Sun: Környezettudatos-e a hazai informatika?

Kovács Attila, 2007. június 5. 14:50

A Sun Microsystems Kft. ma, a környezetvédelem világnapján tartott sajtótájékoztatót, hogy közzé tegye a megbízásából a GKIeNet Kft.által végzett „Zöldmérő: környezettudatos-e a hazai informatika” című hazai kutatássorozat első eredményeit. Az informatikai környezettudatosságot hazánkban a vezető multik közül a sajtó nyilvánossága előtt elsőként terjesztő Sun kutatása során többek között arra kereste a választ, hogy a legnagyobb vállalatok saját tevékenységük kapcsán miben látják a környezettudatosság lehetőségét és egyáltalán ide sorolják-e az informatikát. A kutatássorozat most bemutatott első része a hazai pénzintézeti szektorra fókuszált. A kutatást végző GKIeNet munkatársai 15 hazai nagybank és biztosító informatikai döntéshozóival készítettek interjúkat a témában.

Mint azt Lőrincz Vilmos (GKIeNet) a "Informatika és környezettudatosság a pénzügyi szektorban" című tanulmány ismertetése során elmondta, az informatikai környezettudatosság mára már messze túlmutat az elektronikus hulladékok, illetve a környezetbarát IT eszközök gyártásán és tervezésén, a kihívást mindinkább az informatikai rendszerek által használt energia mennyiségének az előteremtése, valamint az általuk termelt hőmennyiség elvezetése, a rendszerek hűtése, ily módon a légkondicionáló berendezések által kibocsátott légszennyező anyagok mennyiségének csökkentése jelenti. Magyarországon a pénzügyi közvetítők működésében a környezettudatosság stratégiai szinten nem jelenik meg. A környezettudatos magatartás leginkább a leselejtezett eszközök megfelelő kezelésében és a legújabb eszközök beszerzésében nyilvánul meg.

Általános az a nézet, miszerint a legmodernebb technológiák környezetvédelmi szempontból is megfelelnek az elvárásoknak. Sokszor a biztonsági előírások kényszerítik olyan lépésekre az intézményeket, amelyek a környezettudatosság irányába hatnak. Az IT infrastruktúra energiafelhasználását a vizsgált pénzügyi cégek mintegy 30 százaléka méri. Az intézmények többségében nem képesek az IT eszközök energiafogyasztását elkülönítetten nyomon követni, valamint azok a vállalatok sem fordítanak nagy figyelmet az energiaszámlára, amelyek rendszere alkalmas az energiafogyasztás mérésére. A válaszadók véleménye szerint az üzemeltetési költségen belül az energiakiadás nem jelentős tétel, többek között ez az egyik oka annak, hogy nem helyeznek nagy hangsúlyt arra, hogy az energiafelhasználást mérjék, folyamatosan nyomon kövessék és aktívan keressék az energiaköltség csökkentésének a lehetőségeit.

A környezettudatosság egyértelműen értelmezhető fogalomnak bizonyult a válaszadók körében. A vizsgált szervezetek több mint fele hajtott végre olyan konszolidációt, amely során a szervereiket energiatakarékos kiszolgálón konszolidálták. A szerverek adatközpontban való elhelyezése majdnem 70 százalékukra jellemző. A biztosítók harmada, a bankok 80 százaléka energiatakarékos kiszolgálón konszolidálta szervereit. A kutatás során az is kiderült, hogy az informatikai vezetők teljesítményének értékelésében a környezettudatosság egyáltalán nem jelenik meg (az Egyesült Államokban az informatikai vezetők teljesítményét sok vállalatnál már a környezettudatosság vontakozásában is mérik). Továbbá: a számítógépek kikapcsolását és a képernyővédők használatát működtető automatikus rendszert minden szervezetnél alkalmaznak, de elsősorban nem energiatakarékossági, hanem biztonsági megfontolásból. 

A pénzügyi szervezeteknél végzett kutatás rávilágított a következő negatívumokra is:

- nincs az országban makroszintű szabályozás arra, hogy a környezettudatosság szempontjából milyen IT eszközöket kell beszerezni, használni;
- a piaci szereplők meglehetős érdektelensége is szerepet játszik;
- a cégek/vállalatok szervezeti szabályozása is a környezettudatosság ellen van Magyarországon.

Mark Schroeder, a Sun regionális marketing igazgatója adott a jelenlevőknek nemzetközi kitekintést. Az IDC 2006-os becslése szerint az 1996 és 2006 közötti 10 évben a használatban lévő szerverek száma 6 millióról 28 millióra emelkedett és a szervereke fogyasztás egyenként 150 Wattról 400 Wattra nőtt. Az IDC-hez hasonló megállapításra jutott a Lawrence Berkeley National Laboratory is. Becslésük szerint az adatközpontok áramfogyasztása 2000 és 2005 között a duplájára emelkedett és a teljes amerikai áramfogyasztás 1,2%-áért felelős. Az adatközpontok áramfogyasztása két fő komponensből áll. Az egyik a szerverek, eszközök üzemeltetéséhez, a másik az üzemeltetés során keletkezett hő elvezetéséhez használt energia. Az amerikai adatközpontok fogyasztása mára öt erőmű kapacitását köti le és a számítások szerint az adatközpontok által kibocsátott hő mennyisége kisebb városok hőkibocsátásával vetekszik. Az IDC becslése szerint 2005-ben az amerikai vállalatok 5,8 milliárd dollárt költöttek a szerverek üzemeltetésére és 3,5 milliárd dollárt a hűtésükre. A kutatócég becslése alapján 2010-re az energiaköltségek meg fognak egyezni a a hardverek költségeivel. A Gartner kutatóintézet felmérése szerint a vállalatok IT költségvetésének mintegy 10 százalékát teszi ki az energiára fordított összeg, az IDC pedig az 5 legfontosabb kérdés közé sorolja az energia kérdését.

