Google-Intel zöld kezdeményezés
![](/download/viewattach/61642/1/40/preview-2028853615.jpg)
Jelenleg becslések szerint a globális szén-dioxid-kibocsátásnak mintegy 2%-a a számítógépek és a távközlési eszközök gyártásához szükséges, illetve az általuk fogyasztott áram előállításával függ össze. A két technológiai óriás évi 54 millió tonnával szeretné ezt csökkenteni, ami nagyjából 11 millió személygépkocsi által termelt mennyiségnek felel meg. A „Climate Savers Computing Initiative” (kb. „klímavédők számítástechnikai kezdeményezése”) nevet viselő projekthez olyan nevek csatlakoznak folyamatosan, mint a Hewlett-Packard, a Sun Microsystems, az Advanced Micro Devices, az International Business Machines, a Dell és a Microsoft.
A legnagyobb probléma a számítógépek esetében, hogy a személyi számítógépek energiafelhasználásuknak átlagosan 50, a szerverek pedig mintegy 30%-át hő formájában leadják, azaz ez gyakorlatilag kárba vész. A kezdeményezés egyik elképzelése, hogy az 500 leggazdagabb vállalat energiatakarékos modellekre cserélje le számítógépparkját. A tervek szerint 2010-re az óvatos becslések szerint is 50%-kal energiatakarékosabbak lesznek a számítógépek, ami éves szinten 5,5 milliárd dolláros megtakarítást eredményezhet.
Kapcsolódó cikkek
- Nem lesz 45 nm-es Itanium
- Széndioxid-csökkentés a számítástechnikában
- Az energiaköltség növeli az informatikai kiadásokat
- Készül az európai YouTube
- EU-nyomásra csökkenti az adattárolási időtartamot a Google
- Az Intel 50%-kal csökkenti a négymagos CPU-k árát
- A Google az adatvédelem ellensége
- Új, energiatakarékos PC a Fujitsu Siemenstől
- A Google a Vista keresőfunkcióját kritizálja
- A Silverthorne a legjelentősebb termék a Pentium bevezetése óta
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
„Mit lájkol a gyerek?” – A szülőket segíti az NMHH új kiadványa
A közösségi médiafelületek használata ma már a fiatalok mindennapjainak részévé vált, ezért a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kiemelt figyelmet fordít az ezen felületek kínálta lehetőségekre és kockázatokra.
Magasabb ponthatárok mellett több mint 4400 elsőéves jutott be a Széchenyi-egyetem minőségi képzéseire
Összesen 4409 elsőéves kezdheti meg tanulmányait a győri Széchenyi István Egyetemen szeptemberben. A ponthatárok a szakok jelentős részén emelkedtek a tavalyihoz képest, van olyan, amelyre 487 ponttal lehetett csak bejutni. Mindez azt mutatja, hogy felkészült hallgatók érkeznek az intézmény magas színvonalú képzéseire.
A HONOR 200 Pro és a mesteri fotózás: fejlődés a Studio Harcourt hagyatékával
Rengeteg ikonikus személyiség mögött ott rejlik egy olyan portré, amely nemcsak a személy lényegét ragadja meg, hanem az örökségét is megörökíti. A hírességektől a politikusokig a portrék alakították a történeteket és magáról az emberiségről alkotott képünket.
Social Media 2025. Ahol az AI-trend születik!
A jövőben a tartalom forradalmára figyeljünk! A személyes, a hiteles, az egyedi, az őszinte, a releváns, tehát csak emberi érzelmi intelligenciával alkotott mondanivaló a nyerő. A habkönnyű lózungok divatja lejár. A tartalomban zajló trendek tehát nem a gépiesség irányába mutatnak. A PP Konferenciaközpont és a BKIK „Social Media 2025. Ahol az AI-trend születik!” című, szeptember 12-én megrendezendő hibrid konferenciáján mindenki felfrissítheti tudását a legfrissebb trendekkel.
Megérkezett az új, vezeték nélküli LG OLED evo AI M4
Az LG Electronics (LG) megkezdi új OLED evo AI M4 sorozatú televíziójának globális bevezetését a hozzá tartozó Zero Connect Box-szal, amely a vezeték nélküli kapcsolatot biztosítja a televízió és a csatlakoztatott eszközök között. A vállalat a 77, 83 és 97 hüvelykes mellett egy 65 hüvelykes méretű modellt is a piacra dob.