Energiahatékonysági kihívásokkal küzd a mobil távközlés és az IKT szektor

forrás: Prím Online, 2023. november 6. 19:16

A fenntarthatóságra való törekvés és az egyre növekvő energiaárak az IKT szektort is kihívások elé állítják. Magyarország három legnagyobb mobilszolgáltatója a folyamatban lévő 3G kivezetés ellenére is 2021-ről 2022-re átlagosan 70%-os energiaköltség emelkedést tapasztalt. Ez részben a háború által okozott energiaválságnak, részben pedig a fokozatosan bevezetésre kerülő 5G-nek köszönhető. Közben a szektor karbonlábnyoma is igen magasnak számít.

 

Az IKT szektor karbonlábnyoma

 

Az IKT ágazatról általánosan elmondható, hogy az üvegházhatású gázok globális kibocsátásának jelentős részéért felelős: egy 2018-as Ericsson kutatás a szektor karbonlábnyomát a teljes globális kibocsátás 1,4%-ára becsülte, egy 2023-as tanulmány szerint pedig az IKT-ágazat évente közvetlenül a világ teljes üvegházhatású gázkibocsátásának mintegy 2 százalékáért felelős, és ez főként az adatközpontok és hálózatok működtetéséhez szükséges energiából fakad. A teljes globális villamosenergia-felhasználásból a szektor nagyjából 4%-ban részesedik.

 

A karbonsemlegesség időpontjához közelítve az IKT szektor kibocsátásának aránya várhatóan folyamatosan növekedni fog, még akkor is, ha abszolút mértékben a 2020-as szint közelében tartja magát. A szektor 2050-re akár a globális kibocsátás több mint 37 százalékáért is felelhet, ahogy a többi iparág egyre inkább csökkenti a kibocsátását. Fontos azonban megemlíteni, hogy a digitalizáció és az információs technológiák fejlődése fontos előmozdítója a többi szektor energiahatékonyság-növelésének, így a kép összességében árnyaltabb. Mivel azonban az IKT szektorral szemben is elvárás a karbonsemlegesség elérése 2050-re, ezért nem elég a szektor szerepét hangsúlyozni a globális karboncsökkentésben, hanem komoly lépések szükségesek a kibocsátás csökkentése érdekében.

 

 

 

Uniós IKT-specifikus energiafogyasztás-csökkentési célok

 

2021-ben 26 – köztük számos távközlési – vállalat vezérigazgatója megalapította az Európai Zöld Digitális Koalíciót, melynek keretén belül vállalták, hogy 2030-ig csökkentik az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását, 2040-re pedig teljesen karbonsemlegessé vagy nettó nulla kibocsátásúvá válnak.

 

A célok között szerepel a környezetbarátabb, energia- és anyaghatékonyabb digitális technológiák és szolgáltatások fejlesztésébe való beruházás és ezek bevezetése, olyan módszerek és eszközök kidolgozása, melyekkel mérhető a zöld digitális technológiák környezetre és éghajlatra gyakorolt nettó hatása, illetve más ágazatok képviselőivel együtt olyan ajánlások és iránymutatások készítése a zöld digitális átalakításhoz, melyek előnyösek a környezet, a társadalom és a gazdaság számára.

 

A Next Generation Mobile Networks iparági szövetség ajánlásai

 

Nemrég jelent meg a Next Generation Mobile Networks (NGMN) iparági szövetség legújabb tanulmánya, amely azokat az energiahatékonyságot javító megoldásokat próbálja feltárni, melyek alkalmazásuk esetén nagyban hozzájárulnak a mobilszolgáltatók energiaköltségeinek csökkentéséhez. A tanulmány a cél elérése érdekében innovatív lépéseket is feltár. Kritikus pont például, hogy a mobilhálózatok által elhasznált összes energia háromnegyedét a rádió-hozzáférési hálózatok (RAN) használják fel, amelynek felét a bázisállomások rádiós eszközei teszik ki.

 

„Ezeken a területeken jelentős változtatásokra van szükség, a tanulmány által feltárt megoldási lehetőségek jelentős része elsősorban a rádió-hozzáférési hálózat energiafogyasztásának csökkentésére irányul. Felmerül az üzemeltetők adatközpontjainak energiaigényei, a hűtési technológiák fejlesztésének lehetőségei és a virtualizációs és felhőalapú hálózati technológiákra való áttérés eshetősége is. Az innovatív megoldások közül három kiemelt terület van, amely jelentősen képes csökkenteni az energiaköltségeket: a folyamat-optimalizálás, a műszaki optimalizálás, és az új technológiák alkalmazása” – mondta Zaránd Miklós, a Deloitte Magyarország technológiai tanácsadás üzletágának partnere.

 

 

 

 

 

A folyamat-optimalizáláson belül a 3GPP energiatakarékossági funkcióinak szabályalapú és mesterséges intelligencia alapú automatizálásával akár 9%-os energiacsökkentés is elérhető a 4G/5G hálózatok esetében.

