Egyéves az Atom processzor

Kiss Ádám Zoltán, 2009. április 9. 14:09

Az Intel új kategóriát teremtő, és sokak szerint legígéretesebb processzorcsaládjának első tagját éppen egy éve adták ki. A vállalat az évfordulón két újabb modellt jelentet meg.

Egy évvel ezelőtt az elemzők többsége meglepődött azon, hogy az Intel valóban egy gyengébb feldolgozóképességű központi mag sikerében reménykedik. A korábbi évek GHz versenyében meglepőnek tűnt ez a fordulat. Hogy mennyire ez volt szinte az egyetlen lényeges mutató, azt jól mutatja, hogy a korábbi növekedési ütem alapján a Microsoft Vistát úgy készítették el, hogy már 7 GHz-es magokra számít az operációs rendszer. Az Intel azonban a jó lóra tett a kis processzorral, mely mint kiderült, kategóriateremtő hardver lett. A fiatalok, vagy éppen idősek közül sokan beleuntak az erőltetett hardverversenybe, hiszen a hétköznapi feladatokhoz már a meglevők is bőven soknak bizonyultak. Ennek következtében született meg először a netbook, majd asztali változatként a netbox kategória. A kisebb, könnyű, mégis feladatunkhoz elegendő erőforrással rendelkező gépek olcsóbbak és kellemesebb kinézetűek versenytársaiknál.

A processzorcsaládra épülő színes, vagy fehér, de a szürke-fekete átlagtól mindig eltérő gépeket sokszor design elemekkel tették még vonzóbbá, és bár áruk lassan elkezdett felfelé kúszni, amolyan hasznos divattárgyakká váltak. A gazdasági válság még jobban segítette az időközben kétmagossá erősödő, mégis energiatakarékos netbookok és a netboxok elterjedését, hiszen áruk alacsonyabb riválisaikénál, a nagy gépek pedig lassan már semmilyen érezhető sebességtöbbletet nem nyújtanak egy egyszerű, például e-mail kliens alkalmazás használata során.

A legújabb Atom modellek a Z515 és a Z550-es. Utóbbi egy 2 GHz-es, tehát kategóriájában meglehetősen gyors mag, ám igen kedvező, hogy mint a Z sorozat tagjainál, mindig, a tervezők odafigyeltek az alacsony energiafogyasztásra. A Z515-öst egyértelműen a kéziszámítógép-okostelefon piacra szánták, ahol 800 MHz-es órajele éppen megfelelő, a gyártók pedig hálásak a hosszabb készenléti időért. Az Intel azért gondolt a számolásigényes feladatokra is, így az úgynevezett Burst módban a processzor rövidebb ideig akár 1,2 GHz-en is képes működni, igaz némileg megnövekedett fogyasztással.

Kulcsszavak: Intel processzor

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk

Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.

2024. május 11. 17:10

Toronyház nyolcszögletű prizma kialakítással és vízszintes elhelyezhetőséggel

A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. 

2024. május 10. 17:44

Az Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány elnyerte a Kyndryl Alapítvány támogatását

A Kyndryl Alapítvány, a Kyndryl filantróp ága bejelentette, hogy a magyarországi Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány egyike annak a hét országból származó 11 nonprofit szervezetnek, amelyek a Kyndryl Alapítvány első támogatási körében adományban részesülnek.

2024. május 10. 14:26

Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban

Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén. 

2024. május 8. 18:02

Lehet egyszerre mobil és otthoni az internet?

A mobiltelefon ma már szinte mindenki zsebében ott lapul, de a mobilozást lehetővé tévő technológia új értelmet ad az eddig vezetékkel elért otthoni internetezésnek is. Még nem szoktunk hozzá teljesen, de érdemes: nemcsak kábelen lehet otthon netezni, hanem mobilinterneten is, méghozzá úgy, hogy teljes értékű otthoni internetszolgáltatáshoz jutunk. Ez nemcsak azokon a helyeken jelent alternatívát, ahol a vezetékes internet nem elérhető, hanem önmagában is jár előnyökkel, főleg, ha 5G-mobilhálózatról van szó.

2024. május 8. 09:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36