Pannon Egyetem kulcsszót tartalmazó cikkek
Találatok a következő kulcsszóra: Pannon Egyetem

Felhőcampus születik Zalaegerszegen
Együttműködési megállapodást írt alá a Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központ, Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Zala Megyei Szervezete.

Versenyképes informatikai tudás a Pannon Egyetemen
A versenyképes egyetemi oktatást segítik azok az informatikai laborok, amelyeket a Programozd a jövőd! projekt keretében adtak át ma Veszprémben, a Pannon Egyetemen. Az új eszközöknek és szoftvereknek köszönhetően a diákok nemcsak naprakész és piacképes tudásra tehetnek szert, de nemzetközileg elismert szakmai vizsgabizonyítvány megszerzésére is ingyenesen nyílik lehetőségük.

Fenntarthatósági kompetencia központot hoz létre a Pannon Egyetem és a MOL
A Pannon Egyetem és konzorciumi parnerei, köztük a MOL, 4,775 milliárd forintos támogatást nyertek a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivataltól, amelynek keretén belül a következő három évben létrehozzák a „Körforgásos gazdasági alapokon nyugvó fenntarthatóság” kompetencia központot Veszprémben és Nagykanizsán. Az erről szóló szerződést a napokban írták alá az együttműködő partnerek.

Intelligens városirányítási rendszereket fejlesztett az IBM vezette konzorcium
Lezárult az IBM Magyarország, a Pannon Egyetem, a Capture Zrt., a Delta Systems Kft. és a Libra Szoftver Zrt. közös kutatás-fejlesztési projektje, melyet a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatott. A projekt 2014-ben indult.

Nagyszájú diákból kitüntetett oktató
A Pannon Egyetem szenátusa 2013-ban alapította a Pannónia Felsőoktatásáért díjat, a felsőoktatás megújításában, a hálózatfejlesztésben, megreformálásban végzett kiemelkedő tevékenység elismeréseként. A díjat idén Gasparetz András, a MagiCom Kft. ügyvezető igazgatója vehette át elmúlt három évtizedes munkásságáért. Vele készült az alábbi interjú.

Robotdarut programoznak 24 órás versenyen
Az idei 24 órás programozási versenyen a csapatok feladata egy intelligens vezérlésű logisztikai robot megvalósítása, több szenzor jeleinek együttes figyelembevételével. A verseny során kifejlesztett robotoknak egy rakodótér különböző részeiről kell konténereket mozgatni előre meghatározott célterületre, a lehető legkevesebb idő alatt.

Közös innovációs projektet indított az IBM Magyarország és a Pannon Egyetem
Az IBM Magyarország és a Pannon Egyetem innovációs prjektet indított. A programban városirányítási, közműhálózati, üzleti analitikai és mobil munkaerő-menedzsment problémákra keresnek felhő alapú megoldásokat. Az együttműködés négy évre szól, a munkát az Új Széchenyi Terv is támogatja.

Nyelvvizsgára felkészítő mobilalkalmazást készített a Pannon Egyetem
Lystra névre hallgat a Pannon Egyetemen által fejlesztett oktatóprogram, amely segít a nyelvvizsgára való felkészülésben. Az alkalmazás Android és iOS rendszerű okostelefonokra és iPadre érhető el.

Véget ért a Bakonyi Bitfaragó Bajnokság
A „Bakonyi Bitfaragó Bajnokság” 12 órás döntőjét december 21-én rendezte meg a veszprémi Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Kara, amely élőben is követhető volt a kar honlapján (mik.uni-pannon.hu). A szervezők első alkalommal, de hagyományteremtő szándékkal hirdették meg a háromfordulós, országos programozási csapatversenyt középiskolások számára. A Műszaki Informatikai Kar évek óta nagy hangsúlyt fektet a középiskolások tehetséggondozására a matematika és az informatika terén.

