Intelligens fogyasztásbejelentő rendszer közműcégeknek

forrás: Prím Online, 2014. január 18. 09:19

A Nextent Informatika Zrt. által kifejlesztett intelligens rendszer segítségével a közüzemi szolgáltatók teljesen automatizálhatják a mérőóra-állás bejelentéseket. A fejlesztés során egy több tízezer ügyféllel rendelkező közmű vállalattal közösen tesztelték a rendszert, azon belül is elsősorban a beszédfelismerő modul hatékonyságát.

A telefonon keresztül működő beszédvezérelt kommunikációs rendszer kifejlesztésével a Nextent fejlesztőmérnökei egyszerűvé és bármely napszakban lehetővé tették a közüzemi fogyasztási adatok bejelentését és fogadását. A mesterséges intelligencián alapuló automatizált közüzemi adatokat fogadó rendszer fejlesztése lezárult és túl van az első tesztüzemen.


A közműszolgáltatóval közösen végzett tesztek során szerzett tapasztalatok alapján az uniós fejlesztési projekt során a számértelmezést végző modulokat a fejlesztők jelentősen továbbfejlesztették. A továbbfejlesztés eredményeként mára már nem csak az előre tervezett kettes csoportosításban diktált számokat ismeri fel a rendszer, hanem a tetszőleges tagolású számdiktálás is elérhetővé vált az új rendszerrel.


A magyar mérnökök által kifejlesztett beszédfelismerő modul fogadja és dolgozza fel a fogyasztó által bediktált adatokat, majd ellenőrzi annak helyességét, és végül rögzíti az adatokat. A technológia emberierőforrás-takarékos, gyors és pontos munkavégzést tesz lehetővé. Külön előnye, hogy párhuzamosan, több csatornán képes fogadni és rögzíteni a fogyasztói mérőóra-állásra vonatkozó bejelentéseket. A közel két éves fejlesztőmunka során létrejött rendszer minden további nélkül integrálható a felhasználó komplex IT-rendszereibe, hogy a rendszer által generált adatok az üzleti folyamatok szerves részévé válhassanak.


A rendszer rugalmas alkalmazhatóságának köszönhetően számos más területen is használható a kifejlesztett technológia. Az automata beszédfelismerő és adatrögzítő technológia minden olyan szolgáltató számára érdekes lehet, amely az ügyfelei adataival folyamatos információhoz kell jusson. A kifejlesztett technológia jól felhasználható nagyobb automata rendszerek részeként, ill. könnyen adaptálható más területekre is, ahol számok és kifejezések felismerése szükséges. A fejlesztés 2012 elején indult és 2014. december végén sikeres tesztüzemmel zárult.

Kulcsszavak: Nextent fogyasztók

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Az Ennoconn tovább bérli a Prologis Park Budapest-Sziget raktárát

Az Ennoconn és a Prologis megújították együttműködésüket, amelynek keretében az Ennoconn tovább bérli a Prologis Park Budapest-Sziget területén található, 40 000 négyzetméter alapterületű ipari raktárépületet, amelyből 10 000 négyzetméter gyártási területet foglal el. A megállapodásban az iO Partners ingatlanügynökség is részt vett. Az Ennoconn, amely a globális piacvezető szerepet tölti be az integrált felhőszolgáltatások, ipari IoT és beágyazott technológia területén, a Prologis egyedi bérleti konstrukcióját választotta, amely lehetővé teszi számára a hosszú távú tervezést fix üzemeltetési díjjal és előre kalkulálható költségekkel a bérleti szerződés teljes időtartamára.

2025. április 25. 14:58

A Schneider Electric és az ETAP új szintre emeli az MI-gyárak energiaigényének tervezését

A Schneider Electric és az ETAP közös munkája jelentős előrelépést hoz a mesterséges intelligencia (MI) által vezérelt gyárak energiaigényének tervezésében. Az NVIDIA Omniverse Blueprint platformra építve olyan digitális ikermegoldást fejlesztenek, amely képes összehangolni a mechanikai, termikus, hálózati és elektromos rendszerek adatait, így pontosabban modellezhető az MI-alapú gyárak működése.

2025. április 25. 09:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Digitális élményforradalom: tegnap ért véget a pekingi InfoComm China 2025

2025. április 19. 14:31

A Microsoft mesterséges intelligenciával gyorsítja a szoftver-frissítéseket

2025. április 16. 17:51

Adatvédelmi nap a GDE-n: Fókuszban a kiberbiztonság és a tudatosság

2025. április 15. 14:43

A Pentagon az informatikai tanácsadókon spórol

2025. április 11. 13:12