Japán - a Lenovo táblagépét is veszélyeztetheti az alkatrészhiány
Megérzi a Japánban bekövetkezett rettenetes földrengés hatásait a kínai Lenovo is: a piaci részesedése alapján a világ negyedik legnagyobb számítógépgyártója hétfőn bemutatott táblagépének a gyártását is érintheti a Japánban gyártott memóriaáramkörök szállításának akadozása.
A társaság alelnöke az új eszköz bemutatásakor tett említést a lehetséges szállítási problémákról, de konkrétumot nem közölt arra vonatkozóan, hogy mikor lehet számítani fennakadásokra.
A Lenovo LePad nevű készülékével akar betörni a táblagépek gyorsan növekvő piacára: a Google Android operációs rendszerére specializált eszközt elsőként a kínai vásárlók vehetik meg, már e héttől, a nemzetközi értékesítés pedig júniustól várható, ára átszámítva 100 ezer forint körül lesz.
Kínában a vállalat három éven belül a táblagépek piacán is olyan részesedést szeretne elérni, mint a személyi számítógépeknél, ahol most a Lenovo a legnagyobb: a negyedik negyedében eladott 15,7 millió számítógépből 32,2 százalék a Lenovótól származott.
Az MTI úgy értesült, hogy a Lenovo a LePad újabb változatát idén a negyedik negyedévben tervezi piacra dobni.
Kapcsolódó cikkek
- Táblagépet dobott piacra a Lenovo is
- Készül az új Nexus tablet?
- Netbookok után netbookká alakítható tablet-számítógépekkel akar hódítani az ASUS
- Új Intel-Lenovo Classmate PC tanulóknak
- Új Lenovo ThinkPad noteszgép 24 órás teleppel
- Új Windows 7 alapú tábla Intel Atom processzorral
- Pillantással irányított Lenovo laptop
- Huawei ösztöndíj két magyar egyetem hallgatóinak
- Lekörözte a nyugati versenytársakat a legnagyobb kínai számítógépgyártó
- Közös vállalatot alapított a Lenovo és a NEC
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban
Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén.
Lehet egyszerre mobil és otthoni az internet?
A mobiltelefon ma már szinte mindenki zsebében ott lapul, de a mobilozást lehetővé tévő technológia új értelmet ad az eddig vezetékkel elért otthoni internetezésnek is. Még nem szoktunk hozzá teljesen, de érdemes: nemcsak kábelen lehet otthon netezni, hanem mobilinterneten is, méghozzá úgy, hogy teljes értékű otthoni internetszolgáltatáshoz jutunk. Ez nemcsak azokon a helyeken jelent alternatívát, ahol a vezetékes internet nem elérhető, hanem önmagában is jár előnyökkel, főleg, ha 5G-mobilhálózatról van szó.
Három új 3D nyomtató és több ráadás a FreeDee standján
A FreeDee Kft. az additív gyártás egyik élen járó hazai specialistája. Márkafüggetlen szakértőként számos piacvezető 3D nyomtató és 3D szkenner márkával dolgoznak együtt, így a FreeDee standján idén három új 3D nyomtató is egyszerre debütál! Most lehet majd itthon először élőben megnézni a Markforged FX20 robusztus kompozit nyomtatót, az UltiMaker Factor 4 ipari FDM nyomtatót és a Formlabs Form 4 mSLA nyomtatót is. Emellett látványos SLM fémnyomtatásokra és 3D szkennelés bemutatóra is számíthatnak az Ipar Napjain a 101F (A pavilon) stand látogatói.
Mennyire vannak biztonságban a jelszóval védett adataink?
Manapság egyre több és egyre nagyobb volumenűek az adatlopások, ráadásul az adatszivárgások egyre többe is kerülnek a szervezetek számára. A technológiai újításoknak köszönhetően a kibertámadások napról napra kifinomultabbak, és a legerősebb jelszót is feltörik. Ennek ellenére továbbra is ez a vállalatok által leggyakrabban használt biztonsági módszer világszerte.
A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei
Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban.