A Cisco a France Telecom-mal építi ki az Airbus IP-kommunikációs hálózatát

forrás Prim Online, 2005. július 25. 14:31
A France Telecom csoport és a Cisco Systems bejelentette, hogy a két vállalat közösen nyerte meg az Airbus IP-telefóniás rendszerének megvalósítására meghirdetett pályázatot. Az öt évre szóló megállapodásban a France Telecom csoport és százszázalékos tulajdonú leányvállalata, az Equant az Airbus-központok tisztán IP alapú kommunikációs rendszereinek kiépítését vállalta. Az átfogó megoldást először Franciaországban és az Egyesült Királyságban fogják bevezetni. Az IP-telefonrendszert az Airbus helyi hálózati szállítójaként már hosszú ideje együttműködő Cisco Systems fogja biztosítani.
Az Airbus két toulouse-i központja mellett a filtoni, illetve a broughtoni telephelyek hagyományos telefonalközpontjait is IP-telefóniás rendszer váltja fel. Az átállás Franciaországban 30 ezer, az Egyesült Királyságban pedig összesen 10 ezer mellékállomást érint.

A projekthez a Cisco negyvenezer IP-telefont és a Cisco CallManager hívásfeldolgozó szoftvert szállítja. Franciaországban a France Telecom, az Egyesült Királyságban pedig az Equant támogatási és rendszerintegrációs szolgáltatásai biztosítják az átállás hatékony és maradéktalan megvalósítását. A helyszínen szakértői csapatok fogják segíteni a több tízezernyi végfelhasználót érintő átállást. A bevezetendő megoldás a hangposta-szolgáltatások, valamint az ügyfélszolgálati központok mellett további alkalmazásokat, így a számlázást és a díjak költséghelyekre való felosztását is támogatja.

Az IP-telefónia rendszer révén elérhető megtakarítások jelentősen hozzájárulnak az Airbus költségcsökkentési célkitűzéseihez. A cég emellett biztonságosabb és nagyobb hibatűrésű kommunikációs szolgáltatásokat biztosíthat a szervezet egészében, és olyan csoportmunka-megoldásokat vezethet be, amelyekkel a munkavégzés hatékonysága jelentősen növelhető. Szintén fontos szempont, hogy a munkatársak költözése esetén a telefonrendszer szolgáltatásai minden változtatás nélkül működnek tovább.

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Mobiltelefonokon érkezik a bankolás jövője

A következő évtizedben az Y és a Z generáció válnak a bankok legfontosabb célcsoportjaivái, mivel várhatóan közel 70 billió dollárnyi vagyon száll rájuk szüleiktől. Mit jelent ez a bankszektor számára? Először is azt, hogy gyorsan kell digitalizálódnia. Az újabb generációk szülöttei számára a mobiltelefonok kiemelt fontossággal bírnak: gyors, kényelmes és könnyen navigálható hozzáférést szeretnének a szolgáltatásokhoz. Mivel az Y és a Z generáció közel fele online szeretne hozzájutni a szükséges információkhoz, a banki szolgáltatások iránti elvárásaik eltérnek a szüleikétől.

2023. május 31. 12:45

Mozgalom világít rá az élet láthatatlan szépségeire

A modern, pörgős, digitális világban könnyű szem elől téveszteni a kisebb, látszólag jelentéktelen pillanatokat, amik igazán varázslatossá teszik az életet. Ezek a momentumok csak úgy elsuhanhatnak mellettünk, ahogy feladatról feladatra zakatolunk hétköznapjainkban, már-már odatapadva a képernyőkhöz. Pedig ezekben a mulandó pillanatokban lelhető meg az élet esszenciája – azokban az apróságokban, amelyek szünetre és reflekcióra késztetnek, és amiknek köszönhetően igazán értékelhetjük a körülöttünk lévő világot. A HONOR Magic5 Pro azzal a céllal készült, hogy segítse az embereket az ilyen értékes, gyakran megfoghatatlan mozzanatok megörökítésében. Így ragadható meg a láthatatlan szépség.

2023. május 30. 14:00

Így kíméli szemünket a HONOR Magic5 Pro

Napjainkban a technológia kikerülhetetlen eleme a hétköznapoknak, így létfontosságú, hogy azzal is foglalkozzunk, hogy a digitalis eszközök milyen hatással vannak szemeinkre. A HONOR Magic5 Pro, a vállalat legújabb csúcskategóriás készüléke számos szemkímélő funkcióval óvja a felhasználók látását. 

2023. május 28. 11:50

Kiemelkedő éjszakai fotós képességekkel és vezető iparági innovációkkal érkezik a HUAWEI P60 Pro

Június 1-től Magyarországon is kapható a Huawei legújabb prémium kategóriás, kiemelkedő fotós képességekkel rendelkező okostelefonja, a HUAWEI P60 Pro. A készülék iparágvezető fejlesztéseket hoz a mobilfotózás terén, a P60 Pro-t továbbfejlesztett optikai rendszerrel, valamint a piacon elsőként többlencsés Ultra Lighting telefotó kamerával szerelték fel. A 88W-os SuperCharge töltésnek köszönhetően a HUAWEI P60 Pro mindössze 10 perc alatt 50 százalékra feltölthető Turbo módban, a készülék különleges Kunlun Glass kijelzője pedig rendkívüli törésállóságot biztosít. 

2023. május 26. 17:11

Pár nap múlva jelentősen növeli 5G-s lefedettségét a Telekom

A Magyar Telekom mobilhálózat-modernizációs programjának keretében idén nyárra 60%-ra növeli lakosságszám-arányos kültéri 5G lefedettségét. A vállalat 5G hálózata 2023. június 1-jétől Budapesten, a megyeszékhelyeken, számos vidéki városban és községben, valamint a Balaton, a Velencei-tó és a Tisza-tó körül lesz érhető. A Telekom június 1. és augusztus 31. között automatikusan elérhetővé teszi az 5G-t minden ügyfelének, melyet 5G képes készülékkel és mobilinternet-szolgáltatással tudnak igénybe venni.

2023. május 24. 15:50

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Hogyan lopják el adatainkat a hackerek és mire figyeljünk jelszókezelő vásárlásakor?

2023. május 31. 15:40

Itt a legnagyobb webáruházak rangsora

2023. május 23. 20:10

Új fizetési kapu magyar e-kereskedőknek

2023. május 18. 12:49

Nem törődünk eléggé online adataink védelmével

2023. május 8. 15:39