Intel Larrabee lapka 32 maggal 2010-ben

Milkovits Gábor, 2009. május 17. 19:35

Joseph Schultz, az Intel sokmagos processzorfejlesztésekért felelős mérnöke egy németországi kutatóintézet megnyitóján elmondta, hogy a cég Larrabee szuperprocesszora 32 magot fog tartalmazni és előreláthatóan csak jövőre debütál majd.

A Saar-vidéki Egyetem Vizuális Számítástechnikai Intézetének avatásán Schultz 2010 első felét nevezte meg a kibocsátás dátumaként – az Intel korábban 2009 végéről beszélt, azonban a mostani halasztást nem indokolták. A Larrabee egy egészen újfajta koncepciót jelent az Intel-nél, a rengeteg mag között ugyanis jócskán akadnak majd olyanok is, amelyek a grafikus alkalmazások futtatásáért felelősek. Ez azt jelenti, hogy az ilyen CPU-val felszerelt számítógépekben nem lesz szükség külön videókártyára vagy grafikus csipre, ami miatt sokan kezdik is kongatni az nVidia feje felett a vészharangot. Legalább ilyen fontos, hogy a processzormagok mindegyike olyan miniatűr áramköri egységgel rendelkezik, ami lehetővé teszi, hogy egy időben egészen eltérő feladatokat hajtsanak végre.

Az Intel egyelőre meglehetősen titokzatos és szűken méri a technikai részleteket, az azonban így is valószínűnek látszik, hogy a Larrabee eleinte speciális, nagy teljesítményt és összetett grafikus képességeket igénylő területeken fog majd felbukkanni. A technológia ugyanakkor a jövőben természetesen megjelenhet majd a hétköznapi PC-kben is, ebből a szempontból pedig külön jelentőséggel bír, hogy az összes mag x86-os alapú lesz, azaz a fejlesztők egy olyan programozható architektúrát kapnak, ahol a vizuális effekteket és a párhuzamos feladatkezelő megoldásokat ugyanazokon az alapokon alakíthatják ki.

Kulcsszavak: Intel processzor

Hardver ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Toronyház nyolcszögletű prizma kialakítással és vízszintes elhelyezhetőséggel

A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. 

2024. május 10. 17:44

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36