Sikeres e-kormányzat, problémás e-gazdaság, aggasztó jelek az e-demokráciában
Helyes döntés volt, hogy a kormányzat egy kézbe helyezte az infokommunikáció irányítását, és ezt a rendszert a következő kormányzatnak is érdemes lesz megtartania – fogalmazták meg az elmúlt hét év infokommunikációs számvetését célzó konferencia kerekasztalának résztvevői, az információs és kommunikációs technológiai (IKT) szektor szereplői, többek között a Microsoft és a Magyar Telekom mellett Baja Ferenc infokommunikációért felelős kormánybiztos, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára, Molnár Gyula polgármester, a TÖOSZ elnöke, Pettkó András országgyűlési képviselő és Stumpf István, a Századvég Alapítvány elnöke is. A kerekasztal résztvevői elismerték a Baja Ferenc vezetésével az e-kormányzatban elért eredményeket, ugyanakkor továbbra is megoldandónak találták az e-demokrácia kérdését, vagyis hogy az információs technológia mennyire ad lehetőséget az egyéneknek, közösségeknek az információszerzéshez és a közös cselekvéshez, illetve amelynek használatával a közösség bármely tagja hatással lehet a közösségre. A jelenlévők felhívták a figyelmet arra is, hogy az e-világ nem tudja kivonni magát a globalizáció alól, nem létezhet egy kiragadott, külön magyar e-glóbusz.
Az iparág képviselői szerint az elmúlt hét évben a mindenkori kormányzatok elszalasztották az infokommunikációs iparág, mint kitörési pont fejlesztésének lehetőségét.
A délutáni kerekasztalnál ülők és az SMS-falon bekapcsolódó közönség a számos eredményen és hiányosságon túl az Infokommunikációs Államtitkárság által megkezdett munka további folytatása mellett szólt, és a következő kormányzati ciklusnak is ajánlást fogalmazott meg az IKT iparág elsődleges fejlesztése érdekében.
Kapcsolódó cikkek
- Hét regionális központja lesz az e-önkormányzati szolgáltatásoknak
- Cél a hatékony és ügyfélbarát közigazgatási szolgáltatás
- Nincs más út, mint a tudás alapú társadalom
- "E-Magyarország, e-kormányzat - 2009" konferencia: értékelés és előretekintés
- A kormány benyújtotta az elektronikus anyakönyv létrehozását célzó törvényjavaslatot
- Másfél milliárd forint régiónként az e-közigazgatás fejlesztésére
- Készül az "Ügyfélkapu 2"
- Elektronikus kézbesítés: a pártok egyetértenek a szükségességében, a megvalósításról még vitáznak
- Ügyfélkapu: pontosítani kell az eljárásrendeket - Összeomlott a munkaügyi informatikai rendszer?
- Ügyfélkapu: lemondott az üzemeltető cég vezérigazgatója
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
„Mit lájkol a gyerek?” – A szülőket segíti az NMHH új kiadványa
A közösségi médiafelületek használata ma már a fiatalok mindennapjainak részévé vált, ezért a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kiemelt figyelmet fordít az ezen felületek kínálta lehetőségekre és kockázatokra.
Magasabb ponthatárok mellett több mint 4400 elsőéves jutott be a Széchenyi-egyetem minőségi képzéseire
Összesen 4409 elsőéves kezdheti meg tanulmányait a győri Széchenyi István Egyetemen szeptemberben. A ponthatárok a szakok jelentős részén emelkedtek a tavalyihoz képest, van olyan, amelyre 487 ponttal lehetett csak bejutni. Mindez azt mutatja, hogy felkészült hallgatók érkeznek az intézmény magas színvonalú képzéseire.
A HONOR 200 Pro és a mesteri fotózás: fejlődés a Studio Harcourt hagyatékával
Rengeteg ikonikus személyiség mögött ott rejlik egy olyan portré, amely nemcsak a személy lényegét ragadja meg, hanem az örökségét is megörökíti. A hírességektől a politikusokig a portrék alakították a történeteket és magáról az emberiségről alkotott képünket.
Social Media 2025. Ahol az AI-trend születik!
A jövőben a tartalom forradalmára figyeljünk! A személyes, a hiteles, az egyedi, az őszinte, a releváns, tehát csak emberi érzelmi intelligenciával alkotott mondanivaló a nyerő. A habkönnyű lózungok divatja lejár. A tartalomban zajló trendek tehát nem a gépiesség irányába mutatnak. A PP Konferenciaközpont és a BKIK „Social Media 2025. Ahol az AI-trend születik!” című, szeptember 12-én megrendezendő hibrid konferenciáján mindenki felfrissítheti tudását a legfrissebb trendekkel.
Megérkezett az új, vezeték nélküli LG OLED evo AI M4
Az LG Electronics (LG) megkezdi új OLED evo AI M4 sorozatú televíziójának globális bevezetését a hozzá tartozó Zero Connect Box-szal, amely a vezeték nélküli kapcsolatot biztosítja a televízió és a csatlakoztatott eszközök között. A vállalat a 77, 83 és 97 hüvelykes mellett egy 65 hüvelykes méretű modellt is a piacra dob.