Az Accenture-t építi a Vodafone integrált vállalatirányítási rendszerét

forrás Prim Online, 2007. június 10. 19:03

Vodafone és Accenture több éves szerződés írtak alá, amely alapján a Vodafone az Accenture-t bízta meg azzal, hogy segítsen egy olyan egységes integrált vállalatirányítási rendszert (ERP) létrehozni, amellyel a Vodafone többek között az erőforrások hatékonyabb felhasználását, jobb információáramlást, nagyobb üzleti agilitást, illetve komolyabb ügyfél-orientációt remélhet.

Az Accenture ezzel a megbízással a Vodafone Csoport hároméves üzleti átalakítási programjában működik közre, amelynek célja, hogy a nagyobb hatékonyság érdekében a Csoporton belüli folyamatokat harmonizálja, a pénzügyek, a ellátási lánc, valamint a humánerőforrás kezelése terén. A folyamatok átalakítása és a rendszerbevezetés a csoport 17 vállalatát és egyéb központi szolgáltató funkciót ellátó szervezetét érinti.

Az Accenture – mint a Vodafone által preferált rendszerintegrátor – az információáramlás javításán túl, bizonyos üzleti folyamatok standardizálásával és centralizálásával is segít kiemelkedő hatékonyságot elérni.

Mark Bryant, az Accenture Vodafone Programjának ügyvezető igazgatója elmondta:“Az Accenture pár évvel ezelőtt már dolgozott a Vodafone-nal néhány olyan projekten, amellyel segített a Vodafone-nak, mint multinacionális vállalatnak, jövőjének újragondolásában. Az Accenture vállalatirányítási megoldásai a döntéshozóknak nyújtanak lehetőséget arra, hogy még versenytársaik előtt cselekedhessenek. Az Accenture a Vodafone-nak olyan egységes integrált döntés-támogatási megoldást segít létrehozni, amelyek segítségével pénzügyi, működési és egyéb információikat leghatékonyabban tudják elemezni és kézzelfogható anyagi javakká fordítani.”

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A FoxPost és Packeta egyesülése új lehetőségeket hoz a csomagküldésben

A FoxPost 2025-ben országszerte ezer új helyszínen telepít csomagautomatákat, miközben folytatja a Packeta Hungary Kft.-vel való integrációját, amely várhatóan szeptemberre fejeződik be. A cég szakértői szerint az e-kereskedelem piaca idén ismét növekedési ütemet mutathat.

2025. február 19. 14:46

Új kihívások és ajándékok várnak a BME Állásbörzéjén!

Az ország legnagyobb és legrégebbi állásbörzéje, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) rendezvényén idén március 11-12-én debütál a Job Tinder. Ez az új eszköz segít a diplomás vagy diplomát szerző mérnököknek megtalálni a számukra legmegfelelőbb munkahelyet.

2025. február 18. 19:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Láss a Jövőbe: Innovációs pályázat a Z-generációnak

2025. február 18. 11:32

Az ESET nyerte az AV-Comparatives 2024-es Év Terméke díját

2025. február 13. 10:03

Tudatos és biztonságos online jelenlét a fiataloknak

2025. február 10. 14:59

Szoboszlai Dominik és a Liverpool: Hogyan követhetjük nyomon a mérkőzéseiket?

2025. február 7. 15:20