Steve Ballmer budapesti beszéde élőben

forrás Prim Online, 2008. május 19. 13:04

A Microsoft történetének legnagyobb termékbejelentés-sorozata zajlott idén tavasszal, melynek során a vállalat bemutatta a 2008-as szerverplatformot alkotó egyes termékek legújabb verzióit, a Windows Server 2008-at, az SQL Server 2008-at és a Visual Studio 2008-at. A sorozat utolsó állomásán, az informatikai döntéshozóknak tartott bemutatón, a Microsoft Corporation vezérigazgatója, Steve Ballmer tartotta a nyitó előadást.

Ballmer előadása után partnerek és ügyfelek segítségével mutatta be a Microsoft az új termékeket és az azokkal kapcsolatos hazai tapasztalatokat. A jelenlévők első kézből értesülhettek az új termékek révén megvalósuló üzleti előnyökről a Microsoft ügyfeleitől: a Cason Mérnöki Zrt, a Citibank, a Magyar Posta és az OTP Bank képviselőitől.

A Microsoft Windows Server 2008 az eddig megjelent legfejlettebb Windows Server operációs rendszer, amelyet a hálózatok, alkalmazások és webes szolgáltatások új generációja számára terveztek. A Windows Server 2008-cal komplex felhasználói élményt és alkalmazásokat fejleszthet és üzemeltethet, biztonságos hálózati infrastruktúrát építhet és így növelheti a szervezetben az informatika hatékonyságát és értékét. A Windows Server 2008 a korábbi Windows kiszolgálók sikerére és erősségeire épít és ehhez tesz hozzá értékes alapvető fejlesztéseket és új funkciókat. Új webes eszközök, virtualizációs technológiák, biztonsági fejlesztések és üzemeltetési eszközök biztosítják, hogy időt takarítson meg, költségeket csökkentsen és biztos alapokat nyújtson az informatikai infrastruktúrához.

A Windows Server 2008 révén nagyobb mértékben szabályozható a kiszolgáló és a hálózati infrastruktúra, így a munkatársak a legfontosabb üzleti lehetőségek kielégítésére koncentrálhatnak. A rendszer hosszabb ideig áll a felhasználók rendelkezésére, így lehetőséget nyújt az üzemidő és a termelékenység maximalizálására. A Windows Server 2008 lehetőséget nyújt a változó üzleti szükségletek kielégítésére, emellett pedig a szükséges biztonságot, megbízhatóságot és teljesítményt nyújtó, szilárd alapot biztosít az üzletvitelnek.

A Visual Studio 2008 segítségével a fejlesztők gyorsan és hatékonyan készíthetnek alkalmazásokat Windows Vista-ra, a 2007-es Office Rendszerre, mobileszközökre és a webre.

A Microsoft SQL Server 2008 egy megbízható, hatékony és intelligens adatplatformot nyújt, amelyen a legnagyobb kihívást jelentő kritikus alkalmazásait futtathatja. Csökkenti a fejlesztésre és karbantartásra fordított időt és hasznos rálátást biztosít szervezete minden tagja számára az adatokban rejlő összefüggésekre.

„Napjainkban az informatikai szakemberek és fejlesztők számára a legnagyobb kihívást a meglévő rendszerek menedzselésének magas költsége jelenti, amely megakadályozza, hogy annyit fektessenek be a technológiákba és az innovációkba, amennyi szükséges lenne üzleti vállalkozásuk még versenyképesebbé tételéhez. A Microsoft Szerverplatform 2008 bejelentése fontos mérföldkő a Microsoft dinamikus informatikai jövőképe szempontjából” - mondta Steve Ballmer.


Steve Ballmer ma látogatást tett a Parlamentben is, ahol Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Bajnai Gordon szakminiszter társaságában az országgyűlés gazdasági és informatikai bizottságának rendkívüli ülésén aláírta a TITAN-programot. A TITAN elsődleges célja az ICT-képzettség fejlesztése Magyarországon, ezáltal a magyar vállalatok nemzetközi versenyképességének növelése és az e-befogadás társadalmi és gazdasági alapjainak megteremtése.

„A Microsoft egyik legfontosabb kötelessége, hogy együttműködjön a különböző országokkal és szervezetekkel a digitális írástudás és az informatikai készségek oktatása, elterjesztése érdekében.” – hangsúlyozta Steve Ballmer, a Microsoft vezérigazgatója. – „A TITAN program célkitűzései – az évi kétszázezernél is több emberhez eljuttatandó informatikai alaptudás, KKV vállalatok vezetőinek informatikai képzése és az IT szakemberek professzionális fejlesztése – azt fogják eredményezni, hogy Magyarország versenyképessége növekszik, új piaci és társadalmi esélyek teremtődnek. Örömmel tölt el, hogy én is részt vehetek a TITAN Keretprogram mai elindításában.”



