Kivonul Japánból a Samsung

Kiss Ádám Zoltán, 2007. november 9. 19:33

A vállalat meglepő közleményt adott ki, a jövőben nem lesznek kaphatók a cég fogyasztói-elektronikai termékei a felkelő nap országában.

A cég a lapos kivitelű televíziókkal kapcsolatban közölte, hogy ezek a termékek mostantól nem lesznek kaphatók Japánban, valamint „egyéb fogyasztói-elektronikai termékek”. A kijelentés részletezéséből kiderül, hogy az LCD televíziók, DVD-lejátszók és zenelejátszók sem lesznek kaphatók, valamint több hasonló kategóriába tartozó termékcsoport.

A meglepő lépés mögött egyértelműen anyagi okok szerepelnek, a vállalat a „gyenge nyereségességgel” indokolja a kivonulást. Az alacsony profithányadhoz ráadásul hozzájön az a tény, hogy a Samsung tavalyi forgalmának mindössze kevesebb mint 1 százaléka származott erről a területről, így vélhetően egyszerűen nem éri meg biztosítani a jelenlétet, bemutatótermeket és reklámkampányokat fizetni a túltelített piacú Japánban. A vállalat azonban nem fog teljesen eltűnni az országból, a cég üzleti partnerei számára továbbra is kínál számítógép-monitorokat és memóriachipeket, de közvetlen, a vállalattól történő értékesítéssel. Mindenesetre nehéz lesz elképzelni, hogy az elmúlt évtizedekben magát igazi nemzetközi szórakoztatóelektronikai konglomerátummá kinövő dél-koreai vállalat termékeit egyszerűen nem lehet kapni a szigetországban.

 


Kulcsszavak: +céginfo Samsung

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

AI Tour Budapest: így alakítja át az üzletet a mesterséges intelligencia

A Microsoft ingyenesen elérhetővé tette a Copilot Chat-et, hogy ezzel is hozzájáruljon a mesterséges intelligenciára épülő megoldások elterjedéséhez. Azok az üzletemberek és informatikai szakértők, akik február 5-én részt vettek a Microsoft AI Tour budapesti eseményén, első kézből tájékozódhattak róla, hogyan formálja át az AI a munkahelyeket, a mindennapokat és a kiberbiztonság területét. Mint elhangzott, Magyarország ez utóbbi tekintetben kimondottan veszélyeztettnek minősül, mivel nálunk a kibertámadások okozta kárérték kétszer olyan ütemben növekszik, mint a világátlag.

2025. február 7. 17:37

Pályaválasztás a modern technológiák tükrében

A Gazdálkodási és Tudományos Társaságok Szövetségének (GTTSZ) Drón tagozata immár második alkalommal rendezte meg a Jövőnk a jövőben pályaorientációs konferenciáját, amelynek idén a Gábor Dénes Egyetem adott otthont. A kétnapos eseményen szakképző intézmények tanulói találkozhattak a legújabb innovatív technológiai megoldásokkal – mesterséges intelligencia, dróntechnológia, kibervédelem és robotika – különböző szakmai előadásokon és a gyakorlati bemutatókon keresztül. 

2025. február 7. 15:03

A Samsung tovább mélyíti elkötelezettségét az óceánok védelmében

A Samsung tovább erősíti elkötelezettségét az óceánok védelme iránt, és a jövőben olyan partnerekkel dolgozik együtt, akik szintén elhivatottak a természet megóvása mellett. A vállalat már eddig is hozzájárult a műanyaghulladék problémájának enyhítéséhez azáltal, hogy újrahasznosított halászhálókból készítette el a Galaxy eszközeihez szükséges alapanyagokat. 

2025. február 6. 17:43

Újabb elismerés a Schneider Electricnek a Világgazdasági Fórumtól

Sokszínűségi, Egyenlőségi és Befogadási Példaképnek nyilvánította a Világgazdasági Fórum a Schneider Electric és a Plan International közös programját, amely a nők gazdasági és társadalmi fejlődését támogatja a Száhel-övezetben. A kezdeményezés célja, hogy a megfelelő ismeretek átadásával, az iskolák fejlesztésével és a vállalkozói kedv erősítésével segítse a női vállalkozók szerepvállalását a folyamatosan növekvő megújulóenergia-ágazatban. 

2025. február 6. 16:08

Űrtechnológiát hoz a hálószobákba a tollszakma hazai képviselője

Mi köze a NASA technológiájának az ágyneműkhöz? Hány éves párnákon alszanak a luxusszállodák vendégei? És miért vásárolnak a kínaiak óriási takarókat, míg az európaiak inkább külön takaródznak? A főként nemzetközi piacra termelő, teljesen magyar tulajdonú Naturtex Kft. ügyvezetője, Gellért Balázs beszélt az alváskultúra világszintű különbségeiről, a fenntartható tollfeldolgozásról, valamint arról, hogyan változtatja meg az iparágat az automatizáció és a mesterséges intelligencia.

2025. február 6. 09:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Szoboszlai Dominik és a Liverpool: Hogyan követhetjük nyomon a mérkőzéseiket?

2025. február 7. 15:20

IAB Hungary kihirdette az Év videós hirdetése 2024 versenyének győzteseit

2025. február 7. 09:54

Milyen nagy lesz a közelgő havazás? Előrejelzés a mesterséges intelligencia segítségével

2025. február 1. 13:44

Veszélyes hirdetések rejtőzhetnek a keresési eredményekben: hogyan ismerjük fel ezeket?

2025. január 30. 14:34