Gates: több külföldi szakemberre van szükség az USA-ban

Kiss Ádám Zoltán, 2008. március 13. 07:58

A Microsoft alapítója egy kongresszusi meghallgatáson hívta fel a honatyák figyelmét az iparág problémáira, több munkavállalói vízumot követelve.

Az Egyesült Államok története természetesen egy teljesen nyitott ország elképzelésével kezdődött, és ez a kép néhányszáz évig szinte változatlan volt. A harmincas évekre azonban már érezhető volt a kapuk bezáródása, kivándorló honfitársainknak is intelligencia teszten és egészségügyi vizsgálaton kellett átesniük a letelepedéshez. Mára a kezdeti koncepció szinte teljesen ellenkezőjére fordult, és az USA a világ egyik legzártabb országa lett. Ez egyrészt képviseli a már letelepedettek érdekeit, másrészt viszont kifejezetten rosszat tesz a nemzetgazdaságnak. A friss szakemberpótlás helyett a többnyire amerikai iskolákból kikerült helyi munkavállalókra épülő iparágak könnyen lemaradhatnak. Ez a probléma Gates szerint érinti az IT szektort is, ahol a nagyvállalatok nem képesek meglenni a jól képzett külföldről érkező munkaerő nélkül. A nagy átlagban közepesen teljesítő amerikai iskolarendszer nem képes megfelelő mennyiségű szakembert kitermelni, így a kialakult helyzet megoldására több speciális vízumra van szükség. Beszédével Gates a kongresszus előtt az úgynevezett H-1B vízumok számának növelése mellett állt ki, ez a magasan kvalifikált szakemberek számára szükséges, munkavállalást is lehetővé tevő vízum kódja.

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Magas munkavállalói aktivitás a magyar munkaerőpiacon

A Profession.hu 2025 első negyedéves jelentése szerint a magyar munkaerőpiacon továbbra is magas a munkavállalói aktivitás. Bár az álláshirdetések száma minimálisan, 0,97%-kal visszaesett az előző év azonos időszakához képest, a jelentkezéseké ezzel szemben 4,8%-kal emelkedett. Ez azt jelzi, hogy a munkakeresők oldaláról továbbra is élénk az érdeklődés.

2025. április 27. 15:46

Erős évet zárt a ViVeTech

A Budapesti Értéktőzsde Xtend piacán jegyzett ViVeTech Nyrt. nettó árbevétele a 2024-es üzleti évben 24 százalékkal emelkedett, és megközelítette az 1,4 milliárd forintot, szemben a 2023-ban elért 1,1 milliárd forintos értékkel. A társaság adózott eredménye ezzel párhuzamosan 95 százalékkal, 66,2 millió forintról 128,8 millió forintra bővült – derül ki a vállalat frissen közzétett, a magyar számviteli szabályok szerint elkészített, nem konszolidált éves beszámolójából.

2025. április 27. 13:58

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Digitális élményforradalom: tegnap ért véget a pekingi InfoComm China 2025

2025. április 19. 14:31

A Microsoft mesterséges intelligenciával gyorsítja a szoftver-frissítéseket

2025. április 16. 17:51

Adatvédelmi nap a GDE-n: Fókuszban a kiberbiztonság és a tudatosság

2025. április 15. 14:43

A Pentagon az informatikai tanácsadókon spórol

2025. április 11. 13:12