Microsoft IT fórum 2004

Kiss Ádám Zoltán, 2004. október 18. 11:10
Az idei Microsoft IT fórumot, a cég egyik legfontosabb tematikus technikai konferenciáját november 16. és 19. között rendezik meg Koppenhágában. A résztvevők a biztonságos vállalati rendszerek tervezéséről, kialakításáról és üzemeltetéséről kaphatnak naprakész információt a Microsoft IT menedzsereknek, rendszer- és alkalmazásfejlesztőknek, specialistáknak és rendszergazdáknak szóló európai technikai konferenciáján, ahol Bill Gates megnyitó beszéde mellett a Microsoft és egyéb iparágvezető cégek kiemelkedő szakértői tartanak előadásokat, akik többek között a legújabb Microsoft termékeket és a leghatékonyabb módszereket ismertetik előadásaikban, bemutatóikban.
A biztonság témakörén belül több mint 200 szekció előadás lesz a Microsoft® Windows Server™ 2003, Exchange Server 2003, SQL Server™ 2005, Microsoft Operations Manager 2005 stb. termékekről. A sokrétű kínálatból minden résztvevő magának állíthatja össze egyéni technikai programját.

Az általános előadások mellett az alábbi hat szekció témakör választható:


Adminisztráció és üzemeltetés
Adatkezelés
Infrastruktúra megoldások
Üzenetküldés és mobil rendszerek
Tervezés és megvalósítás
Biztonság

A résztvevők gyakorlati laborfoglalkozásokon, vitafórumokon, valamint beszélgetéseken vehetnek részt, miközben több mint 3000 európai, azonos érdeklődési körrel rendelkező résztvevővel együtt ismerhetik meg a legújabb technológiákat. Ezen kívül a résztvevők részletes információt kínáló Előszemináriumon (Pre-conference Seminar) is részt vehetnek, az alábbi témákban:

.NET for IT Professionals
IT Manager: How to achieve Operational Excellence - insights and experiences from the field
Microsoft Operations Manager 2005: Deployment and Configuration Bootcamp
Practicing Better than Best: Getting and Staying Secure the Right Way
SQL Server 2000 Operational Best Practices - Performance and Recovery
Stretching Directory Boundaries Cross Platform Identity Management, Authentication and Security
Windows Core Security Internals

Ezek a szemináriumok november 15-én kerülnek megrendezésre és a fő konferenciától teljesen függetlenek. Külön díj ellenében látogathatók. A konferencia és az előszemináriumok valamennyi programja angol nyelvű.

Hand-on Labs


A konferencia több mint 40 egyedi, gyakorlati laborfoglalkozást kínál, amelyen a résztvevők saját kiszolgálójuk helyett Microsoft kiszolgálón valósíthatnak meg, tesztelhetnek és használhatnak Microsoft termékekre épülő megoldásokat. Az oktatók által levezetett, önálló tempóban végezhető gyakorlati laborfoglalkozásokhoz több mint 200 számítógép áll rendelkezésre. Az önálló tempóban végezhető laborfoglalkozások körülbelül egy órás szekciók, egyes témakörökkel több modulban is foglalkoznak, hogy a résztvevők a hét során beoszthassák idejüket, és ne maradjanak le egyéb érdekes és hasznos programokról.

Chalk-&-Talks


A technikai szekciók és gyakorlati laborok mellett a Microsoft IT Forum 2004 keretén belül számos Chalk-&-Talk foglalkozásra is sor kerül. Ezek a 75 percesre tervezett foglalkozások a napi prezentációk mellett kerülnek megrendezésre, technikai szakértők vezetésével. A Chalk-&-Talk szekciók keretében a résztvevők interaktív környezetben mélyülhetnek el egy-egy technikai kérdésben. Minden szekción legfeljebb 40 személy vehet részt.

Session Search Tool - Szekciókereső eszközök


Már most elérhető a 90%-ban technikai tartalmat kínáló keresőszolgáltatás, amely tartalmazza a nyitószekciókat, a chalk-&-talk szekciókat, a vitafórumokat, a gyakorlati laborokat stb. A keresés témakör, kulcsszó stb. alapján történhet.

