Növekvő bevétel és profit a Deutsche Telekomnál
A Magyar Telekom legnagyobb részvényese, a Deutsche Telekom 7,2 százalékos éves szintű nyereségnövekedést és 5,2 százalékos bevételnövekedést jelentett csütörtökön a harmadik negyedévről.
Az elemzői várakozásokat meghaladó eredmény főként a görög OTE távközlési szolgáltató felvásárlásának és a költségcsökkentésnek köszönhető. A társaság bevétele 16,3 milliárd euró, az adózás utáni profit 959 millió euró volt július és szeptember között. A jelentés szerint valamennyi üzletág nyereséget termelt.
A működéshez kapcsolódó kamat- és adófizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti eredmény (EBITDA) az egy évvel korábbiról 5,2 százalékkal 5,5 milliárd euróra emelkedett a harmadik negyedévben. A társaság előrejelzése szerint az év egészében 18,7 és 19,1 milliárd euró között lehet az EBITDA, 2 és 4 százalék közötti mértékben elmaradva az egy évvel korábbitól.
A céget az amerikai piac állítja a legnagyobb kihívás elé. Az előfizetők száma alapján a bonni székhelyű cég jelenleg a negyedik számú mobilszolgáltató az Egyesült Államokban, és helyzete nem javult, hanem romlott a harmadik negyedben: az ügyféltábor 77 ezer fővel 670 ezerre csökkent, miközben az AT&T és a Verizon együtt 3 millió új előfizetőt szerzett.
Az élesedő verseny hatására a társaság már 2006-ban takarékossági programot indított, amelynek révén mostanáig 5,4 milliárd eurót takarított meg, főként elbocsátások révén. Szeptember 30-án a cégcsoport világszerte 259.973 főt foglalkoztatott, 0,5 százalékkal kevesebbet az egy negyedévvel korábbinál.
A szeptember végi állás szerint a Deutsche Telekomnak és külföldi érdekeltségeinek összesen 150,9 millió ügyfele volt a mobiltelefon-üzletágban, 5,3 millióval több az egy évvel korábbinál. A vezetékes üzletágban 7,4 százalékkal 39,6 millióra esett az ügyfelek száma. A társaság szélessávú internetes szolgáltatásait az egy évvel korábbinál 12,9 százalékkal többen, összesen 14,7 millióan vették igénybe.
Kapcsolódó cikkek
- A Deutsche Telekom teljesen felvásárolja a Click&Buy-t
- Csökkentette negyedik negyedéves veszteségét a Deutsche Telekom
- Nőtt a Philips profitja a negyedik negyedévben
- IBM: a vártnál magasabb negyedéves profit
- Red Hat: a 2010-es pénzügyi harmadik negyedévben 18 százalékos árbevétel-növekedés
- További leépítések a Deutsche Telekomnál
- 51 millió forint nyereséget ért el október végéig a Kulcs-Soft
- Összeolvad a vezetékes és a mobilszolgáltató a Deutsche Telekomnál
- Nyereséges negyedévvel zárta veszteséges pénzügyi évét az Infineon
- Magyar Telekom: kisebb eredmény és bevétel
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Idén is keresik az év legjobb tech tartalmait
Fenntarthatóbb, újratölthető dezodorok, VR-szemüvegekkel végzett terápia és minimálisan invazív robotsebészet – csak néhány példa arra, hogyan alakíthatja jobbra világunkat a technológia. Az előző év Siemens Media Award díjazottjai ezekről a témákról készítettek riportokat. Most újra megnyílt a lehetőség a nevezésre a hazai és nemzetközi sajtódíjra, amelyre 2025-ben is azok az újságírók és tartalomkészítők jelentkezhetnek, akik kiemelkedő munkát végeztek a technológiai témákban.
Zöldenergiával a jövő felé: A Bosch fenntarthatósági megoldásai
A környezetvédelem és a fenntarthatóság napjaink egyik legfontosabb és legbonyolultabb kihívása, amelyhez még sokat kell tanulnunk. A téma különösen égetővé vált, ahogy egyre inkább szembesülünk a problémák valóságával. Mennyire súlyos a helyzet valójában? Vajon tehetünk valamit a környezetpusztítással szemben? Milyen szerepük van a vállalatoknak, és milyen megoldásokat kínálnak az innovatív technológiák? A Bosch Magyarország Podcast legújabb epizódja számos elgondolkodtató ténnyel és megoldási lehetőséggel várja a hallgatókat, belemerülve a fenntarthatóság rejtett dimenzióiba.
AI-orientált 2024 után további AI fejlesztések az SAP-nál
Az SAP legújabb fejlesztései tovább bővítik az ügyfelek számára az SAP generatív mesterséges intelligencia-megoldását, a Joule-t, amely mostantól az SAP portfólió funkcióinak több mint 80 százalékába beépült. Ennek révén a felhasználók gyorsan és egyszerűen, természetes nyelven végezhetik el a legfontosabb feladataikat. A Joule több mint 1300 új funkciója többek közt azt is lehetővé teszi, hogy mobiltelefonos csevegést indítva kapjon egy felhasználó betekintést a legfrissebb üzleti adatokba vagy hagyjon jóvá egy folyamatot.
Partnerség a fenntartható töltési megoldásokért
Az elektromobilitás terjedésének elősegítése érdekében együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és a The Mobility House Solutions. A cél, hogy minél több, tömegközlekedési és logisztikai járműflotta számára biztosítsanak intelligens és fenntartható töltési megoldást, támogatva ezzel a globális dekarbonizációs törekvéseket is.
A Bluebird új szenior sales igazgatóval erősíti USA-beli működését
A Bluebird International örömmel jelenti be, hogy John McGinty 2025 januárjától az USA szenior sales igazgatójaként csatlakozik a vállalathoz. Ez a lépés a Bluebird nemzetközi terjeszkedésének újabb fontos állomása, amelyet Réfi Balázs, a vállalat alapítója és korábbi vezérigazgatója irányít.