosplay versenyben tehetnek szert értékes nyereményekre, és egy közönségtalálkozó során Kittinaa ellen is játszhatnak!
A Legion Legends: Magyar Valorant és LoL bajnokság – powered by Lenovo 2022 novemberében vette kezdetét, a nézők a bajnokság mindhárom fordulójában rendkívül intenzív és izgalmas összecsapásoknak lehettek tanúi. A League of Legends versenyben a Legion Honvéd csapata aratott győzelmet: bár az elődöntőben a Wild Multigaming megszorongatta a fekete-vörös különítményt, egy bravúros fordítással, 2-1-es összesített eredménnyel sikerült a döntőbe jutniuk, ahol elképesztő összjátékkal uralták a mérkőzést, és beállították a 2-0-s végeredményt. A Legion Honvéd viheti haza az 1 millió forintos díjat, a Team Blackii 300 ezer, a Wild Multigaming és az Illés Akadémia csapata pedig 200 ezer forinttal gazdagodott.
A versenysorozat a Valorant utolsó fordulójával zárul, a legjobb csapatok január 14-én és 15-én szállnak virtuális ringbe a végső győzelemért a Gamerlandben. A versenyzők mellett azonban a szurkolók is komoly nyereményeket zsebelhetnek be. Vasárnap Kittinaa tart közönségtalálkozót, mely során 1v1 mérkőzésekre is ki lehet hívni, ahol a legjobbaknak esélye nyílik az egyedi, brandingelt Legion ajándékcsomag megnyerésére, mely sapkát, táskát, törölközőt, bögrét és kulacsot tartalmaz. Ezen felül a Valorant-reflexjátékban legjobb eredményt elérő versenyzők 1-1 Moto Edge 20 PRO mobiltelefonnal lesznek gazdagabbak!
A kreatív arcok sem távoznak üres kézzel, hiszen a döntőkkel párhuzamosan zajlanak majd a két játékhoz kapcsolódó cosplay versenyek is, ahol a legjobb jelmez tulajdonosa egy Lenovo M10 tabletet, a második helyezett egy hoodie-val kiegészített ajándékcsomagot, a harmadik helyezett pedig egy Dri Fit pólóval kiegészített ajándékcsomagot vihet haza.
A Legion Legends az első olyan magyarországi e-sport bajnokság, amit gamer notebookokon játszanak. A versenyzők a Lenovo csúcskategóriás gépével, a Legion 7 notebookon mérhetik össze tudásukat.
Kapcsolódó cikkek
- Szabó Győző cosplayben buzdítja a hazai gémereket
- Remekül szerepelt Tóth Dávid a monacói e-sport-világkupán
- Az éremszerzés reményében utazik Tóth Dávid a Sim Racing World Cup döntőjére
- A Szerencsejáték Zrt. lett a magyar e-sport válogatott főszponzora
- Interjú a Magyar E-sport Válogatott tagjával
- Milliók e-sportból – csak a legelszántabbaknak!
- Szenzációs magyar siker a Sim Racing World Cup európai selejtezőjén
- E-sport siker Bakuban
- Miért alureprezentáltak a nők az e-sportban?
- Elindult a harmadik K&H Junior Rocket Kupa
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Digitális megoldásokkal csökkenthető a tűzesetek kockázata
Az elmúlt hónapokban több jelentős tűzeset is történt Magyarországon, köztük a visegrádi hoteltűz, vagy a Miskolctapolcai Barlangfürdőben keletkezett incidens, mely komoly károkat okozott. Ezek a tragédiák ismét ráirányították a figyelmet a tűzvédelmi rendszerek fontosságára, illetve arra, hogy elengedhetetlen ezeknek az eszközöknek a rendszeres karbantartása és ellenőrzése.
Drónos növényvédelem, robottal forgatott pezsgő, karbonmentesség: újít a Törley
Az energiafelhasználásának felét megújuló forrásból biztosítja, 2030-ra felére, 2040-re pedig nullára csökkenti a CO2-kibocsátását tervei szerint a pezsgőpincészet. A termesztés és gyártás során alkalmazott innovatív fejlesztések a hatékonyságot és a fenntarthatóságot is szolgálják, csakúgy, mint a természettel való kölcsönösen előnyös együttműködés.
Újgenerációs módszer segíti az érettségizők és nyelvvizsgázók felkészülését
Indul az őszi érettségi vizsgák és a nyelvvizsgák ideje, fontos, hogy a felkészülésben az érintett generáció igényeihez igazodjon a tananyag. Ebben nyújt segítséget a diákok és tanáraik számára is a KRÉTA Idegennyelvi Felkészítő Modul (IFM).
Fenntartható jövőért elismerésben részesült a természetbarát napelempark fejlesztője
A BCSDH nyolcadik alkalommal hirdette meg a Fenntartható jövőért díjat, amellyel a rendszerszintű változások érdekében végzett kiemelkedő vállalati és vezetői teljesítményeket ismeri el. Idén a Biodiverzitás megőrzése és helyreállítása kategóriában a SolServices Kft. újgenerációs napelempark koncepciója lett az egyik fődíjas. A koncepció mentén megvalósított Lumen Park Szolnok nem csak Magyarországon, de az egész világon is az első természetbarát napelempark.