Programozó verseny középiskolásoknak a Pannon Egyetemen
A veszprémi Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Kara a műszaki és a természettudományi ismeretek népszerűsítésére az ország középiskolás diákjai részére hagyomány teremtő szándékkal országos programozási csapatversenyt hirdetett „ Bakonyi Bitfaragó Bajnokság" címmel. Összesen 41 csapat nevezett: a döntő december 21-én lesz.

Magyar csapat dolgozik a Sixtus-kápolna megvilágításán
A Sixtus-kápolna freskóinak megvilágítását megújító projektben a Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Karának kutatócsoportja is részt vesz. A Virtuális Környezetek és Fénytan Kutatólaboratórium a legmodernebb fényforrások látásra és az emberi környezetre kifejtett hatásával foglalkozik, eredményeiket többek között a LED4ART projektnél hasznosítják: céljuk a műtárgyak minőségi és energiatakarékos LED világítása.

Tudomány és innováció konferencia
A Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat keretében a Pannon Egyetem konferenciát szervez, amely november 4-én lesz Veszprémben.

Tehetséggondozó Tábor a Pannon Egyetemen
Az országos hatókörű Erdős Pál Matematikai Tehetséggondozó Iskola kiváló középiskolás diákjai és a kar szakjaira magas pontszámmal felvett elsőévesek számára szervezett nyári szakmai tábort a Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Kara Veszprémben augusztus 11. és 18. között.

Nemzeti Koordinációs Központ alakul a Pannon Egyetemen
Több kutatóhely együttműködésével Nemzeti Koordinációs Központ alakul infokommunikációs technológiák nemzetközi élvonalba tartozó kutatására és piaci bevezetésére a Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Karán Veszprémben.
Új logelemző rendszert mutatott be a Kürt és a Pannon Egyetem
Új, az üzleti és informatikai döntéshozókat a jelenleginél gyorsabban és hatékonyabban kiszolgáló logelemző rendszert mutatott be szerdán a Kürt Zrt. és a Pannon Egyetem.
Informatikai és műszaki egyetemisták kiválasztása a közigazgatásba
Együttműködési megállapodást kötött a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) a veszprémi Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Karával és a győri Széchenyi István Egyetem rádiófrekvenciás vizsgáló laboratóriumával csütörtökön Veszprémben; az egyetemek hallgatóiból ösztöndíjprogram keretében választják ki az utánpótlást a közigazgatásba.
Biztonságprogramozás 24 órán át
Április 2-3-án zajlott a Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Kar és a futurIT Integrált Biztonsági Kutató-Fejlesztő Központ szervezésében a több mint egymillió forintos összdíjazású 24 órás Programozási Verseny.
Informatikai labort avattak a Pannon Egyetemen
Informatikai labort avattak szerdán a veszprémi Pannon Egyetemen; a termet a legkorszerűbb számítógépes rendszerrel szerelték fel, összesen 50 millió forintos fejlesztési költséggel.
Cikkgyűjtő
További híreink
Az ESET nyerte az AV-Comparatives 2024-es Év Terméke díját
Az ESET, a világ egyik vezető kiberbiztonsági vállalata elnyerte az AV-Comparatives 2024-es Év Terméke díját az ESET HOME Security Essential megoldásával. Ez a rangos elismerés az ESET HOME Security Essential for Windows kiemelkedő teljesítményét és megbízhatóságát díjazza, amely hatékony védelmet nyújt a felhasználóknak a kiberfenyegetések széles skálájával szemben.
Tudatos és biztonságos online jelenlét a fiataloknak
Idén február 11-én ismét megrendezésre kerül a Biztonságosabb Internet Világnapja (Safer Internet Day), amely 2009 óta minden évben figyelemfelhívó céllal zajlik. Az esemény célja, hogy hangsúlyozza a tudatos és biztonságos online jelenlét fontosságát, különösen a fiatalabb generációk számára. A Yettel ProSuli és a DUE Médiahálózat az eseményhez kapcsolódóan idén második alkalommal indítja el az országos Nagy Diák TudatosNet tesztet, mely játékos formában mérheti fel a fiatalok online tudását, és segít megismerni az aktuális online veszélyekkel szembeni helyes válaszokat.