Az MS IT Forum 2004 néhány új programja:


IT Showcase - virtual track Idén először, az MS IT Forum 2004 IT hat technikai témakörben Showcase Virtual Track foglalkozásokat is kínál. A résztvevők bővebben is megtudhatják, hogyan dolgozik a Microsoft - a Microsoft saját IT részlegének szakértőitől elleshetik, hogyan telepítik és kezelik a Microsoft globális infrastruktúrájának vállalati IT-megoldásait. A szekciók leírásában keresse az MSIT jelzést.

Panel Discussions
A küldöttek interaktív környezetben találkozhatnak a témakör szakértőivel. Az ebédidőben tartott találkozókat kiemelkedő technológiai szakértők vezetik le.

Peer Networking Tool
A résztvevők lehetőséget kapnak arra, hogy kapcsolatba lépjenek a többi résztvevővel. Megtekinthetik mások profiljait, és helyszíni megbeszéléseket egyeztethetnek. Minden résztvevő számára javasolt a profil létrehozása, amikor először bejelentkezik a résztvevők webhelyére.

Community Lounge
A küldöttek a Microsoft Certified Trainer (MCT) és Most Valuable Professional (MVP) szakemberekkel folytathatnak különféle témakörökben technikai beszélgetéseket, illetve vitafórumokon vehetnek részt.

Voice Over Internet Protocol
A küldöttek lehetőséget kapnak arra, hogy a Microsoft Outlook 2003 alkalmazás integrált VoIP protokolljának segítségével a kommunikációs hálózat területén belül kezdeményezhessenek és fogadhassanak telefonhívásokat.

szoftver ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Szakmai konferencián mutatkozik be a Quest IT felügyeleti szoftver

A díjnyertes Quest cég megoldásait mutatja be szakmai konferencián az amerikai szoftverház magyarországi képviseletét ellátó Ker-Soft Kft. szeptember 27-én 9 és 16 óra között a Larus étterem és Rendezvényközpontban.

2011. szeptember 24. 08:11

Dedikált e-könyv

Évek óta kísérleteznek az e-könyves világban a szerzői dedikálás megoldásával. Ez olyan terület, amelyben az e-könyv nem versenyezhetett a nyomtatott kiadványokkal. Egy kötet, benne az író saját kézírású ajánlása, nagy érték, nemzedékről nemzedékre megőrzik az ilyen becses darabot. Az elektronikus szöveg nem egy adott hordozóhoz köthető, hová is kerülne az autográf kézjegy? Nos, megvan a megoldás. A neve: Autograph Now.

2011. szeptember 18. 14:45

Az 50 legjobb iPhone alkalmazás – szórakozás

A játékok, utazással, életmóddal, zenével és fényképezéssel kapcsolatos iPhone alkalmazások után most bemutatjuk a Time szerkesztői által legjobbnak ítélt szórakozáshoz kapcsolódó applikációkat. (http://href.hu/x/fzym)

2011. szeptember 9. 10:14

Ingyenes tanulmány a hatékony call center üzemeltetéséről

A várakozási idő előzetes bemondásával jelentősen csökkenthető a call centerbe betelefonáló ügyfelek frusztrációja, de ha a közölt időtartam hosszabb, mint 5 perc, akkor nagy valószínűséggel elveszítjük az ügyfelet - többek közt ez derült ki a call és contact centerek területén immáron 15 éves építési és üzemeltetési tapasztalattal rendelkező NET’54 Üzleti Kommunikáció nemrég megjelent ingyenes tanulmányából.

2011. szeptember 7. 13:14

Számítási felhővel, érzékelőkkel és okostelefonokkal az ízletes mandarinért

A Fujitsu Limited és a Sowakajuen Co. Ltd. bejelentették, hogy megkezdték az infokommunikációs technológia mandarintermesztésben történő használatának helyszíni tesztelését Japánban. A projekt célja a kiváló minőségű, ízletes Arida Mikan fajtájú mandarin termesztésének támogatása.

2011. augusztus 28. 04:09

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52