Ustream kulcsszót tartalmazó cikkek
Találatok a következő kulcsszóra: Ustream

Ustream alapító: nehéz egy cégnek néhány év alatt csecsemőből felnőtté válni
Szakértők szerint a magyar startup piac gyorsabb fejlődéséhez a jelenleginél jóval több, nagyobb összegű exitre, vagyis sikeres cégértékesítésre lenne szükség, az ebből keletkező tőkét ugyanis az adott cégek addigi befektetői és tulajdonosai újabb sikeres vállalkozások létrehozásába tudnák visszaforgatni – hangzott el a Drukka Startup Stúdió és a Baconsult által szervezett Progress Bar meetupon Budapesten.

Az IBM bejelentése a UStream megvásárlásáról
Ma reggel még csak kiszivárogtatásokról adhattunk hírt, de délután kénytelenek voltunk reggeli hírünket frissíteni, mert az IBM bejelentette, hogy megvásárolta a Ustream Inc. felhőalapú, élő videostreaming szolgáltatást nyújtó vállalatot.

FRISSÍTÉS: az IBM megvette a UStreamet
Amerikai hírforrások kiszivárogtatták, hogy az IBM 130 millió dollárért fel kívánja vásárolni a magyar startupként indult, időközben amerikai nagyválalattá kinőtt UStream nevű - élő videosugárzási lehetőséget kínáló - szolgáltatót.
REGGELI HÍRÜNK FRISSÍTÉSE 18:00-KOR: az IBM bejelentette a megvásárlást.

Újra a magyar Ustream lett a legjobb élő videó platform
A tavalyihoz hasonlóan idén is a Ustream nyerte a Streaming Media Readers’ Choice Awards “Legjobb élő videó platform” kategóriáját. A világ vezető szakmai orgánuma, a Streaming Media magazin díját a felhasználók szavazatai alapján nyerte el az egyik legsikeresebb magyar startup, melynek havonta 80 millió felhasználója van világszerte.

Online is követhető a Strand Fesztivál
Aki valamilyen okból kifolyólag nem lesz a hétvégén Zamárdiban, még nem maradt le semmiről. A koncertek javát online is lehet majd követni.

Live stream a Szigetről
A Sziget ideén is készül live streammel. Napi kilenc órában, összesen három színpadról két csatornán kapcsolódhatnak be a fesztiválélménybe azok, akik nem tudnak ott lenni a helyszínen.
Cikkgyűjtő
További híreink
Továbbra sem tudjuk, hogy kik ölették meg Kennedyt
Donald Trump amerikai elnök ígéretéhez híven 2025. március 18-án nyilvánosságra hozta az 1963-as John F. Kennedy-merénylettel kapcsolatos, eddig titkosított dokumentumok jelentős részét. A Nemzeti Levéltár honlapján elérhetővé vált mintegy 80 000 oldalnyi anyag új részleteket tár fel Lee Harvey Oswald tevékenységéről és a merénylet körülményeiről.
iPhone 17 Air: A legvékonyabb iPhone a láthatáron
Az Apple az év második felében piacra dobja az iPhone 17 Air-t, amely a vállalat eddigi legvékonyabb okostelefonja lesz, mindössze 5,5 mm vastagsággal. Ez jelentős csökkenés a jelenlegi modellekhez képest, amelyek vastagsága 7,4 mm körül mozog.