A 4D SOFT Kft. egy 4 millió eurós tudományos EU-projektben

MTI Sajtóadatbank, 2007. november 20. 08:15

A 4D SOFT Számítástechnikai Kft. is részt vesz egy uniós Grid-alapú informatikai projektben: a program futamideje 24 hónap, költségvetése 4 millió euró, amelyből 3,4 millió eurót az unió ad, a többit pedig a résztvevő szervezetek.

A kft. közleménye szerint a D4Science fő célja egy egész Európára kiterjedő digitális könyvtár létrehozása. A könyvtár feladata az ökoszisztéma változásaival összefüggő ágazatok fejlődésének és növekedésének átfogó koordinálása. A projekt 11 intézmény és vállalat együttműködésével indul 2008. január 1-jén.

A D4Science célja, hogy az új páneurópai tudományos közösségi szintet hozzon létre, ahol a közösség tudósainak ezrei használhatják az e-infrastruktúra alapjaira épülő virtuális kutatási környezetet. A különböző területeken tevékenykedő szakemberek így megoszthatják kutatási eredményeiket, s hozzáférhetnek a rendszerben megosztott információkhoz. Ennek következtében egy-egy konkrét kérdéskör kapcsán több tudományterületet átfogó együttműködések jönnek létre. A döntési folyamatban pedig részt vesznek a környezetvédők, a bolygókutatók, az erdészek, a várostervezők, a halászattal, mezőgazdasággal, trágyázással foglalkozó szervezetek és tudományos körök is.

A tudományos együttműködés hozadékaként javulhat Európa munkahely-teremtési és növekedési potenciálja. Emellett jobban értékelhetővé válhat a kutatásokra fordított közkiadásoknak a hitelből finanszírozott magánbefektetésekre és versenyképességre gyakorolt hatása - tartalmazza a közlemény.

A 4D SOFT Kft. a projekt végrehajtása során az alkalmazással kapcsolatos tesztelési stratégiát alakítja ki, valamint megtervezi és részben végrehajtja a rendszertesztelési feladatokat. A projektben több európai egyetem és állami szervezet is részt vesz. A magyar cég 15 éve fejleszt integrált üzleti alkalmazásokat.

Tudomány ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A nanotechnológia új orvostudományi lehetősége

A hajszálnál sok milliomodnyinál is kisebb, nanoméretű részecskék megjelentek a különböző diagnosztikai technikákban, de most amerikai kutatók idegrendszeri vizsgálatok tökéletesítésére alkalmazták. A klatrin fehérjék változás nélkül jutnak be az agyszövetbe és a jövőben az ideggyógyászati betegségek kezelésére használt gyógyszermolekulák szállítására is alkalmasak lehetnek.

2012. május 21. 08:31

Kövess minket a Facebook-on!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

PRADA Phone by LG 3.0 teszt

Királyi elődök kiderítésében segítő honlap

2012. május 19. 09:51

Internetre kerül a közép-európai néprajzkincs

2012. május 19. 09:23

Lopásgátlóval felszerelt ESET NOD32 Antivirus 6 és ESET Smart Security 6

2012. május 18. 10:30

A Telenor áthárítja ügyfeleire az új távközlési adót

2012. május 18. 07:12

Visszatért a böngészőtalálatokat átirányító trójai

2012. május 15. 10:41

Mobilszolgáltatók: a kormány megduplázza adóterhüket

2012. május 14. 19:05

Cyberoam a Sicontactnál - új termékhez új honlap

2012. május 11. 15:42

Az internetes üzlet mától okostelefonon dübörög

2012. május 11. 10:19

A pénz beszól: Ma kezdődik a Media Hungary

2012. május 8. 08:17

Magyarországon épül Európa legnagyobb adatátviteli informatikai központja

2012. május 5. 09:08
Számolja ki, milyen járulékokat kell befizetnie...
A három érték közül írjon be egyet, a másik kettőt a Számol gombra kattintva kapja meg.
nettó bér
bruttó bér
munkáltató összes költsége

www.nexon.hu