Synergon: 44 millió forint nyereség az első negyedévben

MTI Sajtóadatbank, 2010. május 17. 08:06

A Synergon Informatika Nyrt. adózás utáni nyeresége az idei első negyedévben konszolidáltan 44,2 millió forint volt, szemben az előző évi hasonló időszak 38,2 millió forintos nyereségével - közölte az informatikai társaság a nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) szerinti, nem auditált tőzsdei gyorsjelentésében a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

A Synergon csoport 2010 első negyedévében 3,8 milliárd forint árbevételt ért el, 6 százalékkal kevesebbet, mint 2009 első negyedévében. A társaság a működési költségeket - a 2009-es szinthez képest - 22 százalékkal csökkentette, ezzel kompenzálta a kieső fedezetet.
Az EBITDA (kamat-, adófizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti) eredmény 2010 első negyedéves értéke 195 millió forint, amely az árbevétel 5 százaléka. Az EBITDA 30 százalékkal csökkent 2009 első negyedévéhez képest.
Az üzemi eredmény 78 millió forint volt az első három hónapban, ez 54 százalékos visszaesést jelent az előző év azonos időszaki 171,1 millió forintos eredményhez képest.

Magyarországon 2010 első negyedévében a cégcsoport értékesítési árbevétele 3,3 milliárd forint volt, ami 5 százalékkal elmarad 2009 első negyedévitől. Az adózás előtti eredmény 49 millió forint volt, szemben a 2009 első negyedéves 6,4 millió forinttal.
A Synergon részvényei a Budapesti Értéktőzsde "A" kategóriájában forognak. Az informatikai papír a pénteki kereskedést 664 forinton, a csütörtöki záróárnál három forinttal magasabban zárta. Az elmúlt 52 hétben a legmagasabb árfolyama 875 forint, a legalacsonyabb 600 forint volt.

Kulcsszavak: Synergon +céginfo

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Magyar fejlesztés, európai elismerés: SaaS-díjat kapott a QRGATE

Európai elismerést kapott a magyar fejlesztésű QRGATE rendezvénytechnológiai platform: a The SaaS-ies 2026 keretében a rendszer a „Best Event Operations SaaS Platform 2026 – Europe” elismerést kapta.

2026. szeptember 15. 11:46

Egy fotóból videó, egy ötletből iparági szolgáltatás

Közel két év fejlesztés és tesztelés után a magyar AI House Tour bekerült a Magyar Ingatlanközvetítők Országos Szövetségének (MIOSZ) rendszerébe, így több száz ingatlanszakember számára vált közvetlenül elérhetővé. A szolgáltatás meglévő ingatlanfotókból és hirdetési anyagokból készít narrált, különböző digitális felületekre optimalizált videókat, újabb helyszíni forgatás nélkül. A fejlesztés ezzel a technológiai kísérletből a szakmailag validált, a mindennapi ingatlanmarketingbe integrált szolgáltatássá vált.

2026. szeptember 14. 09:57

A magyar cégek már használják az MI-t, de még nem élnek vele

Bár a magyarországi vállalatok döntő többsége már megkezdte a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazását, a technológia szervezeti szintű, mélyebb integrációja még korántsem tekinthető általánosnak. A Serverelite közel 500 hazai cégvezető, informatikai szakember és rendszergazda bevonásával készült országos felmérése szerint a válaszadó vállalatok 92 százaléka már használ valamilyen formában mesterséges intelligenciát.

2026. szeptember 13. 14:01

Ők uralják a magyar e-kereskedelem élmezőnyét – megvan a HungarEcomm Stars 2026 listája

A harmadszor átadott HungarEcomm Stars idei listájára 40 vállalat került, amelyek együtt a hazai online kiskereskedelmi forgalom mintegy ötödét adják. Ez egyszerre mutatja az élmezőny erejét és a piac koncentráltságát.

2026. szeptember 11. 09:59

A mérnöki pálya a gyakorlatban: indul az EJMSZ mentorprogramja

Idén szeptember 30-ig lehet jelentkezni az Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség (EJMSZ) hat hónapos, ingyenes Mérnöki Pályaorientációs Mentorprogramjára. A program azoknak a középiskolás diákoknak szól, akik érdeklődnek a műszaki és mérnöki területek iránt, és szeretnének közelebbről megismerkedni a továbbtanulási és karrierlehetőségekkel.

2026. szeptember 10. 13:30

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Negyed évszázad után szintet lép „Az Év Honlapja”

2026. szeptember 8. 09:50

A 4iG és a SpaceX új pályára állítja Európa műholdas kommunikációját

2026. szeptember 2. 09:21

A MI‑ügynökök már nem csak segítenek, hanem támadnak is

2026. szeptember 1. 13:23

Hogyan dolgozunk majd az AI-jal? Budapesten mutatják meg a techvilág nagyágyúi

2026. augusztus 25. 18:26