Két magyar startup a Deutsche Telekom nemzetközi innovációs versenyének zárórendezvényén

forrás: Prím Online, 2016. május 18. 15:26

A Telekom Innovation Contest (Telekom Innovációs Verseny) a Deutsche Telekom által létrehívott verseny innovátorok és befektetők számára világszerte.

A kezdeményezés célja, hogy új vezető tehetségeket és a technológiákat támogasson, amelyek aztán a Deutsche Telekom üzleti részlegeihez és leányvállalataihoz kapcsolódhatnak. Idén először lesz nyilvános a rendezvénysorozat záróeseménye, a Telekom Innovation Expo, amelynek Berlin és Krakkó után most Budapest ad otthont a május 23-án megrendezésre kerülő SMART 2016 konferencia keretében.

 

A harmadszor megrendezésre kerülő Telekom Innovációs Verseny szervezői idén is tárt karokkal várták az újító szellemű vállalkozások jelentkezését a világ minden tájáról, így Magyarországról is. A pályázatokat és megoldásokat ez alkalommal a következő kategóriákban fogadták: Smart Data Analytics (Intelligens adat analitika ), Future Communication (A jövő kommunikációja) illetve Industry 4.0 és IoT. A pályázóknak legalább egy működő prototípust is be kellett mutatniuk a pályaművükben. 

 

A verseny záróeseményére, a Telekom Innovation Expóra május 23-án Budapesten kerül sor Magyarország legnagyobb startup konferenciája, a SMART 2016 konferencia keretében, az érdeklődőknek és résztvevőknek így még szélesebb programlehetőséget  kínálva. Az Expón be is mutatkozik a nemzetközi szakmai közönség előtt az innovációs verseny első 10 helyezettje, köztük a magyar PersonalVideo és a Slamby. A PersonalVideo egyedi, személyre szabott, interaktív videókat készít automatikusan bármilyen adatbázisból. A Slamby egy big data menedzsment platformot biztosít cégeknek automatikus és nyelvfüggetlen kategórizálással. 

 

„A Telekom innovációs versenyének célja, hogy olyan startupokat ismerjünk meg, amelyek az infokommunikáció jelenét és jövőjét meghatározó iparágakban tevékenykednek, és amelyek potenciális partnerei lehetnek a vállalatcsoportnak. Infokommunikációs cégként kiemelten fontos számunkra, hogy támogassuk az innovatív technológiák, újító megoldások létrejöttét, elterjedését. Büszkék vagyunk rá, hogy idén is több értékes pályázat érkezett a versenyre Magyarországról, két hazai vállalkozás megoldása pedig a legjobbak közé is került" – mondta el Dobó Mátyás, a Magyar Telekom Product House igazgatója.  

 

A rendezvényt Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom vezérigazgatója nyitja meg. A verseny döntőseinek bemutatkozása mellett olyan előadók is szerepelnek a programban, mint Somlai-Fischer Ádám, a Prezi egyik alapítója, vagy éppen Patrick Cowden, a Beyond Leadership alapítója, aki számtalan nemzetközi multinacionális cégnek (pl. a DELL, a HP, a HITACHI vagy a Coca-Cola), adott már vezetői tanácsokat. Az eseményen résztvevők találkozhatnak a Deutsche Telekom üzleti területeinek képviselőivel és a nemzeti vállalatok döntéshozóival is. 

 

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Már most nézőrekordot állított fel a Hogyan tudnék élni nélküled?

Még messze a december 12-ei premier, de az érdeklődés folyamatosan nő az év lejobban várt magyar filmjének ígérkező Hogyan tudnék élni nélküled? iránt. A Demjén Ferenc slágereire felfűzött zenés romantikus vígjáték első előzetese egy hónap alatt elérte az 1 millió megtekintést, ami azért kiemelkedő, mert ezt eddig idén sem hazai, sem külföldi film nem tudta utána csinálni. Sőt erre az eredményre az elmúlt évtizedben egyetlen magyar film sem volt képes. 

2024. szeptember 4. 13:20

Utazási konferencia az Angyalok városában

A dinamizmust tükrözte az idei utazási világkiállítás, az IPW2024, és ezt sugározza a helyszín is: Los Angeles, Kalifornia.
 

2024. május 17. 18:51

Egy új tévé színt visz a mindennapokba

Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.

2024. április 28. 22:16

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Innovációs versenyen méretik meg magukat a világ egyetemistái

2024. október 2. 19:34

Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül

2024. szeptember 29. 15:24

Éppen most robban a hazai előfizetéses e-kereskedelem

2024. szeptember 24. 15:10

Ezek a MI legnagyobb veszélyei az oktatásban

2024. szeptember 17. 11:37