Nem ismerik a KKV-k a felhőt
eNET – Telekom: Felhőszolgáltatások a KKV szektorban
Az adatok átvitele, feldolgozása, tárolása folyamatosan fejlődik és olcsóbbá válik. Ez pedig lehetővé teszi az informatika újragondolását vállalati szinten is. A cégek számára elérhetővé válnak olyan internetalapú szolgáltatások, melyek segítségével a fájlok, programok fizikailag nem a felhasználók gépén, hanem az interneten tárolhatók, valahol a „felhőben”. (Innen származik a modell, a cloud computing elnevezése.) Mivel az adatokat feldolgozó alkalmazások is az interneten vannak, feleslegessé válhat a helyi szerver üzemeltetése. Saját eszközön csak egy kis terjedelmű, úgynevezett kliens-alkalmazás fut. Ezzel a cégek pénzt, helyet, energiát spórolhatnak.
Az úgynevezett cloud szolgáltatások már az informatikai folyamatok valamennyi szintjén elérhetők:
● Alkalmazások futtatása cloudban, azaz SaaS (Software as a Service, vagyis szolgáltatott szoftver). SaaS alatt olyan független szolgáltató által fejlesztett szoftvereket értünk, melyeket a felhasználó az interneten keresztül ér el és előre meghatározott licencdíjért használ. Szemben a hagyományos szoftverekkel, ezeket a megoldásokat a felhasználó nem telepíti a saját számítógépeire vagy szervereire. A szolgáltató tulajdonában maradnak, a szolgáltató adatközpontjában, annak gépein futnak. Ilyenek például a különböző levelezőrendszerek, az online fájlmegosztó és tárhely szolgáltatók és a komplex irodai szoftvermegoldások. Ma már könyvelő szoftverek vagy a CRM (ügyfélkapcsolat kezelő) rendszerek sem számítanak ritkaságnak.
● Platformok igénybevétele cloud-on keresztül, azaz PaaS (Platform as a Service, vagyis szolgáltatott platform). A PaaS megoldások olyan fejlesztési platformok, melyeknél a fejlesztéshez szükséges eszközök éppúgy a felhőben találhatóak és webböngészőn keresztül elérhetőek, mint a SaaS megoldások. A PaaS segítségével a szakemberek anélkül is tudnak webes alkalmazásokat fejleszteni, hogy bármilyen eszközt telepítenének a gépükre. Majd telepíthetik ezeket az alkalmazásokat a PaaS kiszolgálókra minden speciális rendszeradminisztrációs háttértudás nélkül. A felhasználó tehát egy alkalmazási környezetet vásárol, pl. .NET, Java, stb. Az egyik legelterjedtebb szolgáltató a Google App Engine.
● Infrastruktúraként használt cloud erőforrások esetén IaaS-ról (Infrastructure as a Service) beszélünk. A szolgáltató szempontjából ez azt jelenti, hogy valaki a virtualizált környezetében a virtuális gépeket mások számára - díj fejében - átadja. Előfordul, hogy házon belül is alkalmazzák ezt a módszert a jobb erőforrás-kihasználtság és a költséghatékonyság érdekében. A felhasználóknak akkor érdemes az IaaS-t igénybe venni, ha semmilyen berendezést vagy szervert nem szeretnénk fenntartani, de a szoftver környezetünk felett meg akarjuk őrizni a kontrollt. A feladat ellátására egy virtuális gépet bérelhetnek az ilyen megoldásokat kínáló szolgáltatóktól mint például az Amazon vagy a hazánkban a Magyar Telekom.
Van, akinek nagyon megéri váltani
Az eNET korábbi kutatásai szerint a mikro-, kis- és középvállalkozások többségénél fontos szerepet játszik az informatika. Átlagosan tíz PC-nél húzódik az a határ, amelyen túl már nem nélkülözhetik a dedikált szerver (vagyis kizárólag a hálózat kiszolgálására használt szerver) alkalmazását informatikai rendszerükben. A kis- és mikro vállalatok mintegy harmada használ szervert a tevékenységének informatikai támogatásához. Jellemző azonban, hogy a felügyeleti tevékenységet kiszervezik egy adminisztrációs szolgáltatónak.
Egy ilyen cég esetében a szerver és a hozzá kapcsolódó szolgáltatások teljes üzemeltetésének kiszervezése is célszerű lehet, hiszen bármilyen üzemhiba esetén a kiesési idő károkat okozhat – erre nyújthatnak megoldást a cloud szolgáltatások.
Ezen szolgáltatások elérhetőségével a vállalkozások számára az informatikai háttér egyes részeinek biztosítása a közgazdasági „make or buy”-hoz (“gyártsd vagy vedd meg”) hasonló „build or buy” (“építsd vagy vedd meg”) problémává válik. Lehetőségeik és céljaik mérlegelésével dönthetnek, hogy informatikai folyamataikat házon belül oldják meg vagy kiszervezik. Természetesen számos KKV a cloud szolgáltatások megjelenése előtti korszakból örökölte szerverhasználatát, ezért folyamataik a belső szerver meglétére építenek. A cloud bevezetése esetükben komolyabb átszervezést igényelhet.
