Orosz csapat győzött a 24 órás programozóversenyen
A hétvégén lezajlott 12. Nemzetközi 24 órás Programozóversenyen stratégiai és léghoki játékhoz kellett mesterséges intelligenciát írniuk a versenyzőknek. A világ minden részéből érkező csapatok közül az orosz Havka-papstvo volt a legeredményesebb, a legjobb magyar társaság pedig a negyedik helyen végzett.
A Magyar Villamosmérnök- és Informatikus-hallgatók Egyesülete immár tizenkettedik alkalommal rendezte meg a Challenge24-et. Idén az Egyesült Államoktól Dél-Afrikáig a világ minden tájáról érkeztek résztvevők, hazánkat három magyar csapat képviselte a döntőn.
A Challenge24 az elmúlt években az egyik legjelentősebb programozóversennyé nőtte ki magát, amit a szponzorok növekvő száma és érdeklődése is mutat. A nemzetközi óriások – például az SAP, a Google és a Facebook – mellett olyan élvonalbeli magyar informatikai cégek is támogatták az eseményt, mint a LogMeIn, a Nav N Go, a Prezi vagy a Graphisoft.
A verseny során nincs megkötés arra nézve, hogy milyen eszközöket használnak fel a résztvevők, egyedül az internet használata és a külvilággal való érintkezés tiltott. A 24 óra alatt idén összesen 8 feladatot kellett megoldani. Ezek között helyett kapott egy stratégiai játék intelligenciájának megírása, és egy olyan feladat is, melynek során a csapatoknak a játéktermekből ismert léghoki 30 fős változatához kellett algoritmust írniuk. Ehhez nem csupán erős programozási tudásra volt szükség, de fizikai, matematikai ismeretekre is, és nem ártott a jó intuíció sem.
Az idei verseny győztese az orosz Havka-papstvo csapat lett, melynek tagjai Egor Kulikov, Pavel Mavrin és Petr Mitrichev voltak. Utóbbi szakember jelenleg a TopCoder programozóközösség ranglistájának első helyén szerepel, ahol a világ legjobb programozójaként tartják számon. Második helyezést ért el a dél-afrikai TheTeddyborg csapat (tagjai: Bruce Merry, Carl Hultquist és Nicholas Pilkington), a harmadik helyen pedig a cseh és szlovák tagokból álló Charles_University_Legion végzett (Filip Hlasek, Jakub Zika, Michal Danilak). A legjobb magyar csapat csak egy hajszállal csúszott le a dobogóról. A negyedik helyen végzett grotzsch_men tagjai, Engedy Balázs, Nikházy László, Ludányi Ákos eredményükkel ismét bizonyították, hogy a magyar fiataloknak is helyük van a világ legjobb programozói között.
A verseny weboldala: http://www.ch24.org
Kapcsolódó cikkek
- Informatikusok versenye áprilisban
- Mobil Weekend: Ismét három napos verseny mobilfejlesztőknek
- Hamlet bájtokban – Ericsson C++ programozóverseny
- A BME csapatai taroltak az IBM 48 órás programozó bajnokságán
- Kétnapos programozóbajnokság kezdődött Debrecenben
- A 48 órás programozóverseny a regisztrációhoz vezető út megtalálásával kezdődik
- A felvidékiek taroltak a kárpát-medencei magyar informatikai versenyen
- Megvannak a jövő honlapépítői, honlaptervezői és informatikai újságírói!
- Egyedi ötletekre fókuszál a WTW – 24 órás programozói verseny
- 11. BME Nemzetközi 24 órás Programozóverseny
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Zöld tanúsítvány, tiszta technológia – A Samsung tovább csökkenti ökológiai lábnyomát
A Samsung 2025-ös TV-, monitor- és hangprojektor kínálatából mintegy 80 modell érdemelte ki a TÜV Rheinland Product Carbon Reduction és Product Carbon Footprint tanúsítványait. A német székhelyű, világszerte elismert tanúsítószervezet elismerése a vállalat fenntarthatóság iránti elkötelezettségét igazolja. Ez már az ötödik egymást követő év, hogy a Samsung prémium termékvonalai – köztük a Neo QLED 8K és Neo QLED modellek – megkapták ezt a minősítést, megerősítve a cég folyamatos erőfeszítéseit a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése érdekében.
Zöldebb jövő az irodában: bemutatkoznak a környezetbarát Philips monitorok
A Philips 5000-es sorozatának legújabb tagjai, a 23,8 hüvelykes (60,4 cm) Philips 24B2G5301 és a 27 hüvelykes (68,6 cm) Philips 27B2G5601, a fenntarthatóság és energiahatékonyság jegyében készültek. A két új modell kifejezetten úgy lett tervezve, hogy minimalizálja a környezetre gyakorolt hatást, miközben modern funkciókat kínál a hatékony munkavégzéshez.
A helyi rádiók továbbra is erős szereplői a hazai médiapiacnak
A megyei jogú városok helyi rádiói még mindig meghatározó és versenyképes szereplői a hazai médiapiacnak – derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legfrissebb kutatásából. A tanulmány nyolc helyi rádiócsatorna eredményeit hasonlította össze három országos könnyűzenei rádióval, és rámutatott: bár a közösségi rádiók általában kevesebb hallgatót érnek el, mint kereskedelmi társaik, a hallgatók hosszabb ideig maradnak a műsoraik mellett.
A Sony új szintre emeli a zoomobjektívek világát
A Sony legújabb újdonsága, az FE 50-150mm F2 GM, a világ első olyan teleobjektívje, amely 150 mm-es gyújtótávolságot és állandó F2 rekeszértéket kínál. Az objektív 50 mm-es normál látószögű kezdőpontjától egészen 150 mm-ig zoomolható, mindezt rendkívül nagy fényerő mellett. A kiváló optikai teljesítmény és a nagy fényerejű rekesznyílás ötvözete a csúcskategóriás fix objektívek képminőségéhez hasonlítható. Ez a sokoldalúság lehetővé teszi, hogy egyetlen objektívvel lefedjük a különféle fotós és videós helyzeteket, témákat.
Csúcson a nézettség: Rekordszezont hozott az új BL-formátum a Sport TV-n
A 2024–25-ös szezonban megújult Bajnokok Ligája kiváló nézettségi adatokat produkált a Sport1 és Sport2 csatornákon. Az új lebonyolításnak köszönhetően több mérkőzés és nagyobb rangadók kerültek képernyőre, amit a nézők is nagyra értékeltek.