Fizet a mobil

MTI Sajtóadatbank, 2004. június 17. 09:45
A vezető japán mobilszolgáltató, a NTT DoCoMo szerdán több olyan készüléket mutatott be, amelyekkel kiskereskedelmi egységekben fizetni is lehet majd.
A készülékeknek a Sony cég által készített chipje, a FeliCa ugyanis számlapénzt is képes tárolni, de a jelentések szerint személyes adatok is rávihetők memóriakártyájára, azaz a telefonnal tulajdonosa adott esetben igazolhatja is magát.

A DoCoMo már a télen megkezdte az intelligens telefonok tesztelését és úgy számol, hogy még a nyáron szolgálatba állítja az i-mode továbbfejlesztéséből született kombinált kézibeszélőket. Mint közölték, ezek ára a mai korszerű készülékek árát nem múlja majd fölül. Eddig már több mint félszáz japán cég jelezte, hogy a DoCoMo új telefonjaira adaptált szolgáltatást indít. A cégek között személyfuvarozók is vannak.

Korlátozott fizetési lehetőségekre egyes mobilszolgáltatók már most is lehetőséget teremtenek, például parkírozási díj kiegyenlítésére. Ennek módszere általában egy speciális sms.

Az új japán telefonokat távolról működtethető biztonsági zárral is lehet majd kérni, azaz az elhagyott telefon funkcióit teljesen le tudja állítani feledékeny gazdája.
Kulcsszavak: mobilszolg DoCoMo NTT

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

iPhone 17 Air: A legvékonyabb iPhone a láthatáron

2025. március 18. 13:29

„Az Ön eszköze veszélyben van, össze fog omlani” – 8 tipp a félelemkeltő csalások elleni védelemhez

2025. március 13. 09:55

Történelmi magyar siker a Holdon

2025. március 11. 16:01

Különdíjas lett a Deloitte úttörő coaching programja

2025. március 9. 10:06