Szorongáshoz és depresszióhoz is vezethet az ülőmunka
Sokan dolgozunk egész nap a számítógépek előtt, ülve, ráadásul már nemcsak a munkaidőt, de a szabadidőnket is a képernyők társaságában, a kanapénkon töltjük. A túl sok ülés ugyanakkor nemcsak a fizikai, hanem a mentális egészségünkre is negatív hatással lehet. Számos egyszerű mód van azonban arra, hogy legalább részben ellensúlyozzuk ezeket – az LG most összegyűjtötte a leghasznosabb tippeket.
Sokat hallunk az ülőmunka negatív egészségügyi hatásairól, például arról, hogy a túl sok ülés növelheti a túlsúly, a cukorbetegség és a szív-érrendszeri betegségek kockázatát. A mozgásszegény életmód azonban nem csak a fizikai, de a mentális egészségünkre is hatással lehet: növelheti ugyanis a depresszió és a szorongás kialakulásának esélyét. Mindezt az Iowa Állami Egyetem COVID-19 kapcsán készített kutatása is szemléltette: azok, akik a világjárvány előtt heti 2,5-5 óra mérsékelt vagy erőteljes fizikai aktivitást végeztek, a járványhoz kapcsolódó korlátozások életbe lépése után átlagosan 32%-kal csökkentették fizikai aktivitásukat, és arról számoltak be, hogy rövidesen depressziósabbnak, szorongóbbnak és magányosabbnak érezték magukat.
Ez pedig nem véletlen: a mozgás közismerten csökkenti a stresszt, javítja a vérkeringést és ezáltal a közérzetünket is – mégis hajlamosak vagyunk megfeledkezni erről, amikor munkánkat végezzük, és amikor szabadidőnkben is filmek, sorozatok vagy játékok társaságában a tévénk, monitorunk előtt ülünk, illetve a telefonunkat nyomkodjuk vég nélkül. Ha az említett kutatás résztvevőihez hasonló jeleket tapasztalunk magunkon, érdemes lehet megfogadnunk az alábbi tippeket.
Figyeljük a jeleket
A jó hír az, hogy a testünk jelez, amikor túl sokat ülünk: elkezd fájni a nyakunk, a derekunk, de ezeket a fizikai érzeteket azonban egy idő után hajlamosak vagyunk megszokni és ignorálni. A tudatalattink viszont észleli a diszkomfortérzetet – nyűgössé, feszültté, türelmetlenné és dekoncentrálttá válhatunk anélkül, hogy egyáltalán realizálnánk a probléma okát. Amikor ülve dolgozunk, a fejtartásunk jellemzően nem megfelelő, ez pedig nagyfokú terhelést róhat a nyakra, illetve a vállöv és lapocka régióira. Emlékeztessük magunkat ülés közben is tehát arra, hogy ne lógassuk a fejünket a monitorunkba bújva.
Ha mégis ülünk, tegyük jól
A hosszú ideig tartó ülés különösen káros akkor, ha rossz testtartással, nem ergonomikusan kialakított székben vagy munkaasztalnál tesszük azt. Éppen ezért lehetőleg használjunk olyan eszközöket, amik biztosítják, hogy munka közben kényelmesen – és minél gyakrabban – változtassuk a testhelyzetünket. Válasszunk olyan széket, amin állítható a magasság, a háttámla dőlésszöge, valamint a karfa pozíciója is, illetve olyan monitort – például az LG Ergo jelzésű monitorjait – aminek szintén kényelmesen állíthatjuk a magasságát és dőlésszögét. Így folyamatosan mozgásban maradhatunk és a testünk jelzései alapján változtathatunk az ülőhelyzetünkön. A laptop azért lehet előnyös, mert lehetővé teszi az álló munkavégzést, de ha ülünk, használjunk külön monitort és billentyűzetet, hiszen a gerincünknek az a legjobb, ha az elsődlegesen használt kijelző szemmagasságban, legalább kartávolságra helyezkedik el. A legújabb monitorok talpazata már állítható magasságú, de ha a jelenlegi eszközünk túl alacsony, inkább emeljük meg néhány nagyobb könyvvel, így biztosak lehetünk abban, hogy testhelyzetünk egyenes marad.
