Szegeden terjeszkedik az NNG

forrás: Prím Online, 2014. augusztus 28. 09:18

Amerika után Szegeden terjeszkedik tovább az NNG : ősszel nyíló fejlesztői központjába kétszáz új, főleg programozói állásra keresnek jelölteket. Az új központ nyitásával több, fontos projektjét költözteti Szegedre az iGO Navigációt fejlesztő cég.  

Megkezdi a toborzást szegedi fejlesztőközpontjába az iGO Navigációról ismert NNG Kft. Az első szakaszban 50 új kollégát  terveznek felvenni, majd a létszámot fokozatosan növelve közel 200 pozíció betöltése a cél a következő egy évben. Az új csapat ismert autómárkák modelljeibe készülő navigációs és infotainment projekteken dolgozik majd. Bár az iparágban jellemző trend a programozási feladatok kiszervezése olcsóbb munkaerőt kínáló országokba, az NNG vezetősége határozottan kitart amellett, hogy a fejlesztési munkát és a cég központi tevékenységét Magyarországon tartsa.

 

„Magyarországon indultunk el, a kiváló hazai szakembereknek és a külföldön is elismert magyar logikának, gondolkodásmódnak köszönhetően jutottunk el oda, ahol ma tartunk, és fel sem merül, hogy máshová vigyük a tevékenységünket. Nagy terveink vannak a városban, és ezek megvalósításához meg akarjuk találni a legjobb szakembereket.  Bízunk abban is, hogy a környező országokból, határon túlról is érkeznek majd hozzánk tehetséges kollégák, akiknek inspiráló feladatokat tudunk kínálni – mondta el Balogh Péter az NNG vezérigazgatója.

 

„Az NNG ma Európa egyik legdinamikusabban növekvő vállalata. A munkánk eredménye látványos, egyre több autómárkában vagyunk jelen szerte a világon – amire rendkívül büszkék vagyunk, az az, hogy mindezt Magyarországról érjük el” – tette hozzá Balogh Péter.

 

Az új központba elsősorban C++ fejlesztői, -tesztelő és -csoportvezetői munkakörökbe keresnek pályázókat, illetve a felhasználói felület fejlesztéséhez grafikusok és scripterek (UI fejlesztőket) jelentkezését várják. A programozói központ a tervek szerint novemberben nyílik majd meg, de a toborzás már megkezdődött. Balogh Péter kiemelte, hogy a fővárosi szintű fizetések mellett cél az is, hogy a lehető legjobb munkakörülményeket alakítsák ki – a cég budapesti központja 2012-ben az év irodája lett, s a szegedi kollégákat is hasonlóan színvonalas környezetben kívánják foglalkoztatni.

 

Több hazai város is szóba jött, mint az új központ lehetséges helyszíne. Szeged mellett a jól képzett szakemberek, a gyakorlatorientált informatikai képzés, az előkészítő tárgyalások konstruktív légköre, a színvonalas egyetemi együttműködés lehetősége, az elérhető infrastruktúra és a városra hagyományosan jellemző élénk tudományos élet miatt döntött az NNG vezetése, tovább erősítve a Tisza-parti város vonzerejét.

 

A budapesti irodájában közel 650 főt foglalkoztató NNG további bővülésének hátterében az egyre növekvő számú projekt mellett a tervezett portfólióbővítés áll – a cég céljai között szerepel, hogy navigációs megoldások mellett az autók fedélzeti információs rendszerében is egyre nagyobb teret nyerjen.

 

A közelmúltban a társaság azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy 17.000 induló közül elnyerte a legnagyobb presztízsű európai üzleti díjat, a European Business Awardot növekedési stratégiájával, illetve felvásárolt egy autóipari szoftverek tervezésével és prototipizálásával foglalkozó amerikai céget.

 

A szegedi NNG-s állásokra a honlapon lehet jelentkezni, illetve további információk is itt érhetők el a meghirdetett pozíciókról

Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Új ügyvezető a DEKRA Akademie élén

Kurucsó Zsolt okleveles gépészmérnök végzettséget szerzett, majd pályafutása kezdetén különböző biztosítóknál kárszakértőként, később kárrendezési csoportvezetőként dolgozott. A DEKRA Expert Kft. műszaki vezetője volt gépjármű kategóriában 2007-ig, két évig cégvezetőként, majd 2009-2022 között ügyvezetőként tevékenykedett. A DEKRA Akademie ügyvezetőjeként egy olyan sikeres vállalatot vesz át, amely tavaly összesen 668 képzést indított országszerte,14.713 hallgató részvételével.

2022. május 20. 09:48

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Témanapot tart a Neumann Társaság az úttörő magyar számítógépépítőről

2022. május 16. 11:18

Példátlan szövetségre lépett két globális vállalat

2022. május 10. 15:35

A legnagyobb forgalmú online kereskedők rangsora

2022. május 5. 11:20

Nívó-díjat kapott a Magyar Telekom

2022. április 29. 20:24