A Mozilla az első helyet akarja a Windows 7 böngészőmenüjében
A Windows 7 lesz az első olyan Microsoft operációs rendszer, amely a monopóliumellenes törvényeknek eleget téve felkínálja a felhasználóknak a szabad böngészőválasztás lehetőségét. A redmondiak elképzelése szerint a szörfölésre alkalmas szoftverek a fejlesztő cégek neve alapján betűrendi sorrendben jelennének meg egymás után, ami azt jelentené, hogy az Apple Safarija kerülne az első helyre, ezt követné a Google Chrome-ja, a harmadik helyet az Explorer kapná, s csupán ezután következne a Firefox. A dobogóról épphogy lecsúszott Mozilla azonban ezzel nem elégszik meg, ezért javaslatot tett a sorrend átalakítására, ők az első helyet szeretnék. Az alapítvány ezzel kapcsolatos eszmefuttatása azonban meglehetősen érdekes és ugyanakkor érthetetlen is, mert azt szeretnék, hogy a piaci részesedést vegyék figyelembe a sorrend kialakításakor. Ha ez alapján határoznák meg, hogy melyik szoftver kerüljön az első helyre, akkor az Explorer nyerné a csatát, de a Mozilla kivételezne a Microsoft-termékkel, és az utolsó helyre üldözné azt. Vagy egy másik lehetséges alternatíva volna még a véletlenszerű elrendezés.
A fejlesztő cégek még november elejéig benyújthatják a Windows 7 böngészőmenüvel kapcsolatos javaslataikat az illetékes európai versenyhivatalhoz.
Kapcsolódó cikkek
- Júniusban tesztelhető, októberre végeleges a Firefox 4.0
- Nem sokáig lehet már XP-re visszaváltani a Windows 7 PC-ken
- Letölthető a Windows 7 Touch Pack
- Firefox 4.0 screenshotok
- Firefox-plugin Google-adatgyűjtés ellen
- Csökkenthető a lefagyás lehetősége a Firefox 3.6.4 bétával
- Bing's Best 2 Windows 7 Theme
- Letölthető Bing témák Windows 7 alá
- Letölthető a Firefox Lorentz bétája
- Kritikus rést orvosol a Firefox 3.6.3
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban
Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén.
Lehet egyszerre mobil és otthoni az internet?
A mobiltelefon ma már szinte mindenki zsebében ott lapul, de a mobilozást lehetővé tévő technológia új értelmet ad az eddig vezetékkel elért otthoni internetezésnek is. Még nem szoktunk hozzá teljesen, de érdemes: nemcsak kábelen lehet otthon netezni, hanem mobilinterneten is, méghozzá úgy, hogy teljes értékű otthoni internetszolgáltatáshoz jutunk. Ez nemcsak azokon a helyeken jelent alternatívát, ahol a vezetékes internet nem elérhető, hanem önmagában is jár előnyökkel, főleg, ha 5G-mobilhálózatról van szó.
Három új 3D nyomtató és több ráadás a FreeDee standján
A FreeDee Kft. az additív gyártás egyik élen járó hazai specialistája. Márkafüggetlen szakértőként számos piacvezető 3D nyomtató és 3D szkenner márkával dolgoznak együtt, így a FreeDee standján idén három új 3D nyomtató is egyszerre debütál! Most lehet majd itthon először élőben megnézni a Markforged FX20 robusztus kompozit nyomtatót, az UltiMaker Factor 4 ipari FDM nyomtatót és a Formlabs Form 4 mSLA nyomtatót is. Emellett látványos SLM fémnyomtatásokra és 3D szkennelés bemutatóra is számíthatnak az Ipar Napjain a 101F (A pavilon) stand látogatói.
Mennyire vannak biztonságban a jelszóval védett adataink?
Manapság egyre több és egyre nagyobb volumenűek az adatlopások, ráadásul az adatszivárgások egyre többe is kerülnek a szervezetek számára. A technológiai újításoknak köszönhetően a kibertámadások napról napra kifinomultabbak, és a legerősebb jelszót is feltörik. Ennek ellenére továbbra is ez a vállalatok által leggyakrabban használt biztonsági módszer világszerte.
A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei
Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban.