Hat százalékkal nőttek a GTS-Datanet Kft. bevételei
Hat százalékkal, 15,47 milliárd forintra növelte bevételét a GTS-Datanet Távközlési Kft. tavaly, a kedvezőtlen makrogazdasági mutatók ellenére - közölte a cég hétfőn az MTI-vel.
A kamat-, adófizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) stabil maradt, 2,14 milliárd forint volt. A vállalat beruházásokra 1,41 milliárd forintot fordított 2008-ban, amelyből egyebek között az optikai hálózatot bővítették.
A közlemény idézi Pauer Pált, a cég ügyvezető igazgatóját, aki szerint a 2008-as év mérföldkő volt a GTS csoport történetében, hiszen nagy lépést tett afelé, hogy regionális szolgáltatóvá váljon. Meggyőződése, hogy az átalakulás a GTS-Datanet számára is komoly versenyelőnyt jelent, hiszen egy erős, a teljes Közép-Európát lefedő távközlési csoport tagjaként a magyar cégnek minden esélye adott a gazdasági válság biztonságos átvészeléséhez.
A GTS-Datanet anyavállalata, a GTS Central Europe 2008 májusában került a Columbia Capital, M/C Venture Partners és Innova Capital vezette, magánbefektetői alapokból álló konzorcium tulajdonába. Az új tulajdonos célja, hogy a Csehországban, Szlovákiában, Lengyelországban, Magyarországon és Romániában jelen lévő GTS csoportot a régió vezető alternatív távközlési szolgáltatójává fejlessze.
A GTS-Datanet jogelődje 1993-ban üzleti távközlési szolgáltatóként indult Magyarországon, és ezt a hagyományt a cég a mai napig őrzi: 2008-ban az árbevétel 87 százaléka származott üzleti és 13 százaléka lakossági szolgáltatásokból.
A közlemény szerint a GTS Central Europe 15 éves fennállásának legjobb pénzügyi eredményeit érte el 2008-ban: a cégcsoport árbevétele 10 százalékos növekedéssel elérte 436 millió eurót, az EBITDA pedig 8 százalékkal 77 millió euróra nőtt. A tárgyi eszközökre és immateriális javakra fordított beruházás (CAPEX) tavaly csoportszinten elérte a 49 millió eurót.
Kapcsolódó cikkek
- Pannon: kisebb bevétel és nyereség az első negyedévben
- 36 százalékkal csökkent a Telenor profitja
- Eredményei alapján kifelé tart a válságból a Siemens
- A Motorola váratlanul negyedéves profitot jelentett
- Az Infineon félvezetőgyártó nyereségre váltott
- A SAP majdnem megkétszerezte eredményét
- Csalódást okozó negyedéves eredmény az Ericssonnál
- A Kulcs-Soft részvényenként 20 forint osztalékot javasol
- Meglepetésre nyereséges volt a Sony Ericsson az I. negyedévben
- Nőtt a Vodafone bevétele
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Sikertörténet: a Széchenyi-egyetem exitált drónfejlesztő startup cégéből
A győri Széchenyi István Egyetem jelentős hozzáadott értékkel vállalt szerepet a három éve egy szakmai partnerrel és egy tőkebefektetővel létrehozott ABZ Innovation Kft. eredményeiben, amelynek visszaigazolását a piaci siker jelenti. Az intézmény november végén értékesítette a drónfejlesztéssel és -gyártással foglalkozó startup cégben meglévő tulajdoni hányada jelentős részét.
Gyorsítósávban az AutoWallis
Sikeresen lezárta eddigi történetének legnagyobb felvásárlását az AutoWallis Csoport, ezzel tovább erősítve cseh autókiskereskedelmi pozícióját és meghatározó régiós szerepét. A magyar tőzsde autós vállalata egy lépésben szerezte meg a cseh piacon működő, tavaly közel 50 milliárd forintnak megfelelő árbevételt elérő MILAN KRÁL GROUP 100 százalékát, melynek köszönhetően újabb márkákat (Mercedes-Benz, Ford) és új tevékenységet (Mercedes-Benz Truck nagyhaszongépjárművek értékesítése, szervizelése) is bevont portfóliójába.
Szigorodik az ellenőrzés a webáruházak felett
A fogyasztóvédelmi hatóság már 2024-ben is kiemelten vizsgálta a webáruházakat és a nemzetgazdasági miniszter legutóbbi bejelentése alapján ezek a vizsgálatok csak szaporodni fognak a jövő évtől. Ráadásul, 2025-től egy fogyasztóvédelmi csúcshatóság is létrejön, amelynek kiemelt célja lesz a fogyasztók védelmének biztosítása az online térben. Webáruház üzemeltetőjeként nem árt ezért felkészülni arra, hogy mik is azok a főbb gyakorlatok és hiányosságok, amikre ugrik a hatóság. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértője segítségével ismertetjük a részleteket.