Piacvezető lett a NetAcademia

A válság ellenére is növekedni tudott a cég 2009-ben

forrás Prim Online, 2010. január 28. 10:27

A Microsoft 2009-es adatai alapján piacvezető lett a NetAcademia Oktatóközpont a hivatalos Microsoft tanfolyamok piacán. A cég a válság ellenére növelni tudta árbevételét, 2010-re pedig számos újdonságot vezet be a hazai piacra.

A NetAcademia Oktatóközpont első saját tantermét 2002-ben nyitotta meg, az elmúlt hét évben folyamatosan növelte piaci részesedést, majd 2009-ben piacvezetővé vált a hivatalos Microsoft tanfolyamok területén. A Microsoft folyamatosan méri a hét hivatalos Microsoft-oktatóközpont piaci részesedését. A NetAcademia az elmúlt két évben már gyakorlatilag fej-fej mellett haladt az első számú piaci szereplővel, míg 2009 II. félévében – az adott időszak tanfolyamrészvételi eredményei alapján – megszerezte az első helyet. A cég jó tavalyi eredményét nem csak a piacvezető cím megszerzése mutatja, hanem az is, hogy az oktatóközpont a válság ellenére 10%-kal tudta növelni bevételét.

„Nagy öröm számomra, hogy az a sok munka, amelyet az oktatások minőségének, színvonalának folyamatos emelésébe fektettünk, meghozta gyümölcsét. A kezdetektől megfigyelhető volt, hogy ’aki egyszer betér, visszatér’, és ez a jelenség az utóbbi 2-3 évben látványosan felerősödött”
– mondta Fóti Marcell, a NetAcademia Oktatóközpont ügyvezetője.

A NetAcademia 2009-ben elsőként tette nyilvánossá a tanfolyamain kitöltött értékelőlapokat honlapján. Az oktatóközpont fennállása alatt több mint tizenötezer informatikai szakembert képzett tovább választott szakterületén belül, akikkel a tanfolyamot követően sem szakad meg a kapcsolat. A cég weboldalán közösségi szolgáltatásokat nyújt az aktív szakemberek számára, melyet havonta harmincezren keresnek fel a célból, hogy konkrét üzemeltetési vagy fejlesztési problémájukra választ találjanak.

A Microsofton innen és túl

A NetAcademia 2007-ben vált platformfüggetlen oktatási céggé, ekkor indította el első Linux tanfolyamát, majd 2008-ban kizárólagos megállapodást kötött az EC-Councillal. Így Magyarországon egyedüliként oktatja a nemzetközi szervezet biztonságtechnikai tanfolyamait, többek közt a rendkívül népszerű Ethical Hacking képzést.

„A NetAcademiánál a fő csapásirány az oktatás területén a Microsoft marad, de hangsúlyosan szeretnénk foglalkozni a biztonsági képzésekkel és az online oktatással is”
– mondta Fóti. A biztonság területén a cég nevéhez fűződik az évente megrendezésre kerülő Ethical Hacking konferencia is, melyre idén áprilisban is 500 szakembert várnak.

Online oktatás

A cég erőteljesen épít az internet adta lehetőségekre is. Az innovációs díjjal jutalmazott, a legjellemzőbb informatikai biztonsági problémákat valós időben, valós körülmények között szimuláló oktatójátékot, az Ördöglakatot például több mint tízezer informatikai szakember próbálta ki az elmúlt másfél évben.

Egy másik sikeres út a tantermi oktatás „internetesítése”, mely IT Factory néven fut az oktatóközpont égisze alatt. Ez lehetővé teszi, hogy földrajzi távolságtól függetlenül bárki részt vegyen a tanfolyamokon.

 „Célunk, hogy az IT Factory keretében bevezetett új képzési technikákat kiaknázva mind szélesebb rétegek számára tegyük elérhetővé az informatikussá válás lehetőségét, mert hiszünk benne, hogy ez egy komoly kiugrási lehetőség az egyének és az ország számára egyaránt” – mondta Fóti Marcell.

A NetAcademia 2009-ben elért árbevételének már mintegy 30 százalékát az új tanfolyamtípusok adták. Az IT Factory keretében idén számos új képzési típus indul.

Az oktatóközpont fontosabb elismerései:

·    2004 – Microsoft Gold Certified Partner minősítés
·    2007 – Az EC-Council kizárólagos magyarországi képviselete
·    2008 – Linux Professional Institute minősítés
·    2008 – IT-Business innovációs díj az Ördöglakat.info kifejlesztéséért
·    2009 – NATO-beszállító lett a NetAcademia
·    2009 – EC-Council Szakmai kiválóság díj a Hacker Halted konferencián

A NetAcademia oktatóinak díjai, minősítései:

·    Most Valuable Professional: 5 fő
·    Microsoft Certified System Engineer: 10 fő
·    Microsoft Certified Solution Developer: 3 fő
·    Microsoft Certified Database Administrator: 2 fő
·    Certified Ethical Hacker: 4 fő
 

Kapcsolódó webcímek:
www.netacademia.net
www.itfactory.hu
 

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32