Tímár Károly
(Sun Kft. szerver divízió) szerint a Sunnak hosszú távú elkötelezettsége van a környezet mellett. Másfél évvel ezelőtt, 2005 végén dobta piacra a Sun Microsystems az UltraSPARC T1 processzort és az arra épülő rendszereket. Ebben a többmagos processzorban jelent meg először a CPU-ba integrált többszálas feldolgozás (CMT), ami a kiváló teljesítmény mellett hely- és energiatakarékos megoldást kínál. A Sun többszálas technológiája a Solaris 10 operációs rendszerre épül, amely a hardveres támogatásnak köszönhetően minden egyes szálat külön virtuális CPU-ként kezel. Ez egyrészt nagyon megemeli a hatékonyságot, másrészt jelentősen csökkenti az áramfogyasztást. A Sun Fire T1000 és T2000 szerverek energiatakarékossági potenciálját és környezetbarát működését mi sem illusztrálja jobban, minthogy a Sun becslései szerint a fenti termékek piaci megjelenése óta mintegy negyedmillió tonnával csökkent a légkör szén-dioxid-terhelése. Ez körülbelül annak felel meg, mintha 29 ezer gépkocsit egy teljes évre kivonnának a forgalomból, vagyis nem égetnének el 67 millió liter üzemanyagot. A Sun szakembere bemutatta cégének azt a számítógépes szimulációs programját, amellyel adatközpontok hűtési és energia-felhasználási problémáit lehet vizsgálni. 

 „A Sun által bevezetett értékelési rendszert – melynek célja szintén az, hogy felhívja a figyelmet arra a tényre, miszerint új szemlélet szükséges az informatikai beruházásokkal kapcsolatos döntéshozatal során – már számos országban alkalmazzák az informatikai döntéshozók. Az értékelési rendszert az ügyfelek az adatközpontok hatékonyságának és a rendszerteljesítménynek az értékelése során alkalmazhatják. A mutató átfogó értékelést nyújt az adatközpontok vezetőinek, mivel egyaránt méri a helyigényt, a fogyasztást és teljesítményt (Space, Wattage and Performance – SWaP). Nemzetközi kuatatócégek is megerősítik, hogy ez az egyetlen hiteles mérési módszer az ipari szabványú szerverek hatékonyságának mérésére, amelynek képlete: teljesítmény / (helyigény x áramfogyasztás).” – mondta a tájékoztatón Kristóf Judit, a Sun Microsystems Kft. marketing igazgatója. Hozzátette: „A GKIeNet Kft. által elvégzett kutatásból láthatóvá vált, hogy a vizsgált szektoron belül itthon még várat magára a rendszer alkalmazhatósága többek között annak is köszönhetően, hogy a vizsgált vállalatok töredéke követi nyomon az IT eszközök energiafelhasználását.”

A sajtótájékoztatón Hernádi József, a Sun Microsystems Kft. megbízott ügyvezető igazgatója is megjelent.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A szombati kiszállítás bevezetése után aznapi csomagautomatás kiszállítással erősít az eMAG

Jelentős logisztikai fejlesztésekkel segíti az eMAG a Budapesten és Pest vármegyében élő ügyfelek kiszolgálását: az online áruház a hétköznap délig leadott megrendeléseket várhatóan még aznap több mint háromszáz, a térségben működő easyboxba szállítja ki. Az új szolgáltatás a platformon aznapi kiszállításra jelölt termékekre vonatkozik.

2024. április 22. 16:07

Új területen erősít az OTP Mobil

Tovább bővültek az OTP Mobil által kínált innovatív fizetési lehetőségek, így már nem csak a Simple alkalmazás és a SimplePay megoldások előnyeit élvezhetik a felhasználók. A fintech vállalat ugyanis felvásárolta a HelloPayt, amely elsősorban vendéglátóhelyek, szórakozóhelyek és fesztiválok fizetési rendszereit üzemelteti.

2024. április 22. 14:31

A napenergia-innovátor TSS4U az ABB technológiáját használja

A hollandiai TSS4U innovatív, szigetüzemű napenergia-rendszereket szállít világszerte kritikus alkalmazásokhoz, így segítve a vállalatokat abban, hogy a dízelgenerátorokat fenntartható energiával váltsák ki. Távközlési tornyok, olaj- és gázipari létesítmények, valamint víztisztító telepek energiaellátása támaszkodik a TSS4U napelemes rendszereire, amelyek a legmagasabb követelményeket támasztó környezetben is megbízható energiatermelést biztosítanak.

2024. április 22. 13:02

AGV-k: a vezeték nélküli evolúció

Ismerje meg, hogyan emelték a HMS Networks a vezeték nélküli technológiákban szerzett szakértelme és az Anybus termékei a Mercedes-Benz vezető nélküli szállítórendszer (AGV) flottáját egy magasabb szintre.

2024. április 22. 09:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50