Média Hungary Tihanyban: Kovács Kálmán az elektronikus információszabadságról

Szalay Dániel, 2005. május 24. 12:45
Új szabadságjog, az elektronikus információszabadság megteremtését ígérte Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter a tihanyi médiakonferencián.
- Nem szokás, hogy kormányon harcoljon valaki szabadságjogokért, a jellemző az, hogy ilyenkor inkább megpróbálják ezeket a jogokat szűkíteni. Mi most mégis azért küzdünk, hogy megteremtsünk egy új szabadságjogot, az elektronikus információszabadságot - mondta a szakminiszter. Ha a parlament előtt fekvő tervezetet a honatyák a jelen formájában elfogadják, 2006. január 1-jétől a főbb közigazgatási szerveknek, megyei önkormányzatoknak, illetve a 10 ezer főt meghaladó lélekszámú városoknak az interneten kötelező lesz közzétenniük bizonyos közinformációkat, sőt az állampolgárok megismerhetik a jogszabálytervezetek szövegét is, így már azok parlamenti elfogadása előtt is megvitathatóak lesznek.

Kovács Kálmán felhívta a figyelmet arra is, hogy 2007. július 1-jétől - amennyiben a parlament elfogadja - a bíróságok ítéletei is lekérdezhetők lesznek a világhálón, a személyes adatok védelme érdekében anonimizált módon. Ekkortól kerülnének fel a webre az egyéb közfeladatokat ellátó szervek, illetve a 10 ezer főnél kisebb helyek közinformációi is a webre.

Az informatikai miniszter beszédében hangsúlyozta, hogy az elektronikus információszabadságról szóló törvény elfogadásával az állam működése átláthatóbb lehet, például az államháztartási források hatékony felhasználását az állampolgárok így anélkül ellenőrizhetnék, hogy meg kellene keresniük a hivatalokat. Az elektronikus információszabadságról szóló törvény tervezete szerint az érintett hivataloknak proaktív, azaz kezdeményező módon kell honlapjaikra feltölteniük a jogszabály által említett közérdekű adatokat, és lehetővé kell tenniük, hogy az állampolgárok az interneten is kapcsolatba léphessenek a hivatalokkal. Kiépítik a közadatkereső internetes rendszert is - húzta alá Kovács Kálmán.
Kulcsszavak: konferencia IHM média

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Digitalizáció a KKV-knál - ahogy a mesterséges intelligencia látja

Manapság mindenki mindenről a ChatGPT-t kérdezi meg, úgyhogy - gondoltam - mi is kipróbáljuk, megnéztük, hogy milyen hírt írna a mesterséges intelligencia arról, hogy hol tart a digitalizáció Magyarországon a kis- és középvállalkozásoknál. Íme:

2023. február 4. 21:32

Okoskarkötővel a finom eleganciáért

Ha egy eszköz neve elé odatesszük, hogy “okos”, rögtön mindenki azt hiszi, hogy egy apró kütyüről van szó, amibe rengeteg hasznos, vagy annak ítélt funkciót sűrítettek bele. 

2022. november 15. 09:24

A legnépszerűbb szoftverek kreatív munkához

Ha olyan szoftvert keresünk, amellyel a kreatív munkát végző szakemberek csodálatos dolgokat hozhatnak egyszerűen létre, bizony nem kell sokáig kutakodnunk. Számos nagyszerű szoftver közül válogathatunk a világháló széles palettáján!

2022. augusztus 11. 11:42

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Hogyan lopják el adatainkat a hackerek és mire figyeljünk jelszókezelő vásárlásakor?

2023. május 31. 15:40

Itt a legnagyobb webáruházak rangsora

2023. május 23. 20:10

Új fizetési kapu magyar e-kereskedőknek

2023. május 18. 12:49

Nem törődünk eléggé online adataink védelmével

2023. május 8. 15:39