Áttetsző Samsung és LG képernyők

Milkovits Gábor, 2009. október 29. 09:04

A japán FDP International kiállításon a Samsung és az LG olyan OLED képernyőpaneleket mutattak be, amelyek ott, ahol éppen nem jelenítenek meg képi elemeket, átlátszóak.

A technológiai áttörés úgy vált lehetővé, hogy a dél-koreai gyártóknak sikerült a képpontokat adó LED-ek pozitív és negatív elektródáit átlátszó anyagból előállítaniuk, és természetesen átlátszó rétegek között elhelyezniük. A Samsung bemutatott prototípusa egy kisebb, 2” OLED kijelző, amelyet elsősorban mobiltelefonokba szánnak. A 176 x 220 képpontos megjelenítő viszonylag nagy, 300 cd/m2-es fényerőt biztosít, ami ideális lehet a mobileszközöknél. A Sony Ericsson Xperia Pureness mobiljának ugyan már áttetsző a kijelzője, az azonban csupán egy egyszerűbb monokróm modell.

Az LG a Samsung-hoz képest egy látványosabb, 15 colos képátmérőjű áttetsző OLED panelt állított ki, amelyen (többek között) egy PC asztalának látványát demonstrálta, áttetsző háttérrel. A képernyőt főleg közterületeken való elhelyezésre, például információk vagy reklámok megjelenítésére szánja a cég. Mindkét prototípus a fény nagyjából 30 százalékát engedi át. A kereskedelmi forgalmazással kapcsolatban egyelőre egyik társaság sem nyilatkozott.


 

Kulcsszavak: Samsung LG monitor LCD

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Digitalizáció a KKV-knál - ahogy a mesterséges intelligencia látja

Manapság mindenki mindenről a ChatGPT-t kérdezi meg, úgyhogy - gondoltam - mi is kipróbáljuk, megnéztük, hogy milyen hírt írna a mesterséges intelligencia arról, hogy hol tart a digitalizáció Magyarországon a kis- és középvállalkozásoknál. Íme:

2023. február 4. 21:32

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Közös mentorprogramot indít a Corvinus és az OTP

2024. február 20. 11:27

Megvannak ‘Az Év Honlapja’ 2023 díjazottjai!

2024. február 8. 09:30

Számos díjjal jutalmazták az LG innovációit a 2024-es CES-en

2024. január 29. 16:07

Felvásárolta a Siemens a Helioxot

2024. január 17. 19:40