Csempésszük a napunkba a mozgást
Az emberi szervezet mozgásra „lett kitalálva”, a fizikai aktivitás hatásai biztosítják az összes szervünk – így az agyunk – optimális működését. Ha életmódunk inaktív, nem részesülünk a mozgás mentális állapotunkra gyakorolt pozitív hatásaiból – sőt, már rövid távon érezni fogjuk a negatívumokat. Szerencsére számos lehetőség van arra, hogy a nap folyamán egy kicsit aktívabbak legyünk. Sétálhatunk vagy biciklizhetünk például a munkahelyünkre az autózás, vagy a tömegközlekedés helyett, de az is jó, ha hazafelé egy-két megállóval korábban leszállunk és gyalog folytatjuk az utunkat. Az irodaházban a lift helyett használhatjuk a lépcsőt, de az is sokat számít, ha kisebb vizespoharat választunk csupán azért, hogy többször kelljen felállnunk azt megtölteni. A riportokat, hosszabb anyagokat álló testhelyzetben is kényelmesen átolvashatjuk, a telefonhívások közben pedig sétálhatunk egyet. Ha kollégáink is nyitottak rá, szervezhetünk sétáló meetingeket, jó időben pedig kiszervezhetjük az ebédelést a szabadba. Ha hajlamosak vagyunk túlzottan elmerülni a munkában, állítsunk be emlékeztetőt a telefonunkon, hogy 30-40 percenként figyelmeztessen minket a mozgásra.
Kapcsolódó cikkek
- Mozikba szánt, nagyméretű LED-képernyőcsaládot jelentett be az LG
- Interaktív kiállításon ismerhetők meg a különböző iparágaknak szánt LG készülékek
- Történetének legnagyobb árbevételét érte el az LG Electronics 2022-ben
- Rangos elismerést nyert el az LG ultramodern amerikai háztartásigép-gyára
- Látássérülteknek fejlesztett eszköz nyerte az LG versenyének fődíját
- Az LG legújabb gaming monitora lett a 2023-as LEC hivatalos kijelzője
- Több mint 220 elismerést kaptak az LG innovációi
- Mostantól egy helyről érhetők el a gaming alkalmazások az LG tévéken
- Az LG bemutatta az okosotthonok zökkenőmentes működését
- Az LG vezérigazgatója szerint így teheti jobbá az emberek életét az innováció
Irodatechnika ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Éles részletek és tiszta, gyors tempójú mozgás az AGON by AOC új gaming monitorával
Az AGON by AOC – a világ vezető gamer monitor* és IT-kiegészítő márkája büszkén mutatja be a kompakt Q24G2A/BK modellt az AOC GAMING termékpalettájáról. Ez a gaming monitor egy 23,8″-es (60,4 cm) IPS panellel rendelkezik, amely figyelemre méltó QHD felbontást (2560x1440) biztosít 165 Hz frissítési rátával és 1 ms MPRT válaszidővel. Az 1000:1 kontrasztarányt és 108,7% -os sRGB színskála-lefedettséget kínáló AOC GAMING Q24G2A/BK lenyűgöző látványt és reszponzív teljesítményt nyújt helytakarékos formában.
A Genesis tarolt a lengyel IT Hardware magazin által rendezett népszerűségi versenyen
A Genesisnek nagy sikere volt a lengyel IT Hardware magazin által szervezett, és a gamerek körében is elimert közönségszavazáson. A Genesis márkát a legjobb gamer brandnek választották meg, több más jelentős elismeréssel együtt.
Precíziós ipari robottal és okosszemüveggel tarolt az Epson a legrangosabb dizájnversenyen
Az Epson öt tintasugaras nyomtató modellje, egy ipari robotja, egy projektora és egy ipari alkalmazásokhoz tervezett okosszemüvegmodellje is Red Dot-díjat kapott a nemzetközi dizájn legnagyobb seregszemléjén. A Red Dot: Production Design 2023-on az Epson immár negyedszer érdemelte ki a Best of the Best díjat, ezúttal egy kompakt fotónyomtatóval.
Gaming monitor a hatékony multitaskinghoz?
Bár szokatlannak tűnhet, egy játékosok igényeire szabott monitor nem csak gamerek számára lehet ideális: a munkahelyi és iskolai feladatvégzés hatékonyságát is javíthatja. Ha elég széles egy monitor kijelzője, akár négy ablak együttes megjelenítése is lehetséges amellett, hogy a felhasználó kényelmesen, egy helyen láthat minden számára fontos információt.
Új készülékekkel jelentkezik az Evnia
A gaming ipar soha nem látott magasságokban jár, és tagjai korosztályra való tekintet nélkül, minden országban élvezik a legújabb technológiai fejlesztések által lehetővé tett magával ragadó izgalmakat.