 

A műszaki optimalizálás esetében még nagyobb energiamegtakarítás érhető el olyan lehetőségek kihasználásával, mint az egysávos RRU-k háromsávos RRU-kkal való helyettesítése, az antennaerősítés fokozása, a passzív antennák RF táplálási útvonalainak egyszerűsítése vagy akár a cellahelyek egyenáramú energiaveszteségének csökkentése, amelyek RRU-nként akár 30%-os energiamegtakarítást is eredményezhetnek.

 

Az új technológiák alkalmazása az energiatakarékosság további lehetőségét jelenti: a közvetlen érintkezéses folyadékhűtés (DCLC) és a folyadékba merülő hűtés jelentősen csökkentheti az adatközpontok energiafelhasználását, míg az újra konfigurálható intelligens felületek (RIS) és az elosztott, vagy cellamentes tömeges MIMO (DMIMO) technológia akár 3,5-szeresére növelheti a hálózat energiahatékonyságát az alapkonfigurációkhoz képest.

 

„A mobilipar a zöld forradalom küszöbén áll, az energiaárak drasztikus emelkedése megköveteli, hogy a mobilszolgáltatók mihamarabb cselekedjenek. Érdemes a megtakarítási lehetőségeket szolgáltatóra szabottan megvizsgálni, költség-haszon elemzést készíteni, és ezek alapján döntést hozni” – mondta Bakos Márton, a Deloitte technológiai tanácsadás üzletágának szakértője.

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Innovatív akkumulátorok a cseh vasút jövőjéért

Az ABB és a Skoda Group bejelentették első közös partneri együttműködésüket, amely mérföldkőnek számít a vasúti villamosítás területén. Az együttműködés első szakaszában az ABB innovatív Traction Battery Pro Series akkumulátorokat szállít, melyek könnyűek, kompaktak, és úgy lettek tervezve, hogy növeljék a járművek teljesítményét, miközben csökkentik a karbantartás és az állásidő szükségességét. 

2025. február 17. 11:38

A magyar cégeknél háttérbe szorul a digitális átalakulás

A K&H 2024 második féléves innovációs index kutatása szerint a magyar vállalatok innovációs aktivitása nagyot zuhant az elmúlt időszakban. A megvalósult innováció alindex jelentős csökkenést mutatott, és a digitalizáció is megtorpanni látszik, ahogy kimerülni tűnik a mesterséges intelligencia-láz is. A vállalatok rendkívül óvatosak és egyre kevesebb erőforrást fordítanak új termékek, szolgáltatások és digitális megoldások fejlesztésére, ami hosszú távon versenyképességi kihívásokat jelenthet.

2025. február 17. 10:04

Úttörő adatkezelési megoldás az SAP és a Databricks partnerségében

Az SAP bejelentette legújabb, úttörő megoldását, az SAP Business Data Cloudot, amely egységesíteni képes a vállalatoknál az SAP rendszereiből és külső forrásokból származó adatokat. Ez biztosítja azt a megbízható adatalapot, amelyre a vállalatoknak szükségük van a megalapozott döntésekhez és a mesterséges intelligencia hatékony és megbízható működtetéséhez. A megoldás összehangolja a szervezet kritikus alkalmazásainak adatait adatmérnöki és üzleti analitikai képességek révén, ami magasabb szintre emeli az áttekinthetőséget és az innovációs képességek kibontakozását.

2025. február 16. 17:21

A TCL elnyerte az EcoVadis 2025 arany minősítést

A TCL, a funkciókban gazdag okostelefonok, táblagépek és csatlakoztatott eszközök kijelzőinek úttörője elnyerte az EcoVadis 2025 arany minősítést, mellyel a vállalat kiemelkedő környezetvédelmi, társadalmi és kormányzási (ESG) teljesítményét ismerték el. Ez a rangos tanúsítvány az összes kiértékelt vállalat top 2%-ába helyezi a TCL-t, megerősítve ezzel a világ legfenntarthatóbb vállalatai között elfoglalt helyét.

2025. február 16. 15:40

Online és offline sikerek a MediaMarktnál

Annak ellenére, hogy a gazdasági helyzet továbbra is nehéz, a MediaMarkt anyavállalata, a Ceconomy az első negyedévben jelentős forgalom- és nyereségnövekedést ért el a 2024/25-ös pénzügyi évben. A cégcsoport közleménye szerint az eredmények azt mutatják, hogy a MediaMarkt stratégiája, amely egyszerre és összehangoltan van jelen az online térben és a hagyományos üzletekben, azaz az omnichannel modell, sikeresnek bizonyult.

2025. február 16. 13:53

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ESET nyerte az AV-Comparatives 2024-es Év Terméke díját

2025. február 13. 10:03

Tudatos és biztonságos online jelenlét a fiataloknak

2025. február 10. 14:59

Szoboszlai Dominik és a Liverpool: Hogyan követhetjük nyomon a mérkőzéseiket?

2025. február 7. 15:20

IAB Hungary kihirdette az Év videós hirdetése 2024 versenyének győzteseit

2025. február 7. 09:54