250 ezer dollár "vérdíjat" tűzött ki a Conficker-szerzők fejére a Microsoft
A redmondi szoftveróriás 2004 óta nem tett ilyet, ami jól mutatja, hogy mennyire veszélyes a Conficker vagy Downadup elnevezésű féreg. A Microsoft még 2003-ban ígért először 250 000 dollárt a SoBig és a Blaster vírusok szerzőiért, majd ezt követően több más esetre is kiterjesztette a jutalmazási programot, amely azonban nagyjából egy éven belül csendben elhalt. Ennek részben az is oka lehetett, hogy végül nem került sor a kifizetésekre, mivel nem volt bizonyítható nyomra vezetés sem. Ennek ellenére nem véletlen, hogy a Microsoft éppen a Conficker esetében újította meg a kezdeményezést, hiszen a veszélyes féreg január végén néhány nap alatt több mint tízmillió PC-t fertőzött meg világszerte. Ilyen mértékű vírusterjedésre pedig évek óta nem volt példa. Mindez ráadásul annak ellenére történt, hogy a Microsoft már három hónappal korábban kiadta a vírus által kihasznált biztonsági rés javítását.
A Microsoft egyébként nem feltétlenül számít arra, hogy a jutalom nyomán sikerül előkeríteni az elkövetőket. Ennek ellenére azt várják, hogy a lépés óvatosságra ösztönzi a vírus szerzőit és esetleg nem merik majd aktiválni az általuk létrehozott hatalmas botnet-hálózatot, ami igazi biztonsági katasztrófát eredményezhet. Ezzel párhuzamosan a szoftvercég biztonsági szervezetekkel, internet-szolgáltatókkal és a webes domaineket kezelő ICANN-nel összefogva azon dolgozik, hogy kiiktassa a vírus által használt domaineket. A fertőzött számítógépek ugyanis úgy vannak átprogramozva, hogy naponta többször folyamatosan, előre tervezett rendszer szerint tárcsázzák az adott szervereket azért, hogy megkapják a vírusszerzők esetleges utasításait.
Kapcsolódó cikkek
- Fontos frissítések Windows rendszerekhez
- A vírusokat nem érdekelte az áprilisi választás
- Két kritikus frissítés a Microsoft májusi csomagjában
- Maces kártevő szedi áldozatait
- Letölthető a Windows 7 Touch Pack
- A Zeusz már a firefoxosokat is fenyegeti
- A Microsoft beindította Fix It javítószolgáltatását
- Conficker a csúcson, újoncok a páston
- Fertőzött XP-s gépeken nem telepíthető a Windows frissítés
- 5 kritikus Windows javítás az áprilisi frissítőcsomagban
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Az AGON by AOC bővíti az új G4 gaming termékcsaládot
Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT-kiegészítő márkája – bemutatja a G4 sorozat legújabb tagjait az elismert AOC GAMING portfólióból, a 23,8 hüvelykes (60,5 cm) 24G4XE és a 27 hüvelykes (68,6 cm) 27G4XE modelleket. Az idén bemutatott, formabontó, lopakodó repülőgépek által inspirált dizájnnal rendelkező új G4 sorozat, a 24G4X és 27G4X állítható magasságú Full HD modellekkel, valamint a QHD Q27G4X modellel, már elérhető a piacon.
NIS2 visszaszámlálás: Másfél hónapjuk van a vállalatoknak a NIS2 nyilvántartásba vételre
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.