Az XP a Vista legnagyobb riválisa

Milkovits Gábor, 2007. november 17. 19:08

A Forrester Research piackutató adatai szerint a legnagyobb konkurenciát a Windows Vista számára az előző generációs Windows XP operációs rendszer jelenti, legalábbis ami a vállalati felhasználókat illeti.

A Forrester felmérése azt mutatja, hogy a vizsgált mintegy ezer, 600 főnél többet foglalkoztató amerikai és európai cégnél a Windows PC-k 84%-án fut az XP, szemben az egy évvel ezelőtti 67%-kal. 11% maradt továbbra is Windows 2000 platformon, míg a Vistát eddig csupán a gépek 5%-ára telepítették. Vagyis az informatikai szakemberek fő célja egyelőre rendszereik szabványosítása, amelyhez, átmenetileg legalábbis, kézenfekvőbb megoldásnak tűnik az XP, mint az új Vista. Ennek oka a Forrester szakemberei szerint igen egyszerű; minden ilyen generációváltásnál a nagyobb hálózatokat üzemeltető cégek és szervezetek reagálnak a leglassabban, mivel az új rendszerhez általában nem árt új hardverállományt is beszerezni. Ez különösen igaz a magas rendszerkövetelményeket támasztó Vistára, míg a Windows 2000-ről az XP-re való átállás ehhez képest mind technikailag, mind pedig anyagilag jóval kevesebb problémával jár.

A Forrester szerint a Vista csak jövőre fog komolyabb mértékben elterjedni a vállalati rendszereken; 2008 végéig a vállalkozások mintegy harmada, 2009/2010-ben pedig további 17% fogja végrehajtani az átállást. A fő motiváció a Vista-kompatibilis számítógépek árának várható jelentős csökkenése lesz, illetve az is szerepet játszik a mostani kivárásban, hogy sokan a váltás előtt szeretnék telepíteni a Windows XP várhatóan utolsó, Service Pack 3 szervizcsomagját, amely jövő év elején érkezik.

Kulcsszavak: Windows XP Vista

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban

Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén. 

2024. május 8. 18:02

Lehet egyszerre mobil és otthoni az internet?

A mobiltelefon ma már szinte mindenki zsebében ott lapul, de a mobilozást lehetővé tévő technológia új értelmet ad az eddig vezetékkel elért otthoni internetezésnek is. Még nem szoktunk hozzá teljesen, de érdemes: nemcsak kábelen lehet otthon netezni, hanem mobilinterneten is, méghozzá úgy, hogy teljes értékű otthoni internetszolgáltatáshoz jutunk. Ez nemcsak azokon a helyeken jelent alternatívát, ahol a vezetékes internet nem elérhető, hanem önmagában is jár előnyökkel, főleg, ha 5G-mobilhálózatról van szó.

2024. május 8. 09:55

Három új 3D nyomtató és több ráadás a FreeDee standján

A FreeDee Kft. az additív gyártás egyik élen járó hazai specialistája. Márkafüggetlen szakértőként számos piacvezető 3D nyomtató és 3D szkenner márkával dolgoznak együtt, így a FreeDee standján idén három új 3D nyomtató is egyszerre debütál! Most lehet majd itthon először élőben megnézni a Markforged FX20 robusztus kompozit nyomtatót, az UltiMaker Factor 4 ipari FDM nyomtatót és a Formlabs Form 4 mSLA nyomtatót is. Emellett látványos SLM fémnyomtatásokra és 3D szkennelés bemutatóra is számíthatnak az Ipar Napjain a 101F (A pavilon) stand látogatói.

2024. május 6. 14:51

Mennyire vannak biztonságban a jelszóval védett adataink?

Manapság egyre több és egyre nagyobb volumenűek az adatlopások, ráadásul az adatszivárgások egyre többe is kerülnek a szervezetek számára. A technológiai újításoknak köszönhetően a kibertámadások napról napra kifinomultabbak, és a legerősebb jelszót is feltörik. Ennek ellenére továbbra is ez a vállalatok által leggyakrabban használt biztonsági módszer világszerte.

2024. május 3. 09:54

A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei

Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban. 

2024. április 29. 19:48

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36