Az IBM szakmai szempontból nagyra értékeli a Kormányzati Portált

Kovács Attila, 2002. január 23. 19:01
A Miniszterelnöki Hivatal elektronikus ügyintézés céljából kormányzati portál megvalósítására kiírt tenderéről, az abban végzett munkáról tájékoztatták január 23-án a sajtó képviselőit a fővállalkozó IBM Magyarországi Kft. képviselői.
Gögge Péter és Suhajda Attila elmondták, hogy a projekt tárgya a következő volt: “A Kormányzati Portál rendszer első ütemének (információszolgáltatás az államigazgatási intézmények, az állampolgárok és szervezetek felé) megvalósítása, a hardver- és szoftverelemek üzembe állítása, az alapszolgáltatások kifejlesztése, a rendelkezésre álló információk integrálása, üzembe helyezése, az üzemeltetés megszervezése és a szerződéskötéstől számított egy évig történő végzése.” A kivitelező IBM-nek és alvállalkozóinak (IQSoft, Webigen, MÁV Informatika) a rendkívül rövid határidő betartásával (42 nap) sikerült december 10-re elvégezniük a feladatot. Az IBM a teljes - elektronikus kormányzást is lehetővé tevő - Kormányzati Portál kialakításához szükséges nyílt, szabványos, korszerű robusztus technológiát, a kritikus nagy projektek vezetéséhez szükséges projektvezetési módszertant, architekturális tervezést, szakmai irányítást, hardver- és szoftver-üzembehelyezést, valamint konzultációt adott, illetve egy évig ellátja a portál teljes üzemeltetési munkáit.

A jelen szakaszban kialakított portál főbb funkcionális elemei: szerkesztőségi rendszer, tartalom- és keresőrendszer, portálmegjelenítés, interaktív funkciók és a külső adatbázisok lekérdezése. A portál megnyitása óta egyre növekvő népszerűségnek örvend az internetezők körében: átlagosan napi 25-30 ezer lapot töltenek le, regisztrált felhasználóinak száma meghaladja a 13 ezer főt, a leállás nélkül működő rendszerbe sikeres betörés nem volt. Természetesen jelenleg is a legnépszerűbbek a szolgáltatott adatbázisok, valamint az ügyleírások, vagyis éppen azok, amelyekkel olyan információkhoz lehet hozzájutni, amit az állampolgárok csak a hivatalokban, jóval több idő alatt tudnának beszerezni.

Az éles indulás napján észlelt nagyfokú teljesítménycsökkenéssel kapcsolatban az IBM szakemberei úgy nyilatkoztak, hogy az leginkább a nem az IBM által szállított és az előzetes tesztelésbe be nem vont tűzfal túlterhelésétől keletkezett, majd egy négyszer nagyobb teljesítményű géppel való kicserélést követően megszűnt.

Az IBM szakemberei hangsúlyozták, cégük világszerte, így Magyarországon is kiemelten kezeli az elektronikus kormányzást megvalósító, illetve ehhez kapcsolódó projekteket. Meggyőződésük, hogy az e-kormányzat sokkal több, mint informatika, megvalósításához jelenlegi (vállalati és egyéni) életünk működésének eddig kialakított és megszokott módja kell hogy megváltozzon. Ez ugyanis az információs társadalom létrejöttéhez vezető út.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55