Magyar Telekom: tavaly 54,6 százalékkal nagyobb nyereség

MTI Sajtóadatbank, 2009. február 25. 09:05

A Magyar Telekom Nyrt. 93 milliárd forint nettó eredményt ért el tavaly, ami 54,6 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit - tette közzé a társaság kedden tőzsdei gyorsjelentésében.

A konszolidált, nem auditált, a nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) szerinti eredménykimutatás alapján a társaság tavaly a negyedik negyedévben 12,6 milliárd forint nettó nyereségre tett szert, ami jelentősen meghaladja a 2007. évi, egy nagyobb létszámcsökkentési program egyszeri hatását is tükröző 733 millió forintot. Az elemzők 2008 utolsó negyedévére 9,375 milliárd forint profitot vártak.

A cég bevételei az elmúlt évben 0,5 százalékkal, 673,056 milliárd forintra csökkentek, míg a kamat- és adófizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti eredmény (EBITDA) 10 százalékkal, 268,4 milliárd forintra nőtt.

A létszámcsökkentéshez kapcsolódó végkielégítések és elhatárolások 2008-ban 8,5 milliárd forintot, 2007-ben pedig, a felsővezetői szerződések megszűnésével járó költségekkel együtt, 27,5 milliárd forintot értek el.

A társaság magyarázata szerint 2008-ban a többi között azért nőtt több mint 50 százalékkal a nettó eredmény, mert mérséklődtek az értékcsökkenési és amortizációs költségek, illetve megtakarítás származott a létszámcsökkentésből.

A gyorsjelentés idézi Christopher Mattheisen elnök-vezérigazgatót, aki szerint 2009-ben várhatóan a bevétel és az EBITDA is csökken 1-2 százalékkal. Hozzátette, bár a gazdasági kilátások továbbra is bizonytalanok, a tárgyi eszközökbe és immateriális javakba való beruházásokkal (CAPEX) kapcsolatban a gyengülő forint ellenére tartják a korábban bejelentett célukat, azt, hogy a 2009. évi költés a 2008-as abszolút szinttel egyezzen meg.

A gyorsjelentés szerint a CAPEX a 2007. évi 103,8 milliárd forintról 107,9 milliárd forintra nőtt 2008-ban. Ebből például a T-Home szegmensre 52,5 milliárd forint, a T-Mobile szegmensre 45,7 milliárd forint, a T-Systems szegmensre 3,3 milliárd forint, a csoport központra és szolgáltató központra pedig 6,4 milliárd forint jutott. Tavaly a csoport 13,2 milliárd forintot fordított Magyarországon a mobil szélessávú beruházásokra.

A csoport nettó adósságállomány kismértékben, 261,6 milliárd forintról 253,7 milliárd forintra csökkent 2008 végére. A nettó eladósodottsági ráta (a nettó adósságnak a nettó adósság+összes tőkére vetített aránya) 29,7 százalék volt 2008 végén.

A macedón tanácsadói szerződésekkel kapcsolatban a társaság közölte, hogy 6 szerződést vizsgálnak független elemzők. Az ezekkel összefüggő költségek tavaly 5,4 milliárd forintot tettek ki. A gyorsjelentés szerint a csoport nem tudja megítélni, hogy a vizsgálatok mikor zárulnak le.

A vezetékes szolgáltatásokat magába foglaló T-Com szegmens bevétele tavaly 5,6 százalékkal, 290,5 milliárd forintra csökkent, míg a működési eredménye 19,4 százalékkal, 64,5 milliárd forintra emelkedett.

A T-Mobile szegmens bevétele 0,7 százalékkal, 349,4 milliárd forintra nőtt, míg a működési eredménye 5,2 százalékkal, 107,1 milliárd forintra emelkedett. Ezen belül a T-Mobile Magyarország bevétele 0,3 százalékkal, 280,6 milliárd forintra csökkent, míg a működési eredménye 6,6 százalékkal, 86 milliárd forintra nőtt. A bevételeken belül 14,5 százalékkal, 43,2 milliárd forintra emelkedett az értéknövelt szolgáltatásokból származó forgalom.

