Sikeresen kezelte az MKB a bankot ért adathalász támadáskísérletet
Az incidensből sem az ügyfeleknek, sem a banknak nem származott kára - közölte az MKB Bank szerdán. A kísérletet gyakorlatilag percekkel a támadás kezdete, azaz az első elektronikus levelek beérkezése után észlelték. A bank időben és részletesen tájékoztatta
ügyfeleit az esetről. Megtette továbbá a szükséges lépéseket a csalárd weboldal mielőbbi törlése érdekében.
A bank a közleményben felhívja a figyelmet arra, hogy amennyiben az ügyfelek szem előtt tartanak két fontos tényt, az efféle próbálkozások kudarcra vannak ítélve. Az egyik, hogy a bankok sosem kérnek ügyfeleiktől bizalmas, személyes, illetve azonosításra alkalmas adatokat, mint például jelszavakat, PIN kódokat sem telefonon, sem e-mailben. A másik tudnivaló, hogy az ügyfelek ilyen adatokat soha senkinek ne adjanak meg, a "kíváncsiskodó" megkereséseket gondolkodás nélkül és azonnal vissza kell utasítani, a kísérletről pedig érdemes haladéktalanul értesíteni a bank ügyfélszolgálatát.
A bank figyelmeztet, hogy biztonsági okokból banki internetes szolgáltatásokat az ügyfelek soha ne használjanak úgy, hogy a bank internetes oldalát e-mail-ben kapott hivatkozáson keresztül (link) érik el. Mindig kézzel és pontosan írják be számítógépük böngészőjének (browser) címsorába a bank internetes honlapjának címét. Azonosító adatokat csak az ilyen módon elért szolgáltatás bejelentkező oldalaira írják be az ügyfelek. E biztonságos oldalon adataik megadása előtt ellenőrizhető, hogy a kommunikáció biztonságos szabályrendszer szerint történik, és a kapcsolat banki oldalán tanúsított, biztonságos központi gép áll.
Kapcsolódó cikkek
- Webtanúsítvány körkép a hazai pénzintézeteknél
- Betör a Facebook a bankokba
- Okostelefonos online bankolás vállalati ügyfeleknek
- A Nokia a legnépszerűbb márka a fiatalok körében
- Az Oracle az Erstében bankol
- Pénzügyek: a lakosság negyede már az internetet preferálja
- Több mint negyedével csökkent a személyi adatlopás az Egyesült Államokban
- Adathalász támadáskísérletet derített fel az MKB Bank
- Oracle-felmérés: európai pénzintézetek informatikai hiányosságokkal
- A banki kockázatkezelés új generációja a SAS-tól
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Két új számítógépházzal bővül a Thermaltake The Tower sorozata
A Thermaltake, prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 600 közepes kialakítású toronyházat, amely támogatja a rejtett csatlakozós ATX-alaplapokat és a The Tower 250 Mini számítógépházat, melyet ITX-alaplapokhoz terveztek. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád egy klasszikus, függőleges toronyház-kialakítással.
A Sandberg új termékei hatékonyabbá teszik a kommunikációt és a hordozható eszközeid töltését
Az érthető kommunikáció fontos eleme a hatékony munkavégzésnek, legyen szó bármilyen hétköznapi helyzetről vagy irodai környezetről. Utóbbi esetén jelent nagy segítséget a Sandberg USB-C-s irodai headsete, amely tiszta kommunikációt garantál a munkavégzéshez.
Örökítsd meg utazásod emlékeit az Air3 C-val!
A nyári utazási szezon beköszöntével itt a tökéletes alkalom egy új kalandra. Az utazás nem csak új helyek meglátogatását jelenti, élmények és történetek gyűjtéséről szól. Az utazási napló egy időtlen emlék, ami megőrzi élményeidet és felfedezéseidet. Használható a szervezéshez is, napi tervezőként és egy vázlatfüzetként is, ami lefesti a kalandod történetét.
A Philips Monitors szívet megdobogtató sebességet kínál az ívelt Evnia modellel
Az MMD, vezető kijelzőspecialista és a Philips Monitors márka licencpartnere büszkén jelenti be, az Evnia gaming monitor család új tagját, az Evnia 27M2C5200W modellt. Ez a funkciókkal telerakott monitor mindent megad a játékosoknak, amire szükségük van ahhoz, hogy bármilyen gaming forgatókönyvből a legtöbbet hozzák ki. A nagyobb immerzióért tágas, ívelt képernyővel, Fast VA panellel, 280 Hz képfrissítési sebességgel és villámgyors, 0,3 ms MPRT válaszidővel ez a kijelző egy nagyteljesítményű új szövetséges a játéktérben.
Íme a legátfogóbb kisokos szünetmentes tápegység vásárlásához!
Még soha nem voltunk ennyire ráutalva az elektronikus eszközeinkre a digitalizáció korában. A folyamatos, szünetmentes áramellátás elengedhetetlen az otthoni munkavégzéshez és az online tanuláshoz éppúgy, mint a videójátékokhoz.