További négyezer fős leépítés az Alcatel-Lucentnél

MTI Sajtóadatbank, 2007. november 5. 08:13

Jelentős pénzügyi nehézségei miatt 2009-ig további négyezer fős leépítést jelentett be a francia-amerikai Alcatel-Lucent távközlési társaság. A leépítéstől 400 millió eurós megtakarítást remél a cég.

Az újabb elbocsátásokról alig nyolc hónappal azután született döntés, hogy az Alcatel-Lucent a múlt év negyedik negyedévi vesztesége bejelentésével közölte: a következő három évben 12500 fős létszámleépítést hajt végre. Vagyis az elkövetkező három évben összesen 16 500 főt bocsát el a távközlési társaság.

A leépítésekkel párhuzamosan a tavaly december elején fuzionált társaság egyidejűleg bejelentette a harmadik negyedév eredményeit is: a 4,35 milliárd eurós forgalom 2,3 százalékos emelkedést jelent az előző negyedévhez képest, de 7,8 százalékos csökkenést a tavalyi harmadik negyedévhez képest. A csoport adó utáni vesztesége 258 millió euró, szemben az egy évvel korábbi 532 millió eurós adózott eredménnyel.

A létszámleépítés a fő intézkedés a cég három részben végrehajtandó sürgősségi akciótervében, amelynek bejelentésekor Patricia Russo vezérigazgató hangsúlyozta, hogy az észak-amerikai befektetések lassulása és az erősödő konkurencia miatt egyre nagyobb a nyomás a fizetéseken.

A társaság nem pontosította, hogy hol várhatók leépítések, de jelezte: a nehézségekkel küzdő régiókra koncentrálnak majd, nevezetesen az Egyesült Államokra, ahol a mobiltelefon-szolgáltatók csökkentették befektetéseiket. A cégtől távozik Jean-Pascal Beaufret gazdasági igazgató, és egy héttagú végrehajtó testület feladata lesz a cég hatékonyságának növelése.

Az Alcatel-Lucent állományi létszáma - 130 országban - 80 ezer körül van.

Kulcsszavak: Alcatel-Lucent +céginfo

Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI

AutoWallis: Stabil árbevétel-növekedés, visszafogott nyereség az év első hónapjaiban

A kedvezőtlen makrogazdasági környezet ellenére az AutoWallis Csoport árbevétele 20 százalékot meghaladó növekedéssel 107 milliárd forintra emelkedett 2025 első negyedévében. A cég történetének eddigi legmagasabb negyedéves árbevételét elsősorban a korábban végrehajtott akvizíciók és üzletfejlesztések eredményezték. Ugyanakkor a vállalat működési eredménye (EBITDA) 31 százalékkal, 3,3 milliárd forintra csökkent, főként az instabil gazdasági környezet, a fix költségek emelkedése és az iparági bizonytalanságok (pl. vámintézkedések) hatására.

2025. május 20. 20:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Kiemelkedő magyar siker az ISEF világdöntőjén

2025. május 17. 13:49

Erősen kezdte az évet a Magyar Telekom

2025. május 14. 11:58

Kémháború a Kárpátok árnyékában: kiber-támadások és titkos műveletek az ukrán–magyar fronton

2025. május 10. 17:48

Ezek a diákok újragondolják a holnapot

2025. május 6. 14:41