Felépítés, memóriakezelés: amit a Core i7-ről tudni érdemes I.
A Core i7, azaz a hetedik generációs Intel processzor, megváltoztat szinte mindent, amit eddig a processzorokról tudtunk. Teljesen új platformot igényelő Nehalem processzorok már most a világ legjobbjai, megdöntenek minden sebességrekordot, amit eddig processzor felállított. A Core i7-940 modell negyvenhét százalékkal nagyobb számítási teljesítményt nyújt, mint egy Intel Core 2 Quad processzor (Q9450), az AMD Phenomjai pedig meg sem tudják közelíteni.
Felépítés
A Core i7 az első processzor, ami áttörte a SPECint_rate_base2006 tesztben az elméletinek gondolt 100 pontos határt. Lássuk a Core i7-920 és a Core i7-940-es újdonságait. A Core i7-tel úgy érzékelhetjük, mintha egy nyolcmagos processzorunk lenne, pedig fizikailag a Core i7 négymagos, ám minden végrehajtó egység egyszerre két dolgot tud csinálni és párhuzamosan négy komplett utasítást képes végrehajtani. Ennek az éhes erőműnek utasításokkal való etetésére az Intel több új technológiát is bevezetett. Az első nagy változás, hogy az északi hídból a memóriavezérlő átköltözött a processzorba. Így az alaplapokra is új chip kerül majd, az X58 Express. Búcsút mondhatunk a X48-as chip-készletnek és ezzel az összes eddigi alaplapnak is. Az új CPU egy igazi százlábú lett, a 775-ös foglalat helyett a 1366-os LGA foglalatba ültethető be. Az új foglalat miatt új felfogatás kell a CPU hűtőknek is, a régi hűtőkhöz a gyártók különféle átalakítókat kínálnak annak, aki a régi ventilátorához ragaszkodik. A perifériákkal való külső kapcsolatot tartó I/O interface 36 csatornás az X48 32 kettőjével szemben. Számos variációban kapcsolhatunk hozzá eszközöket: 1x16, 2x16, 4x8 vagy 1x16 és 2x8 sávot használva, ez lefordítva, akár négy videokártyát is jelent egymás mellett.
Memóriakezelés
A memóriavezérlő nem csak költözött, hanem gyakorlatilag teljesen át is alakult. A Dual Channel helyett már három csatornán keresztül képes kezelni a DDR3-as memóriákat, a legjobb teljesítmény a 1066 MHz-es ramokkal érhető el. Minden maghoz tartozik egy ilyen memóriavezérlő, és vele egy saját memóriaterület, külön-külön. A új vezérlővel a memória kezelés sávszélessége a duplája az Intel Core 2 Extrem processzorának. Hogy ez mit jelent? A teljes sávszélesség 25,6 GB/s lehet, szemben például egy csúcskategóriás, 1600 MHz FSB-s QX9770 12,8 GB/s-os sebességével. Ezt nem csak a memóriakezelő átalakítása, hanem a processzoron belüli Quick Path Interconnect (QPI) link produkálja. Az egyes magok egymással és a grafikus chipekkel, háttértárakkal és egyéb perifériákkal már nem az FSB-n, hanem ezen az alacsony késleltetésű, magas sávszélességet biztosító pont-pont összeköttetésen keresztül, akár 6,4 gigatranszfer/másodperces átvitellel tudnak kommunikálni.
A Core 2 kétszintű cache-t használ, minkét magnak van egy 64 KB-os L1 gyorsítótára és megosztoznak a közös L2-esen, ami legfeljebb 12 MB lehet. A Core i7-ben minden magnak megvan a maga L1-ese, de kaptak egy új 256 KB-os, alacsony késleltetésű L2-öt is. A közös tárterület neve így L3, ami a jelenlegi processzorokban 8 MB egységesen. A memóriából az adatok az L3-ba érkeznek, ahonnan a feldolgozó egységek letöltik a maguk L1 és L2-es gyorsítótárukba a kíván adatokat. Mindez az új elágazás becslő technológiával együtt biztosítja a gyorsabb működést. A magok gyorsabb utasítás végrehajtását számos, csak a Core i7-ben megtalálható fejlesztés is támogatja. Megújult a TLB (Translation Lookaside Buffer), ami egy tábla, a memória virtuális címeit tárolja, és tartalma folyamatosan frissül, ahogy a CPU végrehajtja az utasításokat. A Core i7 is ugyanúgy kétszintű TLB-t használ, mint elődje, de a méretét a korábbi 16 bejegyzésről 64 bejegyzésre növelték és kibővítették egy alacsony késleltetésű L2-es TLB-vel, ami 512 bejegyzést képes tárolni.
Kapcsolódó cikkek
- Két új, gyors asztali CPU az Intel-től
- Nem támogatja tovább az Itanium szerverplatformot a Microsoft
- Az AMD 12, az Intel 8 magos processzort mutatott be
- Olcsók az érkező hatmagos AMD asztali processzorok
- Az Intel még márciusban bevezeti a nyolcmagos Nehalem-EX processzort
- Intel Atom CPU-k házi szerverekbe
- Gyorsabb Atom CPU-k hétfőn
- Ultra-alacsony feszültségű mobil Core i7 processzor az Inteltől
- Xeon X5680: Az Intel leggyorsabb szerverprocesszora
- Új Intel Core vPro processzorok üzleti PC-khez
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Az AGON by AOC bővíti az új G4 gaming termékcsaládot
Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT-kiegészítő márkája – bemutatja a G4 sorozat legújabb tagjait az elismert AOC GAMING portfólióból, a 23,8 hüvelykes (60,5 cm) 24G4XE és a 27 hüvelykes (68,6 cm) 27G4XE modelleket. Az idén bemutatott, formabontó, lopakodó repülőgépek által inspirált dizájnnal rendelkező új G4 sorozat, a 24G4X és 27G4X állítható magasságú Full HD modellekkel, valamint a QHD Q27G4X modellel, már elérhető a piacon.
NIS2 visszaszámlálás: Másfél hónapjuk van a vállalatoknak a NIS2 nyilvántartásba vételre
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.