A hálózatüzemeltető T-Systems szegmens bevétele tavaly 8 százalékkal, 85,2 milliárd forintra nőtt, míg az üzemi eredménye mintegy háromszorosára, 17,1 milliárd forintra nőtt egyebek mellett a működési költségek mérséklődése következtében.

A Magyar Telekom jegyzett tőkéje 104,275 milliárd forint volt tavaly év végén, ugyanannyi mint egy évvel korábban, míg a saját tőke 4,3 százalékkal, 537,263 milliárd forintra nőtt.

A társaság részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde "A" kategóriájában kereskednek, az értékpapír hétfői záróára 524 forint volt, míg az elmúlt egy évben 881 forint és 502 forint között mozgott az árfolyama.

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

FoxPost néven megy tovább a Packeta és FoxPost egyesített cége

A Packeta és a FoxPost egyesítése után a tulajdonosok a lokális márka megtartása mellett döntöttek, ezért az új vállalat FoxPost néven működik tovább. A névváltás, a Packeta csomagautomatái esetében az arculat fokozatos frissítésével is jár, amely a FoxPost megjelenéséhez igazodik, ezzel biztosítva az egységes márkamegjelenést és erősítve a vállalat piaci jelenlétét.

2024. október 21. 15:02

Közösen tehetjük versenyképesebbé és fenntarthatóbbá Európát

Véget ért az idei TECHTOGETHER+ járműipari rendezvény, melynek keretében szakmai fórum, kiállítás és mérnökhallgatói verseny is zajlott. 

2024. október 21. 13:25

Indításrásegítő és a zseblámpába épített powerbankek a Sandbergtől

Hatalmas frusztrációt tud okozni egy nem induló autó. Ennek általában több oka is lehet, melyek között gyakori eset az autó akkumulátorának lemerülése. Ilyenkor ideiglenes megoldást jelenthet az autó bikázása. Ehhez viszont indító kábelre és külső erőforrásra is szükség van. A Sandberg Car Jumpstarter Powerbank 10000-et pontosan erre találták ki.

2024. október 21. 11:47

Online megoldásokkal fejlődik az egészségügyi ellátás

Online időpontfoglalás, e-recept, egészségügyi applikációk, telemedicina – ezek az innovatív technológiák már elengedhetetlen jellemzői a mindennapoknak, új korszakot indítottak a hazai egészségügyben is. A COVID világjárvány alatt ugrott meg a digitális megoldások iránti igény mind a betegek, mind az orvosok részéről. A digitalizáció segítette a pandémia jelentette kihívások megoldását, majd a hosszú távú fejlődés kulcsává is vált. A fejlesztések nemcsak az ellátás minőségét növelik, hanem az orvos-beteg bizalmat is erősíti.

2024. október 21. 10:13

Felborítja a magyar piacot a Temu új konkurenciája?

Nemrég egy olyan új webshop-óriás jelent meg a magyar piacon, amely a legnagyobb európai hátterű online piactér, ahol az aktív vásárlók száma a teljes régióban meghaladta a 20 milliót. Az Allegro Lengyelországból indult, ám már most több mint 5 millió felhasználója van Lengyelországon kívül. A magyar piacra lépés alaposan felboríthatja az itthoni kereskedelmet is.

2024. október 20. 10:15

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Egy év alatt 45 milliárd forintot loptak el tőlünk a digitális bűnözők

2024. október 15. 16:51

Idén már ezernél is több résztvevőt várnak a Service Design Day-re

2024. október 7. 09:59

Innovációs versenyen méretik meg magukat a világ egyetemistái

2024. október 2. 19:34

Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül

2024. szeptember 29. 15:24