Alibaba.com kulcsszót tartalmazó cikkek
Találatok a következő kulcsszóra: Alibaba.com
Kínai cégek törnek fel a "legokosabb" vállalatok ranglistájára
Az idén már három kínai vállalat is megjelent az első tíz között a Massachusetts Institute of Technology (MIT) neves amerikai műszaki egyetem kiadványa, a MIT Technology Review világ 50 "legokosabb" vállalatát felsoroló ranglistáján.
Az Alibaba csalódást okozott
A kínai internetes kereskedelmi portált üzemeltető Alibaba Group Holding bevétele hiába nőtt éves szinten 40 százalékkal 2014 utolsó negyedévében, még így is kevesebb lett, mint amennyit a piaci elemzők vártak.
Válik a Yahoo az Alibabától
A Yahoo amerikai internetes cég bejelentette kedden, hogy megválik az Alibaba csoportban birtokolt 15 százalékos részesedésétől. A részvényeket még nem adják el, hanem egy új befektetési társaságba szervezik ki, amelyben a Yahoo jelenlegi részvényesei lesznek tulajdonosok eddigi befektetéseik arányában.
Betiltják Kínában az utazásmegosztó alkalmazásokat
Kína betiltotta, hogy magánemberek közösségi utazásmegosztó alkalmazásokkal fuvarozási szolgáltatást nyújtsanak, ezentúl csak a taxiengedéllyel rendelkező vezetők használhatják az Ubert és hasonló alkalmazásokat az ázsiai országban.
A tőzsdére vonulás után Európában és az Egyesült Államokban terjeszkedne a kínai Alibaba
Európában és az USA-ban kezd agresszív terjeszkedésbe hétvégi tőzsdére vonulása után az Alibaba konglomerátum - jelentette be Jack Ma, a vállalat vezérigazgatója Hongkongban.
Mindenki az Alibabát akarja
A Facebook óta nem zajlott részvénykibocsátás, amelyet a befektetők világszerte annyira vártak volna, mint az Alibabáét.
Csúcsot dönthet az Alibaba
Minden idők legnagyobb vállalati részvénykibocsátására készül a kínai Alibaba, a világ legnagyobbnak tartott internetes kereskedelmi vállalata a New York-i Értéktőzsdén (NYSE).
A legnagyobb nyilvános amerikai részvénykibocsátásra készül a kínai Alibaba
Az Egyesült Államok eddigi valószínűleg legnagyobb nyilvános részvénykibocsátására készül az Alibaba, a világ legnagyobbnak tartott internetes kereskedelmi vállalata; a kínai cég kedden nyújtotta be az ehhez szükséges dokumentumokat az amerikai Értékpapír- és Tőzsdebizottságnál.
Mégsem akkora üzlet a Weibo-részvény
Az utóbbi időben egyre több kínai cég hajt végre részvénykibocsátást az Egyesült Államokban; a legfrissebb példa a félmilliárd regisztrált felhasználóval rendelkező, „kínai Twitterként” emlegetett Weibo. A nyilvános amerikai részvénykibocsátás időzítése nem volt a legszerencsésebb...
Alibaba és a több száz rabló
A legnagyobb kínai kereskedelmi oldal, az Alibaba.com két vezetője jelentette be lemondását az oldal hitelességét veszélyeztető csalások miatt a csalást követő belső nyomozás után. 2009 és 2010 folyamán több mint 2300 „Arany Szállító” néven regisztrált bolt jelent meg az oldalon, olcsó elektronikai cikkeket ajánlva a tengeren túli vásárlóknak, ám a fizetés után a termékek nem érkeztek meg. A vásárlók átlagosan 1200$-t fizettek a hamis cégeknek.
A Yahoo egymilliárd dollárral szállt be a kínai internetes piacra
A kínai internetes ágazat eddigi legnagyobb külföldi beruházásaként az amerikai Yahoo egymilliárd dolláros részesedés-vásárlással száll be a vezető kínai e-kereskedelmi portálba, az Alibaba.com-ba.
Cikkgyűjtő
További híreink
Több helyen használod ugyanazt a jelszót? Ha egyszer kiszivárog, minden fiókod veszélybe kerülhet!
Egyetlen kiszivárgott jelszó ma már nem csak egy fiókot veszélyeztet – akár az összes többihez is hozzáférést biztosíthat a támadóknak – figyelmeztetnek az ESET kiberbiztonsági szakértői. Az úgynevezett credential stuffing támadások során a bűnözők korábbi adatlopásokból származó belépési adatokat próbálnak ki más online fiókoknál.
Tőzsdei beszélgetőtárs a képernyőn: Gracy AI a Bitgettől
A világ egyik legnagyobb univerzális kriptotőzsdéje, a Bitget, bemutatta a Gracy AI-t – az első animált digitális személyt a kriptovilágban, amelynek célja, hogy valódi vezetői szemléletet vigyen a felhasználókkal folytatott személyes beszélgetésekbe.