Tervez, irányít - gazdálkodik

2000. február 1. 21:44
Felhígult mostanában az üzleti intelligencia értelmezése, ezért fontos fogalmilag helyretenni, azon belül pontosan mit kínál egy-egy vállalkozás, milyen területet kíván kiszolgálni, s a megvalósítást támogató terméke hogyan kapcsolódik a számára adatforrásként szolgáló vállalatirányítási rendszerek széles spektrumához.
A fenti területen jól ismert amerikai Comshare ezt a gondolatmenetet követve kidolgozott egy, a vállalatvezetés munkáját könnyítő, a tervezést, majd a megvalósulás ellenőrzését segítő koncepciót, amelyet a gyakorlatban a Comshare MPC néven megjelenő új családtaggal támogat. A multinacionális vállalatot idehaza képviselő, ötödik éve az üzleti intelligencia gyakorlati megvalósításán dolgozó SZKI Consulting a Comshare MPC-t a magyar gyakorlatra átültetve pontosította a témán belül általa művelt területet, s mostantól a vállalatvezetők feladatai közül a gazdálkodástervezéssel és -irányítással kapcsolatosak egyszerűbb és hatékonyabb megvalósítására koncentrál.

Az alábbi ábrából jól látható, hogy az intelligens üzleti alkalmazások széles skálájából a Comshare és így az SZKI Consulting is a zárt üzleti körfolyamatot alkotó, a vezetéshez/gazdálkodáshoz rendelt tevékenységekre - a stratégiai tervezéstől az előrejelzésekig, a konszolidációtól az üzleti elemzésekig - fókuszál. Ez a tervezés, a tények begyűjtése és az elemzések alkotta körfolyamat az üzleti intelligenciának már egy szűkebb, így könnyebben értelmezhető és megvalósítható területét érinti, s mert a vezetéshez szükséges tervezési és irányítási funkciókat támogatja, a folyamat alkotóelemeit közös néven, a GartnerGroup által is elfogadott terminológiával élve, magyarul legtalálóbban gazdálkodástervezésnek és -irányításnak (management planning and control - MPC) nevezhetjük.

A vállalat tényleges napi működését támogató - különböző ERP, illetve egyedi fejlesztésű - rendszerek szolgáltatják az MPC legfontosabb bemenő adatait, s az itt rájuk rakódó üzleti értékkel gazdagodva kiszolgálják a vezetési, tervezési igényeket, majd - hogy a döntések végrehatódjanak - az alaprendszerbe visszajutva ismét beépülnek a napi munkafolyamatokba. Ha kicsit betekintünk a színfalak mögé, azt látjuk, hogy az alaprendszer adatai egy adattárházon keresztül, a felhasználó igényei és infrastruktúrája szerinti relációs (Microsoft, Oracle, IBM) vagy OLAP (Microsoft, Oracle, IBM, Hyperion) adatbázisból - a korábban említett feladatokhoz megfelelően előkészítve - a munkát koordináló, úgynevezett alkalmazásszerverbe kerülnek, a felhasználók, a vállalat különböző szintű vezetői pedig - az eddigiekről mit sem sejtve - a grafikus üzletiintelligencia-felületen, a hagyományos dobozos termékek felületein és a weben keresztül végezhetik elemzéseiket, készíthetik speciális riportjaikat.

A Comshare MPC család a fentiek szerint, egyetlen adatbázisra épülő egységes rendszerként, az üzleti intelligencia eszközeinek felhasználásával valósítja meg a korábban vázolt MPC-folyamatok - a stratégiai tervezés (planning), az operatív tervezés (budgeting), az előrejelzés (forecast), a konszolidáció (consolidation), a vezetői jelentéskészítés (management reporting, VIR) és az üzleti elemzés (analysing) - funkcionális támogatását. Minden komponense egy egységes adatbázisra dolgozik, így zárt rendszert alkot, amelybe egy minden esetben szükséges alkalmazásszerver, továbbá opcionális budgeting- vagy hagyományos VIR- és konszolidációs modulok is beépíthetők.

Az előbb említett egyedi, a vevő által igényelt funkcionalitásnak megfelelően összeválogatott termékcsomagok mellett a Comshare ajánlatában szereplő - a Matávnál már bevezetés alatt álló - komplett termékcsomag, a Comshare BudgetPlus az operatív tervezés támogatását célozza (szerveroldal: adatbázisszerver, Microsoft Internet Service Provider, Application Server [default], budgeting [opcionális], Management Reporting & Analysing [opcionális], kliensoldalon pedig Excel, Lotus 1, 2, 3, Decision [grafikus üzletiintelligencia-felület], intranet-, internetböngésző).

Kulcsszavak: ügyvitel outsourcing

Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk

Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.

2024. május 11. 17:10

A Rakuten Viber visszatér a Formula E-be

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hívások globális vezetője örömmel jelenti be, hogy az ERT Formula E csapattal kötött új partnerség révén visszatér az ABB FIA Formula E World Championshipbe.

2024. május 11. 15:36

Copilot for Microsoft 365 már magyarul is

A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.

2024. május 11. 13:43

Ilyen lesz az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban. 

2024. május 11. 12:01

HONOR tippek ahhoz, hogy óvjuk adatainkat

Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.

2024. május 11. 11:36

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36