Magyar nyelvű név- és címadat tisztító megoldás Oracle alapokon
OWB Name&Address
Az OWB Name&Address működésének alapelve, hogy bármilyen szabad szerkezetben beírt nevet és címet elemeire bont szét, és az egyes elemeket a programba épített – magyar nyelvű – referencia szótárak alapján javítja, standardizálja. A nevek tekintetében felismeri és javítja az utóneveket, beceneveket, férjezett neveket, titulusokat, generációs jelzőket, sőt, a név viselőjének nemét. Címek esetében az irányítószám-település, és a közterület jellegének viszonylatában végez javításokat. Emellett lehetőség van egyéb szótárak alkalmazására, és geokód adatbázis illesztésére is. A Name&Address szoftver kötegelt és on-line módon egyaránt alkalmas személynevek és címadatok javítására.
A Name&Address több formában – az OWB amerikai fejlesztőcsapatával folytatott együttműködésnek köszönhetően már az OWB beépített komponenseként is – elérhető. Akinek már van OWB-je (legalább OWB 9i), az különálló szoftverként rendelheti meg az OWB-be integrálható OWB Name&Address-t. Akinek az OWB 9i-nél korábbi verziója van, vagy még nem rendelkezik OWB-vel, azok csomagként vezethetik be az OWB-t és az OWB Name&Address-t. E megoldás előnye, hogy a teljes körű adattisztítási megoldást nyújtó két komponenst alacsonyabb áron kapja meg a felhasználó, mintha külön-külön vásárolná meg azokat.
Egyre gyakoribb igény az adatminőségi problémák megelőzésére való törekvés, amelyre a Name&Address szintén kiválóan alkalmas. A szoftver funkciói nem csak OWB komponensként, hanem Java osztályokként is elérhetőek, azaz könnyedén illeszthető adatrögzítő felületekhez, alkalmazható web service-hez, middleware megoldáshoz, vagy az Oracle Operatív Központi Ügyféltözs (Customer Data Hub) megvalósításokhoz is.
Kapcsolódó cikkek
- Megjelent az Oracle kis- és középvállalatoknak szánt üzleti adatelemzési és adattárházrendszere
- Az SAP beismerte, hogy leányvállalata jogtalanul szerzett információkat az Oracle-től
- Jelentősen javította eredményét az Oracle
- Oracle: Automatikus szinkronizálás és még több mobil platform támogatása
- Jön a 11g: 4 év után az első jelentős Oracle adatbázis-frissítés
- Oracle: új világrekord négymagos és nyolcmagos platformokon
- Az Oracle félmilliárdért felvásárolja az Agile céget
- Új bíró, halasztás az Oracle-SAP perben
- IDC: Az Oracle vezeti a relációs adatbázis-kezelők piacát
- Oracle Application Express 3.0
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.
Protechtor Future Summit: Az AI exponenciálisan fejlődik, amire az emberi agy egyszerűen nincs felkészülve
Két borzasztóan aktuális és forró témáról beszélgettek neves és elismert hazai gondolkodók a Protechtor Future Summit üzleti és tech vezetőknek szóló inspirációs eseménysorozat tavaszi alkalmán. A mások mellett Király Júlia, Dr. Oszkó Péter vagy Dr. Tilesch György MI-szakértő nevével fémjelzett panelbeszélgetéseken a szakértők egyrészt a mesterséges intelligencia társadalmi igazságoságra és kultúrára gyakorolt hatását, másrészt az örök élet és a biológiai óra visszafordíthatóságának kérdését vizsgálták.