Megjelent az első Microsoft-Intel mobiltelefon
A telefon az Intel és a Microsoft 2002-ben a Cannes-i mobiltechnológia szakvásáron bemutatott tervein alapul. A tervek valósággal sokkolták a mobiltelefon szakmát, mivel előrevetítették a mobiltechnológia "személyi számítógépesedésének" a veszélyét. Minden ellenkező híreszteléssel szemben a Microsoftnak és az Intelnek köszönhető ugyanis, hogy a számítógépek közhasznú cikkekké váltak. Egy hasonló folyamat kialakulása a mobiltechnológiában természetszerűleg megcsontosodott ipari érdekekbe ütközne. Ezért aztán az ipar meg is tett mindent a két cég igyekezetének az ellehetetlenítésére. A Microsoft és az Intel ezután olyan piacra és üzletre éhes távol-keleti cégekkel, mint a MiTAC és a High Tech Computer (HTC) vette fel a kapcsolatot. A Reuters értesülése szerint a világ második legnagyobb mobiltelefon-gyártója, az amerikai Motorola is piacra dobja Microsoft operációs rendszerrel működő telefonját.
A MiTAC telefont az idei év harmadik negyedévben lesz kapható Európában is 500-530 eurós áron (kedvezmények nélkül).
Kapcsolódó cikkek
- Deepfish: új mobil-böngésző a Microsofttól
- A Microsoft már Zune-mobilt is készít
- Mobiltelefon-alapú Microsoft PC-prototípus
- Intel 65 nm-es Tavor processzor
- Intel logo mobiltelefonokra
- Intel-chipek kerülnek a Microsoft új médialejátszóiba
- Az Intel és a Microsoft a Bluray helyett a HD DVD-t választotta
- Opera 8 böngésző már Windows okos telefonokon is
- Az Intel egyeduralomra tör a mibilchip-világban
- Hamarosan elkészül a MS Peabody olcsó okos telefon
Már lehet jelentkezni a ProSuli tanároknak szóló pályázatára
Tanítás és tanulás az MI vagy XR technológiák segítségével, mentális egyensúly a mesterséges intelligencia korában. Idén is meghirdeti pedagógusoknak szóló pályázatát a Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli. A pályázat célja, hogy a tanárok a szakterületükhöz szorosan kapcsolódó digitális tananyagokat hozzanak létre, különös tekintettel a matematika, a természettudományok és az idegen nyelvek területére. Az elkészült tananyagok valamennyi hazai pedagógus számára hozzáférhetők lesznek. A 25 legjobb pályázó egész nyárra elegendő mobilinternetben részesül, 10 nyertes pedig 120 ezer forint értékű ajándékutalvánnyal gazdagodhat.
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.
Érkezik: mesterséges intelligencia és virtuális valóság az oktatásban
Tanítás és tanulás az MI vagy XR technológiák segítségével, mentális egyensúly a mesterséges intelligencia korában. Idén is meghirdeti pedagógusoknak szóló pályázatát a Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli. A pályázat célja, hogy a tanárok a szakterületükhöz szorosan kapcsolódó digitális tananyagokat hozzanak létre, különös tekintettel a matematika, a természettudományok és az idegen nyelvek területére. Az elkészült tananyagok valamennyi hazai pedagógus számára hozzáférhetők lesznek. A 25 legjobb pályázó egész nyárra elegendő mobilinternetben részesül, 10 nyertes pedig 120 ezer forint értékű ajándékutalvánnyal gazdagodhat.
NIS2 visszaszámlálás: Másfél hónapjuk van a vállalatoknak a NIS2 nyilvántartásba vételre
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.
WinDirStat 1.1.2.80.4.
A hordozható program látványosan megjeleníti a merevlemezen található összes fájlt, méret szerint rangsorolja azokat, az ablak alsó részén pedig különböző színekkel mutatja, hogy egyes fájlok mennyi helyet foglalnak el a lemezen.