Elmarasztaló ítélet a Microsofttal szemben Dél-Koreában

Milkovits Gábor, 2005. december 7. 22:01
Az illetékes dél-koreai piaci szabályozó testület (FTC) 33 milliárd vonos (kb. 6,9 milliárd Ft) büntetést szabott ki a Microsoftra, illetve a Windows operációs rendszer Media Server, Instant Messenger és Windows Media Player nélküli forgalmazását rendelte el.
Az FTC határozatának indoklása szerint a Microsoft azzal, hogy a fenti alkalmazásokkal együtt hozza forgalomba a Windowst, sérti az ország monopóliumellenes törvényeit, amennyiben korlátozza a piaci versenyt, ami idővel monopolhelyzethez vezethet. A gyakorlat a testület véleménye alapján a fogyasztók érdekeit is sérti azáltal, hogy más operációs rendszerek forgalmazói számára megnehezíti a piacra történő bejutást. A Microsoftnak a döntés értelmében hat hónapon belül kell eleget tennie az előírtaknak. Az EU korábbi határozatával ellentétben Dél-Koreában nem engedélyeznék a Windows korábbi, az említett alkalmazásokkal ellátott verziójának párhuzamos forgalmazását. A szoftveróriás fellebbezni kíván a döntés ellen, ugyanakkor nem tervezi beváltani azt a korábban elhangzott fenyegetését, amely szerint a negatív határozat esetén kivonná a Windowst a távol-keleti ország piacáról. A kérdésben az Egyesült Államok kormánya is felszólalt, a Microsoft védelmében: J. Bruce McDonald az igazságügyi minisztérium részéről úgy nyilatkozott, hogy a döntés túlmegy a fogyasztók érdekeinek védelmén, amikor éppen olyan alkalmazások eltávolítását írja elő, amelyeket egyébként a vásárlók valószínűleg előnyben részesítenének.

Szakértők és piaci elemzők szerint az elmarasztaló döntés az új Windows verziók valószínű késedelmes megjelentetése miatt a Linux alkalmazásokat forgalmazó társaságoknak kedvezhet, ugyanakkor nehéz helyzetbe hozhatja a Windows-alapú programok fejlesztőit, mivel a speciális dél-koreai változatok kidolgozása nyilvánvaló többletköltségekkel járhat. Amennyiben ezek a költségek a termékekben is megjelennek, úgy a fogyasztók is rosszabbul járhatnak. A szakemberek abban is egyetértettek, hogy a lépésnek aligha lesz nagyobb hatása Dél-Koreán kívül. A Microsoft részéről bíznak a fellebbezés sikerében, azaz a monopóliumellenes határozat érvénytelenítésében.
Kulcsszavak: Microsoft jog

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36