Félmilliárd Firefox-letöltés
Mivel a 400 milliós határt 2007. szeptemberében sikerült átlépni, ez nagyjából 20 millió letöltést jelent egy hónapban. A Netscape-kódon alapuló böngésző 2004-es indulásakor a Mozilla Alapítvány még a 10%-os globális piaci részesedést tűzte ki célul, mostanra azonban a Firefox-felhasználók aránya megközelítette a 17%-ot, egyes országokban, főleg Európában pedig ennél is jóval magasabb, 30-40%. A böngésző népszerűségének emelkedését az időközben megjelent Microsoft Internet Explorer 7 sem tudta megállítani, ráadásul a hamarosan megjelenő újdonságok még tovább lendíthetnek rajta.
A Mozilla ugyanis tervei szerint márciusban kiadja a szoftver harmadik teljesen megújult verzióját, a Firefox 3-at, emellett pedig egy szintén még az idén megjelenő mobiltelefonos változaton is dolgozik a fejlesztőcsapat. A társaság ezen kívül létrehozott egy külön leányvállalatot is Mozilla Messaging néven abból a célból, hogy a Firefoxhoz hasonlóan sikeres terméket alkossanak a Thunderbird levelezőprogramból.
Kapcsolódó cikkek
- Letölthető a kritikus hibát javító Firefox 2.0.0.12
- Firefox 3 utolsó béták februárban
- A magyarok 40 százaléka Firefoxot használ
- Veszélyes rés a Firefoxon
- Ismét veszélyben a Firefox-felhasználók adatai
- Vezetőváltás a Mozillánál
- Jelszólopást lehetővé tévő rés a Firefoxon
- Az otthoni Firefox-beállítások lehívása bárhonnan
- Böngészőújdonságok decemberben
- Letölthető a hétfőn megjelent Firefox-frissítés frissítése
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Az AGON by AOC bővíti az új G4 gaming termékcsaládot
Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT-kiegészítő márkája – bemutatja a G4 sorozat legújabb tagjait az elismert AOC GAMING portfólióból, a 23,8 hüvelykes (60,5 cm) 24G4XE és a 27 hüvelykes (68,6 cm) 27G4XE modelleket. Az idén bemutatott, formabontó, lopakodó repülőgépek által inspirált dizájnnal rendelkező új G4 sorozat, a 24G4X és 27G4X állítható magasságú Full HD modellekkel, valamint a QHD Q27G4X modellel, már elérhető a piacon.
NIS2 visszaszámlálás: Másfél hónapjuk van a vállalatoknak a NIS2 nyilvántartásba vételre
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.