Beszerzés - nyíltan

Fekete Gizella, 2007. június 6. 16:03

Open source e-procurement megoldást vezet piacra idehaza az Electool. A 2004-ben alakult, outsourcingolt beszerzések lebonyolítására és elektronikus beszerzési rendszerek üzemeltetésére szakosodott vállalkozás az amerikai Coupa termékével kívánja a hazai vállalkozások figyelmét az elektronikus beszerzéssel elérhető előnyökre irányítani.

Az Oracle-ből kivált fejlesztők kezdeményezésével létrejött Coupa által fejlesztett, ingyenesen letölthető és enterprise változatban is forgalmazott ProcurementTool az igényléstől a jóváhagyáson át a számla befogadásáig automatizálja a beszerzési folyamatot.

Mai sajtótájékoztatójukon az Electool ügyvezetője, Szabó Ákos az e-beszerzés iránti növekvő nemzetközi szintű érdeklődéssel indokolta lépésüket. Az open source alapokon való fejlesztés – tette hozzá -, a jelen egyik meghatározó informatikai útjaként, a vállalatirányítási alkalmazásokat és ezen belül az e-beszerzési megoldásokat is elérte.

A bármely ERP rendszerhez egyszerűen illeszthető, azokkal integráltan együttműködni képes, a felhasználói által interneten keresztül elérhető rendszer, a hazai forgalmazó szerint jó néhány többletet nyújt a bevezetése mellett voksoló vállalkozásoknak, intézményeknek, az akár azok moduljaiként, akár önálló termékként piacon lévő hasonló funkciójú programoknál.

Az említett többlet funkciók egyike az ismétlődő vásárlások e-mailből intézhető volta – ismerve az e-mail iránti magas fokú affinitást, illetve a rendszerek használatától való hazai idegenkedést, ez kedvező fogadtatásra számíthat -, illetve az egyedi beszerzéseket is lehetővé ú.n. eFormok, amelyekkel a rendszer a nem kommersz, esetenként megszemélyesítést kívánó termékek, pl. névjegykártyák vásárlására is, plusz egyedi fejlesztések nélkül, alkalmassá tehető.

A Coupa fejlesztői által útnak indított, de ma már a nyílt forráskódú közösségek, az ügyfelek stb. által továbbfejlesztett rendszerbe ellenőrzötten épülhetnek be az újabb fejlesztések, a nagyvállalatoknak kínált enterprise rendszert, a csak erre a termékkörre koncentráló Coupa, zárt foráskódú megoldásként kínálja.

A nyílt forráskódú változat többszintű jóváhagyás, drug & drop kosárba helyezés, automatikus, PDF vagy cXML formátumban vagy e-mailben történő rendelés funkciókon túl például szállító- és termékminősítési lehetőséget, választást könnyítő szállítói katalógusokat, tartalomcímkézést, de az ERP integráció is tartalmaz, s a fejlesztői közösségeknek köszönhetően a funkcionalitás gyorsan bővül. A ProcurementTool enterprise verzió többek között eSzámla, részteljesítés kezelés, klikk nélküli igénylés, költségkeret-alapú beszerzés és végfelhasználói és központi érkeztetés funkcionalitással is bír.

Az elsősorban kkv-knak szánt nyílt forráskódú változat az Electool honlapjáról is letölthető, de az entergprise változattal együtt, ASP szolgáltatásként is igénybe vehető. A nemzetközi szinten ötezer körüli eddigi letöltők között a versenyszféra kiemelt szereplői - pénzintézetek, gyógyszergyárak, telekommunikációs és más nagyvállalatok – mellett, felsőfokú oktatási intézmények és közigazgatási szervek is találhatók.

A nyílt verzióhoz idehaza az Electool nyújt – többek között többlépcsős helpdesket, verziófrissítést, kézikönyv és szabályzatok elkészítését, integrációt és testreszabást magában foglaló – támogatást.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Új kihívások és ajándékok várnak a BME Állásbörzéjén!

Az ország legnagyobb és legrégebbi állásbörzéje, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) rendezvényén idén március 11-12-én debütál a Job Tinder. Ez az új eszköz segít a diplomás vagy diplomát szerző mérnököknek megtalálni a számukra legmegfelelőbb munkahelyet.

2025. február 18. 19:59

A lámpák lekapcsolása már nem elég az energia-megtakarításhoz

A Schneider Electric nemzetközi kutatása szerint jelentős különbség van az ingatlantulajdonosok energiafelhasználással kapcsolatos elvárásai és a tényleges cselekedeteik között. A felmérés eredményei alapján a válaszadók több mint 80%-a fontosnak tartja az energiahatékonyságot, ugyanakkor sokak számára továbbra is a lámpák lekapcsolása jelenti a legfőbb energiamegtakarítási intézkedést.

2025. február 18. 13:11

Ezek 2025 legfontosabb IT trendjei

Az idei év technológiai fókuszterületei között az AI, az üzleti intelligencia és az automatizálás kerülnek a középpontba, míg a legnagyobb kihívásokat a költség- és humánerőforrás-korlátok jelenthetik – áll a Protechtor CIO Navigátor felmérésében, amely 70+ magyar vállalati IT-vezető véleményét tükrözi. Az innováció iránti szándék világos, hiszen a cégek 56%-a már rendelkezik előre kidolgozott digitalizációs stratégiával, ami jelentős előrelépés. Ugyanakkor a piacon komoly eltérések tapasztalhatóak: míg a vezetők többsége optimistán tekint a 2025-ös évre, és 50%-uk a bővülő IT-büdzséből várja a fejlődést, addig ugyanennyien aggódnak a változatlan vagy csökkenő pénzügyi források és a fokozódó technológiai verseny hatásai miatt.

2025. február 18. 10:00

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Láss a Jövőbe: Innovációs pályázat a Z-generációnak

2025. február 18. 11:32

Az ESET nyerte az AV-Comparatives 2024-es Év Terméke díját

2025. február 13. 10:03

Tudatos és biztonságos online jelenlét a fiataloknak

2025. február 10. 14:59

Szoboszlai Dominik és a Liverpool: Hogyan követhetjük nyomon a mérkőzéseiket?

2025. február 7. 15:20