Informatikával a csirkéért
Egyedülálló termék nyomkövető rendszert fejlesztett ki a 4D SOFT
A 4D Kontroll rendszer a hústermékek beazonosítását segíti elő – az eddigi rendszerektől eltérően - oly módon, hogy a termékről rendelkezésre álló adatokat maguk a vásárlók is bármikor megtekinthetik. A 4D SOFT a rendszer tervezésekor olyan adatbázis struktúrát hozott létre, amely a törvények szerinti követhetőséget is biztosítja, azaz megfelel az Európai Unió által előírt EC 178/2002 szabályozásnak is.
Dr. Popovics László, a Pest Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer Ellenőrző Állomás igazgató helyettes főállatorvosa elmondta, hogy az állatorvosi felügyelet lefedi a teljes élelmiszer láncot: „…ahogy köreinkben mondani szokás, a „Vasvillától a villáig”. A nyomonkövethetőség dokumentálása kötelező – ezeket az információkat foglalja össze és teszi publikussá ez az információs rendszer.
A baromfifeldolgozó üzemeknek szigorúan és ellenőrizhető módon biztosítaniuk kell, hogy a különböző nevelőhelyekről származó baromfik egymással ne keveredjenek és az eljárás során mindvégig azonosíthatók legyenek. A rendszerben ezt az azonosítást a termékcsomagoláson feltüntetett 4D-kód elnevezésű karaktersor látja el, ami elnevezésének megfelelően, egy térben és időben, azaz négy dimenzióban lejátszódó eseménysor információit takarja.
A termék nyomonkövető rendszer a Tápiócsir Kft.-ben került elsőként bevezetésre, így a boltokba kerülő Tápiócsir termékeken 2005 november 2.-tól már megtalálható az un. 4D-kód. A vásárlók ezt a kódot gépelhetik be a cég honlapján (www.tapiocsir.hu ) elérhető keresőmezőbe, s az Entert leütve megkapják az adott termékkel kapcsolatos összes lényeges információt, leellenőrizhetik a baromfi teljes életútját a keltetőtől a kiskereskedelemig. Az adatbázisban rendelkezésre állnak a keltetők és termelők adatai, a telepítés, vágás, feldolgozás, csomagolás időpontjai, a nevelés és vágás során végzett állatorvosi vizsgálatok tanúsítványai valamint a hatósági állatorvosi ellenőrzések igazolásai is. Ezek az adatok WAP-on keresztül akár vásárlás közben is lekérhetők egy mobiltelefon segítségével.
A rendszer megadja tehát a fogyasztónak az ellenőrzés lehetőséget, ezentúl nyilvánosan hozzáférhet mindazokhoz az adatokhoz, melyek eddig csak és kizárólag az egyes hivatalos szervek számára voltak elérhetőek.
Az eddig felsorolt adatokon túl, a 4D Kontroll lehetőséget biztosít arra, hogy az ellátási lánc bármely szereplője további információkat bocsásson a fogyasztók rendelkezésére. Egy-egy termelő személyesen is bemutatkozhat, megoszthatja véleményét a fogyasztókkal ill. a hivatalos adatokon kívül további információkat bocsáthat a fogyasztók rendelkezésére (pl. fényképek, szabad vagy zárt tartás megjelölés, takarmány adatai). Mindezt természetesen akár több nyelven is, hiszen az ellenőrizhető zárt láncban történő termelés, a nyilvános hivatalos adatok, az adatok azonnali lekérdezhetősége a külföldi piacokon is erősíti a bizalmat a magyar termékek iránt.
Kapcsolódó cikkek
- Az Accenture-t építi a Vodafone integrált vállalatirányítási rendszerét
- Megjelent az Adobe LiveCycle Enterprise Suite család
- A rEVOLUTION Iroda ++ 7.1 az e-adóbevallást is támogatja
- A rEVOLUTION Iroda ++ 7.1 az e-adóbevallást is támogatja
- Beszerzés - nyíltan
- A kis- és középvállalatok versenyképességéért - workshop és kiállítás
- Microsoft Gold Certified Partner lett a rEVOLUTION
- Üzleti eredmények kkv-knál - HP technológiákkal
- A COBIT legújabb verziója csökkenti az informatikai kockázatokat
- SAP-Cisco csoportmunka megoldások
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.