TECHXPO 2024: négynapos, nemzetközi technológiai show-t rendeznek novemberben Budapesten

forrás: Prím Online, 2024. szeptember 22. 15:33

Vadonatúj nemzetközi technológiai esemény debütál idén novemberben Budapesten, amely egyszerre szólítja meg a szakembereket és a nagyközönséget. A szervezők célja, hogy a TECHXPO néhány éven belül a kelet-közép-európai térség meghatározó technológiai expójává váljon, mely a régióból hiányzó, de nyugat-európai nagyvárosokban – többek között Barcelonában és Berlinben – már hosszú múltra visszatekintő üzleti és lakossági eseményekhez sorakozik fel képviselve régiónk szellemi, üzleti és innovációs potenciálját. 

A november 21-24. között, első alkalommal megrendezésre kerülő show tartalmas nemzetközi konferencia programmal várja a szakembereket, míg a nagyközönség látványos kiállítás keretében tekintheti meg és próbálhatja ki a legfrissebb technológiai vívmányokat. 

 

Tízezer látogatót, közel 100 kiállítót és több mint 50 előadót várnak a szervezők a rendezvényre, amelynek célja, hogy Kelet-Közép-Európa kiemelkedő nemzetközi technológiai rendezvényeként bemutatkozási lehetőséget teremtsen a régió innovatív megoldásainak és összekapcsolja a térség technológiai ökoszisztémáját.

 

A rendezvény így a hazai, regionális és globális vállalatok, cégek számára lehetőséget nyújt majd legújabb szolgáltatásaik és termékeik bemutatására mind az üzleti-gazdasági, szakmapolitikai-diplomáciai szféra mind a fogyasztók számára. A TECHXPO 2024 továbbá átfogó képet ad arról, hogyan találkozhat és élhet együtt hatékonyan, előremutatóan és fenntarthatóan a humán és a tech világ. Az esemény azt is bemutatja, milyen sok ponton tudnak együttműködni a vállalatok, nemzetek, földrészek képviselői a digitális technológia által vezérelt világban; legyen szó kultúráról, innovációról vagy fenntarthatóságról.

 

A TECHXPO 2024 tehát egyszerre konferencia, kiállítás és vásár, amelyen a szakmai szereplők, a technológiát használó vállalkozások és a vásárlók egyaránt találkozhatnak a technológiai újdonságokkal és a mindennapi életet megváltoztató megoldásokkal. 

 

 

E-sport, digitális állampolgárság, e-mobilitás: széles skálán mozgó tematika

 

A négynapos technológiai show konferencia programja a digitális állampolgárság és digitális társadalom, az európai versenyképesség, a felelős és fenntartható digitalizáció, a nők szerepe a digitális átalakulásban, a kiberbiztonság, illetve a mobilitás és e-mobilitás témáival várja a szakembereket. A tematika kiemelt eleme a kormány által a közelmúltban indított digitális állampolgárság program, illetve nemzetközi és magyar szinten a digitális társadalmak fejlődésének bemutatása.    

 

A kiállítótérben pedig a látogatók számos izgalmas technológiai innovációval találkozhatnak, melyek a digitális állampolgárság és digitális világ, a mobilitás, e-mobilitás és a mögöttük rejlő technológia, illetve kimondottan a nőkre fókuszálva, a hétköznapok innovatív megoldásait mutatják majd be. Emellett show a karácsonyi szezonra hangolódva számos új okoseszközt és szórakoztató elektronikai terméket is felvonultat majd.

 

A kiállítás keretében továbbá néhány kiemelt jelentőségű ország bemutatja majd innovációs erejét és technológiai tudását. A TECHXPO mindezek mellett helyt ad a PlayIT, az ország legnagyobb gamer rendezvénye hivatalos after partyjának. 

 

Kiemelkedő lehetőség a hazai és régiós tech szektornak

 

A TECHXPO 2024 kiemelt célja, hogy csatlakozva a hazánk európai unió soros elnökségével kapcsolatos rendezvénysorozathoz, az azzal együtt járó, Magyarországra irányuló nemzetközi figyelmet kihasználva kiemelt bemutatkozási és kapcsolatépítési lehetőséget biztosítson a hazai és kelet-közép-európai technológiai szektor számára. A szervezők stratégiai célkitűzése, a Kelet és Nyugat üzleti és geopolitikai szereplőinek összekapcsolása: közös platform megteremtése és biztosítása a cégek számára a párbeszédre, együttműködésre, elősegítve a technológiai transzfert és tudásmegosztást. 

 

A TECHXPO fő stratégiai partnere a Ringier Hungary. Így a szervező csapat kiemelten épít majd a svájci hátterű vállalat nemzetközi tudására, tapasztalatára és kapcsolatrendszerére, valamint arra, hogy a Ringier médiatermékein keresztül szinte minden magyar háztartást elér és kiterjedt céges kapcsolatrendszerrel rendelkezik hazánkban is. 

 

A rendezvény megszervezésében közreműködő ITBUSINESS 2003 óta a hazai IT-piac véleményformáló piacvezető üzleti lapja. A magazin küldetése, hogy hidat képezzen az IT-piac szállítói, az IT-termékek és-szolgáltatások felhasználói, valamint a szakmapolitika döntéshozói között, közérthető nyelvre fordítva le a folyton változó technológiák kínálta lehetőségeket.  

 

A szervezők ezzel párhuzamosan már készülnek a jövő évi rendezvényre, mely az idei bemutatkozó esemény után, egy még nagyobb szabású nemeztközi expó lesz, mellyel kapcsolatban már folyamatosan zajlanak az egyeztetések a kiállítókkal, valamint a kutatás-fejlesztési, oktatási, és tudományos szektorok szereplőivel. 

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Prologis tovább erősítette piaci pozícióját

A Prologis 2024-ben ismét sikeres évet tudhatott maga mögött Magyarországon. Az ipari ingatlanfejlesztő és üzemeltető cég számos olyan eredményt ért el, amelyek tovább erősítették piaci pozícióját és ügyfeleivel való partneri kapcsolatát.

2025. március 14. 13:04

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

„Az Ön eszköze veszélyben van, össze fog omlani” – 8 tipp a félelemkeltő csalások elleni védelemhez

2025. március 13. 09:55

Történelmi magyar siker a Holdon

2025. március 11. 16:01

Különdíjas lett a Deloitte úttörő coaching programja

2025. március 9. 10:06

Jövőformáló diákok: Megvannak a Megoldások a holnapért továbbjutói

2025. március 5. 18:59