A rivális Japánban is bemutatták az Xbox 360-at

Kiss Ádám Zoltán, 2005. december 12. 11:01
A Microsoft az amerikai bemutató után legnagyobb riválisa anyaországában, Japánban is piacra dobta új generációs játékkonzolját, melyet visszafogott lelkesedés fogadott.
Az Xbox 360-nak nehéz dolga van Japánban, hiszen ez a Sony fellegvára, ahol mindig elsőként mutatják be sorra nagy sikernek örvendő termékeiket. Így az is eredmény, hogy a Microsoft konzolját lelkesen fogadták, még ha visszafogott is volt ez a lelkesedés. A hagyományosan szinte teljes egészében a Nintendo és a Sony hatása alatt álló Japánban azonban segítheti a Microsoft pozícióit, hogy először ő mutatta be következőgenerációs készülékét, ezzel mindenképpen megelőzve vetélytársait. Márpedig Japán fontos piac, talán meglepő, de az USA a szigetország a második legnagyobb piaca a videójátékoknak. A 331 dolláros áron az első két órában 50 darabot adtak el az Xbox 360-asokból. Euerópában és Amerikában november végén, december elején jelentek meg ezek a konzolok, mára nagyjából 400 ezret értékesítettek belőlük az USA-ban, és 75 ezret az Egyesült Királyságban.
Kulcsszavak: Xbox

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55