Ballmer magyarországi látogatása keretében ma délután beszédet tart a Corvinus Egyetemen, az Enterpreneurship Forum elnevezésű konferencián. A 15:15-kor kezdődő húszperces beszéd után kérdéseket lehet feltenni a Microsoft első számú vezetőjének. A fórumot az Interware ZRt. a Sky Interactive közreműködésével online közvetíti.

 

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Felgyorsítja stratégiai átalakulását a Maersk

Jelentős előrelépést ért el digitális átalakulásában a dán Maersk. A világ legnagyobb tengeri szállítmányozó vállalata az SAP Business Technology Platform segítségével gyorsítja fel stratégiai fejlődését, automatizálja üzleti folyamatait, növeli hatékonyságát, teszi egyszerűbbé a technológia használatát, és növeli a felhasználói élményt.

2023. június 2. 11:20

Szerverhardver frissítés vs. váltás a legújabb platformra – melyik éri meg jobban?

Az elmúlt időszak gazdasági kihívásai az adatközponti IT-infrastruktúrákat sem kímélik. Egy korábbi felmérés adatai szerint 2020-ban még a válaszadók 42 százaléka azt vallotta, hogy két-három évente frissíti adatközponti szervereit, míg 26 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy ezt minden évben megteszi. 

2023. június 1. 11:19

NIS2 és DORA: a kiberbiztonsági felzárkóztatás motorjai vagy újabb felesleges terhek?

Egyre inkább foglalkoztatja a vállalatokat az Európai Unióban, hogy hogyan fogja érinteni őket a NIS2, a felülvizsgált kibervédelmi irányelv, amely a 2016-os hálózat és információbiztonsági irányelv helyébe lép (NIS), illetve a Digital Operational Resilience Act (DORA), a pénzügyi szektor védelmének erősítését célzó rendelet. A NIS2 esetében a részletek még pontosításra várnak és a tagországok csak később ültetik át a nemzeti jogba az irányelveket, de az biztos, hogy az EU-n belül tevékenykedő cégeknek komoly munkát kell fektetniük abba, hogy eleget tegyenek a jogszabályoknak. Ha észszerűen implementálják az előírásokat a helyi jogrendbe, az jelentős előrelépést hozhat a hazai vállalatok kibervédelmi fejlettségében, ám ehhez kulcsfontosságú, hogy már most elkezdjék a felkészülést. A BlueVoyant szakértői áttekintették, hogy várakozásaik szerint mit jelentenek majd a gyakorlatban a jogszabályok.

2023. május 31. 17:00

A QNAP elvitte legújabb termékeit az idei COMPUTEX kiállításra

A QNAP Systems, Inc. (QNAP), a számítási-, hálózatépítési- és tárolási megoldások vezető innovátora is részt vesz a COMPUTEX TAIPEI 2023 kiállításon (Nangang Exhibition Center, 1. csarnok, standazonosító: J0409a).

2023. május 30. 16:55

Éles részletek és tiszta, gyors tempójú mozgás az AGON by AOC új gaming monitorával

Az AGON by AOC – a világ vezető gamer monitor* és IT-kiegészítő márkája büszkén mutatja be a kompakt Q24G2A/BK modellt az AOC GAMING termékpalettájáról. Ez a gaming monitor egy 23,8″-es (60,4 cm) IPS panellel rendelkezik, amely figyelemre méltó QHD felbontást (2560x1440) biztosít 165 Hz frissítési rátával és 1 ms MPRT válaszidővel. Az 1000:1 kontrasztarányt és 108,7% -os sRGB színskála-lefedettséget kínáló AOC GAMING Q24G2A/BK lenyűgöző látványt és reszponzív teljesítményt nyújt helytakarékos formában.

2023. május 28. 13:32

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Hogyan lopják el adatainkat a hackerek és mire figyeljünk jelszókezelő vásárlásakor?

2023. május 31. 15:40

Itt a legnagyobb webáruházak rangsora

2023. május 23. 20:10

Új fizetési kapu magyar e-kereskedőknek

2023. május 18. 12:49

Nem törődünk eléggé online adataink védelmével

2023. május 8. 15:39