Az eNET legfrissebb, KKV-k körében végzett felmérése szerint a szerverrel rendelkező cégek többsége saját telephelyén üzemelteti azt (mindössze 5 százalékuk vesz igénybe szerver elhelyezést vagy bérel szervert), de közel felüknél már külsős informatikai cég végzi a rendszer üzemeltetését. Saját szervereiket főleg emailezésre, a háttértár biztosítására és adatbázisok futtatására használják. A szerverrel még nem rendelkező cégek felénél kisebb szerepet tölt be az informatika, nincs igényük ilyen jellegű szolgáltatásokra. A másik felük esetében azonban más okokat kell keresnünk.
Kutatásunk szerint a cloud szolgáltatások bevezetésének egyik fő akadálya az ismeretek hiánya. Csak a KKV-k mintegy harmada hallott a cloud fogalmáról és csak töredékük van tisztában az ebben rejlő lehetőségekkel és szolgáltatási szintekkel (SaaS, PaaS, IaaS). A cloud-ot ismerő cégeknek is csak tizede (azaz az összes KKV alig több mint 3 százaléka!) veszi igénybe ezt a szolgáltatást és mintegy ötödük tervezi használni a jövőben. A felhő alapú szolgáltatások iránt nyitott vállalkozások jellemzően azok, melyek 20 főnél többet foglalkoztatnak, vagy fontos szerepet tölt be náluk az informatika. A kisebb, szerverrel sem rendelkező cégek körében sem jellemző a cloud használata, de negyedük tervezi, hogy a jövőben kipróbálja. Esetükben ez érthető is, hiszen hatékonyabb lehet a saját infrastruktúra felépítése és üzemeltetők tendereztetése helyett egyből cloud alapú szolgáltatáson keresztül megvalósítani a szükséges kapacitásokat.
Felhősödés várható
A jelenlegi alacsony használati arány ellenére a cloud szolgáltatásokat bevezetni kívánó KKV-k körülbelül tíz százalékos aránya és a legfejlettebb országok (USA, Nyugat-Európa) trendjei arra engednek következtetni, hogy a magyar cégek közt is növekedni fog a felhőalapú szolgáltatások használatának aránya.
A már jelenleg is cloud-ot használók elsősorban a megoldás költséghatékonyságát emelik ki. Olcsóbb megvalósítani, mintha házon belül végeznék a feladatokat, mert nem kell hozzá infrastruktúrát építeni vagy szakembert felvenni. Ezek az előnyök a jövőben tovább erősödhetnek, miközben a felhő-alapú szolgáltatásokkal szemben támasztott aggodalmak (biztonsági kockázatok, a megfelelő szolgáltatás hiánya vagy, hogy nagy szaktudást igényel) a szolgáltatások terjedésével, javulásával és esetleges szabályozásával enyhülnek majd.
Kapcsolódó cikkek
- Az ASUS AiCloud-dal elkészítheti saját „személyes felhő” tárterületét
- eNET – Telekom: Beköszönt a tabletek korszaka
- Novell Dynamic File Services: költséghatékony és ésszerű adattárolás a felhőben is
- Adobe Creative Cloud: fontos frissítések
- IDC: a mobil- és a felhő-technológia előretörésének éve lesz 2013
- Új szolgáltatást fejlesztett uniós támogatással a KÜRT
- A T-Systems Magyarország és a CE On-Demand együttműködése a felhőszolgáltatások területén
- A nehézségek ellenére bíznak a növekedésben a kkv-k
- A fiatalok mobilhasználati szokásait kutatják Szegeden
- FutureZone 2.0: T-Systems és Cisco közös fejlesztések
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Összefog a régiós IT ökoszisztéma
November 8-án az év legizgalmasabb nemzetközi IT programját szervezik meg Budapesten. A ME.ET. CEE egy egész napos ingyenes networking esemény és unconference több, mint 15 partner szervezésében. A helyszín Puzl CowOrKing, az IT szektor igényeire szabott flexibilis irodatér és közösségvezérelt hub. A szervezők közt van többek között a Startup Hungary, a Credo Ventures, a Launchub, az Óbudai Egyetem, az Interactive Venture és a Viber is. Céljuk összekapcsolni az IT- és startup szereplőket a Közép-Kelet-Európai régióban.
Szintet léphet a CO2-kibocsátás csökkentése a Schneider Electric új megoldásával
Új szintre emelhetik a vállalatok a CO2-kibocsátás csökkentése érdekében tett erőfeszítéseiket a Schneider Electric új megoldása, a Zeigo Activate Lite segítségével. A szoftver lehetőséget teremt a felhasználók számára a dekarbonizációs célok pontos meghatározására, a kibocsátásuk kiszámítására, valamint arra, hogy kapcsolatba léphessenek olyan szolgáltatókkal, amelyek támogathatják őket mind a megújuló energia használatával, mind a hatékonysággal kapcsolatos céljaik megvalósításában.