Synergon: opciós program módosítás, saját részvény vásárlás

MTI Sajtóadatbank, 2007. december 18. 08:35

A Synergon Informatikai Nyrt. hétfői rendkívüli közgyűlésén a tulajdonosok módosították a vezetői részvényopciós programot és felhatalmazást adtak az igazgatóságnak saját részvények vásárlására - derül ki a BÉT honlapján hétfőn közzétett tájékoztatóból.

A 2006. december 18-án elfogadott és 2007. április 10-én módosított vezetői részvényopciós programban kisebb, technikai jellegű korrekció történt. Az igazgatóság  felhatalmazást kapott saját részvény vásárlásra a jegyzett tőke 10 százalékáig, de úgy, hogy amennyiben a jelenlegi 10 százalékos törvényi korlát változik, azt a mindenkori jogszabálynak megfelelően lépheti túl a közgyűléstől számított 18 hónap alatt. A jelenlegi jogszabályok alapján egy időpontban sem haladhatja meg a saját részvények aránya a 10 százalékot.

A közgyűlési határozat szerint az igazgatóság részvényenként legalább egy forint, legfeljebb a mindenkori utolsó negyedéves gyorsjelentésben publikált egy részvényre jutó saját tőke 400 százalékának megfelelő árat fizethet a Synergon részvényekért. A saját részvények vásárlásának célja - áll a határozatban – az optimális tőkeszerkezet kialakítása és szükség esetén tőzsdei árfolyam karbantartása.

A Synergon hétfőn rendkívüli közleményben jelentette be, hogy Kő Róbert hétfőn lemondott igazgatósági tagságáról és a továbbiakban a Synergon bank és pénzintézeti szektorát támogatja tanácsadóként.

Kulcsszavak: +céginfo Synergon

Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Új gyártóbázist nyit az Eaton Finnországban

A szünetmentes tápegységek (UPS) piacán tapasztalható erős növekedésre reagálva az Eaton egy új, korszerű üzemmel növeli gyártókapacitását Helsinkiben. Az UPS-rendszerek iránt különösen az adatközpontok ágazatában nagy a kereslet, ahol az AI-alapú alkalmazások és a digitális adatkezelés nagy feldolgozási igényei miatt létfontosságú a folyamatos áramellátás és valószínűsíthető a bővítés szükségessége. Ezeket a rendszereket széles körben használják az áramkimaradások és a feszültségingadozások ellen, mind a kereskedelmi és ipari épületekben, mind pedig az egészségügyi ágazatban egyaránt.

2024. május 29. 17:33

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52