Továbbra is az USA-ból és Kínából érkezik a legtöbb spam

Genda Csongor Zoltán, 2006. július 26. 20:14
A Sophos biztonságspecialista a héten közzétette azon tizenkét országnak a listáját, amelyekből április és június között a legtöbb spam-levél érkezett. A dokumentum szerint világviszonylatban a kéretlen üzeneteknek valamivel több mint a fele három országból érkezik.
A ranglista élén továbbra is az Egyesült Államok található 23,2%-kkal, melyet Kína (20%) és Dél-Korea (7.5%) követnek a második illetve harmadik helyeken. Az utóbbi két országból kiküldött reklámlevelek száma az előző negyedévhez képest csökkent, Amerikáról viszont ugyanez nem mondható el, ugyanis először a szigorú spam-törvény életbeléptetése óta a Sophos szakemberei enyhe növekedést észleltek az USA-ból érkező kéretlen üzenetek százalékos értékét illetően.

A brit biztonságspecialista által közzétett tanulmányból kiderül még, hogy a spammerek újabban mindinkább képeket küldenek a hagyományos szöveges üzenetek helyett, hogy ezáltal becsapják a reklámlevélszűrőket. Míg 2006 első havában a világ spam-termésének még csupán a 18,2%-a tartalmazott képe(ke)t, mostanra már 35,9%-kra nőtt ez az érték.

A „piszkos tizenkettő”:

1. Egyesült Államok - 23,2%
2. Kína - 20%
3. Dél-Korea - 7,5%
4. Franciaország - 5,2%
5. Spanyolország - 4,8%
6. Lengyelország - 3,6%
7. Brazília - 3,1%
8. Olaszország - 3%
9. Németország - 2,5%
10. Anglia - 1,8%
11. Tajvan - 1,7%
12. Japán - 1,6%
Egyéb - 22%

Kulcsszavak: spam

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55